A népszerű ital, ami tízezrekkel végez évente: érdemes minimalizálni a fogyasztását
Te is eljátszottál már a gondolattal, hogy megérdemelsz egy pohár bort egy nehéz nap után? Nem vagy egyedül. Sőt, sokan pontosan így indultak el azon a lejtőn, aminek a végén már nem a kikapcsolódásról szól az ital – hanem a túlélésről. A legfrissebb adatok szerint az alkoholfogyasztás sok helyen emelkedik, beleértve Magyarországot is. A következmények pedig sajnos akár halálosak is lehetnek.
Ezeket láttad már?
A Mirror nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságban az alkoholhoz közvetlenül köthető halálesetek száma 2016/17 óta 43%-kal emelkedett, és tavaly már 10 473 ember halt meg kizárólag alkohol miatt – például májcirrózis vagy alkoholmérgezés következtében. A tendencia olyan riasztó, hogy ha így folytatódik, évente akár 20 ezer ember is meghalhat miatta a következő évtizedben. A helyzet sajnos Magyarországon is aggasztó.
Egyre többen küzdenek alkoholproblémákkal
A briteknél a Liberális Demokraták elemzése hívta fel a figyelmet a problémára, amely sürgeti az addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszerek megerősítését. Ahogy Danny Chambers brit parlamenti képviselő fogalmazott: „Az alkoholfüggőség óriási pusztítást okoz – életeket rombol le, családokat szakít szét, és súlyos következményekkel jár a nemzet egészségére nézve. Egyre súlyosbodó válságról van szó, amit a döntéshozók sokáig nem kezeltek kellő komolysággal.”
Az adatok sajnos Magyarországon sem biztatóak: a WHO szerint hazánk az egyik legtöbbet alkoholt fogyasztó ország Európában, évente pedig több ezer ember hal meg az alkoholhoz köthető betegségekben.
Ördögi kör alakult ki
A kutatások szerint sokan a járvány idején kezdtek rendszeresen inni – otthon, egyedül, szinte észrevétlenül. A munkából való hazatérés és az esti ital szokássá vált, amit a mindennapi stressz, az infláció, és a mentális kimerültség csak tovább súlyosbított. Különösen a 55–74 éves korosztály érintett, és a társadalmi-gazdaságilag hátrányosabb helyzetű régiókban az alkoholfogyasztás aránya kiemelkedően magas.
Ez a belső feszültség 3 alattomos jele, ami észrevétlenül rombolja a mentális egészségedet
A brit egészségügyi rendszer tavalyi, Darzi-jelentésében így fogalmazott: „Az alkohol idővel egyre megfizethetőbbé vált, miközben a vele összefüggő halálesetek riasztó ütemben növekednek.” Ez a folyamat Magyarországon is megfigyelhető. A járvány idején rengeteg ember szokott rá a napi szintű otthoni ivásra – sokszor anélkül, hogy észrevették volna az egyre súlyosbodó helyzetüket.
Borzasztó következményekkel járhat
A túlzott mennyiségű alkoholfogyasztás számos borzasztó következménnyel járhat. Jó példa erre a glasgow-i Graeme – szerencsére pozitívan végződő – története is, aki tíz évvel ezelőtt kezdett el napi szinten inni, miután elveszítette a nagyapját. A gyász, az üresség és a magány az alkoholhoz vezette, idővel pedig mélypontra került.
„Nagyon elszigetelt voltam. Az egyetlen alkalom, amikor kimozdultam, az az volt, amikor alkoholt mentem venni. Eljött egy pont esténként, amikor rohannom kellett a boltba, nehogy elfogyjon az italom az éjszaka folyamán. Ez nem élet volt. A világ nagyon sötétnek tűnt. Gyakran voltak öngyilkos gondolataim.”
A túlzott ivás miatt hasnyálmirigy-gyulladást kapott, gyakran került kórházba, és komolyan fontolgatta az öngyilkosságot is. A kiutat végül a WithYou nevű segélyszervezet jelentette számára. „A másik oldalon kijőve minden fényesebb. A nap ragyogóbb, a fű zöldebb, a madarak hangosabban csicseregnek. Önkéntesként dolgozom, és a saját tapasztalataimat használom arra, hogy segítsek másoknak, akik hasonló dolgokon mennek keresztül.”
Van segítség – ne maradj egyedül!
Ha úgy érzed, hogy te, vagy egy hozzád közel álló személy túlzásba viszi az alkoholfogyasztást, érdemes mielőbb lépni. Az alkoholfüggőség kezelhető, és Magyarországon is többféle szakmai és közösségi segítség áll rendelkezésre. Végezetül ne feledd: a segítségkérés nem gyengeség, és a változás első lépése lehet!