Filléres gyógynövény, ami az Alzheimer-kórt is segít megelőzni: csökkenti a szorongást és javítja az alvás is

2025. június 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amellett, hogy remek ízt ad ételeinknek és kellemes az illata, a rozmaring igazi csodaszer, többek között javítja az agy egészségét és az immunfunkciókat, valamint segít megelőzni a különböző gyulladásokat is.

A rozmaring a kognitív hanyatlástól is megóvhat
A rozmaring a kognitív hanyatlástól is megóvhat
Fotó: Shutterstock

A rozmaringot már az ókori Görögországban és Rómában is használták a koncentráció és a memóriaképesség javítására, most pedig egy friss kutatás kiderítette erről az erős illatú fűszernövényről, hogy akár az Alzheimer-kór ellen folytatott küzdelemben is segítségünkre lehet.

Javítja a mentális éberséget

Dipa Kamdar, a Kingston Egyetem gyógyszerészeti karának vezető oktatója elárulta, hogy a kísérletben azok az emberek, akik belélegezték a rozmaring illatát, a memóriateszteken jobb eredményeket értek el, mint azok, akik illatmentes környezetben dolgoztak.

A szakember szerint ez a fűszernövény többféleképpen is jót tesz az agynak. Mint mondja, serkenti a vérkeringést, például az agyban, így több oxigén és tápanyag jut el oda, ez pedig javítja a mentális éberséget. Emellett nyugtató hatással is rendelkezik, egyes tanulmányok szerint illata csökkenti a szorongást és javítja az alvást, a stressz csökkentésével pedig jobb koncentrációt és memóriát eredményez.

Jót tesz a kognitív teljesítménynek

„A rozmaring olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek kölcsönhatásba lépnek az agy neurotranszmittereivel. Az egyik ilyen vegyület a cineol, amely segít megelőzni az acetilkolin lebontását, amely az agyban a tanuláshoz és a memóriához elengedhetetlen vegyi anyag. Az acetilkolin megőrzésével a rozmaring segíthet a kognitív teljesítmény fenntartásában, különösen, ahogy idősödünk." - idézi a szakember szavait a The Sun.

Ez történik a szervezeteddel, ha kortizol koktélt iszol reggelente: a legjobb választás, ha stressznek vagy kitéve

Ez történik a szervezeteddel, ha kortizol koktélt iszol reggelente: a legjobb választás, ha stressznek vagy kitéve

A rozmaring antioxidánsai segíthetnek megvédeni a agysejteket az oxidatív stressz okozta károsodástól, amely a kognitív hanyatlás egyik fő tényezője. „Ez a fűszernövény gazdag fitokemikáliákban, olyan növényi vegyületekben, amelyek jótékonyan hatnak egészségünkre. Egyik leghatásosabb ezek közül a karnozinsav, egy antioxidáns és gyulladáscsökkentő anyag, amely segít megvédeni az agysejteket a károsodástól, különösen az Alzheimer-kórral összefüggő károsodástól." - mondta Dipa Kamdar.

Az emésztésnek is jót tesz

Az agy egészségének javítása mellett a rozmaring segítheti az emésztést is azáltal, hogy serkenti a máj epetermelését, ami elősegíti a zsír emésztését. A szakemberek egereken mutatták ki, hogy csökkenti a gyulladást is az emésztőrendszerben, ami segíthet az IBS és más gyulladásos bélbetegségek kezelésében. Kiegészítőként szedve pedig a bélflóra összetételére is pozitív hatással van, növeli a jótékony bélbaktériumok számát, miközben a károsakét csökkenti.

A rák ellen is hatékony lehet

Egy másik tanulmány kimutatta, hogy a rozmaring aktív összetevői, például a karnozinsav és a rozmaringsav befolyásolhatják az immunrendszer működését. Bizonyították továbbá azt is, hogy a rozmaring elősegítheti az immunsejtek aktivitását, például növelheti az antitesttermelést, és segíthet megelőzni bizonyos rákos megbetegedéseket is, többek között a tüdő-, a prosztata-, a máj- és a melldaganatot.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)