Sokan félve teszik fel maguknak a kérdést: ha máshogyan fejezzük ki a szeretetünket, az eleve kudarcra ítéli a kapcsolatot? Vagy épp ellenkezőleg – a különbségek még gazdagíthatják is a mindennapokat? Dr. Balázs Bernadett pszichológussal ástunk a téma mélyére.
Ezeket láttad már?
A szeretetnyelvek témája elsőre megnyugtató kapaszkodót adhat: ha megértjük, mire van szüksége a másiknak, könnyebb lehet kapcsolódni. De vajon valóban egyezniük kell a szeretetnyelveknek ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon működjön? Pszichológust kérdeztünk a témáról.
Lehetünk boldogok együtt, ha „más nyelvet beszélünk”?
„Szerintem igen, lehet hosszú távon együtt lenni akkor is, ha különböző a szeretetnyelvünk. Ehhez azonban szükség van néhány alapvető feltételre – mindenekelőtt arra, hogy egyáltalán tudatában legyünk ennek a különbségnek” – hangsúlyozza Dr. Balázs Bernadett. A tudatosság az első lépés. A második az akarat. „Fontos, hogy legyen bennünk valódi szándék arra, hogy megtegyük a másikért azt, ami neki fontos, még akkor is, hogyha kicsit nehezünkre esik.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem pusztán a saját komfortzónánkon belül működünk. „Előfordulhat, hogy a másik azt szeretné, hogy én mindig elmosogassak (magam után), hogy folyamatosan rend és tisztaság vegyen minket körül. Lehet, hogy ennek eleget is teszek, hiába szívem szerint csak hétvégén állnék neki a mosogatásnak.”
Ugyanez érvényes a minőségi időre is. Ha valaki rendkívül elfoglalt, mégis „megtervezi azt, hogy mikor leszünk együtt, és erre időt szán”, az világos kifejezése annak, hogy fontos számára a kapcsolat. A szakértő szerint „akkor lehet jövője egy kapcsolatnak”, ha a felek képesek tudatosítani a köztük lévő eltéréseket, nyíltan, őszintén beszélnek ezekről, és közösen „találnak egy olyan kompromisszumot, ami mindkettőjüknek megfelel.”
Neked mi az ön-szeretetnyelved az öt lehetőség közül? Rengeteget tehet hozzá a boldogságodhoz
Megtanulható a másik szeretetnyelve?
Sokan attól tartanak, hogy a másik szeretetnyelvének megtanulása egy erőltetett kompromisszum lesz. Dr. Balázs Bernadett úgy véli, hogy inkább a preferenciákról érdemes beszélni. „Nem arról van szó, hogy mindenkinek egyetlen, kizárólagos szeretetnyelve lenne, sokkal inkább különböző preferenciáink vannak. Hiszen mindenki örül egy ajándéknak, és annak is, ha gyengéden megérintik – a különbség inkább abban rejlik, kinek mire, és milyen gyakorisággal van igazán szüksége.”
Vagyis nem egy idegen nyelvet kell nulláról elsajátítani, hanem árnyalni a saját működésünket. „Örülök az ajándéknak is, de lehet, hogy sokkal jobban örülnék egy együtt töltött órának.”
A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a kategóriák között átfedések vannak. „Az ajándékozáshoz hozzátartozik az együtt töltött idő is, hiszen megajándékozom a másikat a jelenlétemmel. Az angol nyelvben a »present« egyszerre jelent jelenlétet és ajándékot: a tudatos jelenlétünk ajándék.” Ez a szemlélet segíthet abban, hogy ne éles határként tekintsünk a különbségekre. „Mindenki megtalálhatja a saját örömét a másik szeretetnyelvében.”
Az összecsiszolódás művészete
A tanulási folyamat gyakran közös élmények átélése során történik. „Előfordulhat, hogy én szeretek sétálni, de a másik nem szokott. Aztán egyszer csak ráérez, hogy milyen jó együtt elindulni, és mennyire természetesen jönnek közben a beszélgetések” - teszi hozzá Bernadett.
Ugyanez igaz a kulturális vagy szabadidős érdeklődési körökre is. „Lehet, hogy korábban egyáltalán nem érdekelte a művészet, és koncertre sem járt szívesen, mégis találhatunk olyan előadásokat, amelyeket mindketten érdekesnek találunk – onnantól kezdve ez már valódi, közösen megélt minőségi idő.”
Dr. Balázs Bernadett úgy gondolja: a szakma ma már inkább skálákban gondolkodik, nem pedig merev kategóriákban. Ha két ember teljesen eltérő életstílust szerint él – az egyik otthonülős, a másik inkább a szabadban szeret lenni –, nehezebb közös nevezőre jutni. De ha csak a forma más, a tartalom hasonló, könnyebb kompromisszumot találni. A hosszú távú kapcsolat tehát nem azon múlik, hogy ugyanazt a szeretetnyelvet „beszéljük”-e. Inkább azon, hogy hajlandóak vagyunk-e felfedezni benne a másik világát – és közben egy kicsit tágítani a sajátunkat is.
