18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Tévhit, hogy a párod péniszétől kell elélvezned

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A mai párok többsége számára a jó szex abszolút célja a behatolás általi hüvelyi orgazmus. Ami persze szép törekvés, de ha a nő nem tud elélvezni pusztán a pénisz által, azt mindketten kudarcként élik meg, ez pedig borzalmas hatással lehet a kapcsolatukra is.

Tudtad, hogy 11 különböző orgazmus van, és ennek csak töredékét köszönhetjük a pénisznek?
Tudtad, hogy 11 különböző orgazmus van, és ennek csak töredékét köszönhetjük a pénisznek?
Fotó: Getty Images /Westend61

A legtöbben a filmekből tanulunk a szexről. Mind a hollywoodi produkciókban, mind a pornóban szinte csak olyan szexjelenetet látni, ahol a nő behatolás általi orgazmust él át – lehetőleg minél hangosabban és meggyőzőbben. Ezek alapján a narratívák alapján úgy tűnhet, a hüvelyi orgazmus a minimum az ágyban, és nincs olyan, hogy ez valakinek ne sikerülne. Csakhogy közben a való életben a nők irdatlan nagy százaléka nem élvez el vaginálisan. A filmek tehát nehezen elérhető dolgot állítanak be úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Téves elvárásoknak, végtelenített kudarc

Sok férfi hiszi azt, hogy nem elég jó partner, és egyből a kardjába dől. Mivel azt tanulják a tévéből, hogy a nő kielégítése mindenkinek megy, és azt feltételezik, hogy az emberek gyakorlatilag ezzel a tudással születnek, nem csoda, ha eszükbe sem jut, hogy esetleg fejleszthetnék is magukat a szex terén. Azt gondolják, ez egy alapképesség, ami náluk hiányzik. Az okot pedig a tudáshiány helyett azzal magyarázzák, hogy biztosan nem elég nagy a péniszük, azért nem tudták kielégíteni a partnerüket. Csakhogy nem a méreten múlik a jó szex, és nem is az orgazmuson.

A hüvelyi orgazmust gyakorolni kell

A legtöbbször a nők nagyon is tudják, hogyan tudnának elélvezni, hiszen évek óta gyakorolják már. Csakhogy a maszturbálás nem ugyanaz, mint a szeretkezés. A különbség többek között az, hogy önkielégítés során általában nem a „sima” hüvelyi orgazmusra törekednek, hanem inkább a csiklójukkal játszanak, vagy elővesznek egy vibrátort. Ezek közül pedig egyik sem hasonlít arra, amit a férfi általi behatolás során élnek át.

Önkielégítéskor nem arra kondicionálják magukat, hogyan élvezhetnek egy péniszt, hanem többnyire arra, hogy a csiklójukon keresztül éljenek át gyönyört (ami egyébként lényegesen több idegvégződést tartalmaz, mint a vagina). Ezzel szemben a szeretkezés során az történik, amit addig nem gyakoroltak. Márpedig a behatolásos szex egy olyan terület, amit a legtöbbek tanulás, gyakorlás útján tanulnak meg igazán élvezni.

Meglepő oka van, hogyan lesz egy férfi gyorstüzelő az ágyban

Meglepő oka van, hogyan lesz egy férfi gyorstüzelő az ágyban

Csikló, te elfeledett

Az örömteli igazság az, hogy a legtöbb esetben, ha behatolás közben elkezdenék izgatni a csiklót is, a nő el tudna élvezni a párjával együtt. Csakhogy itt kapcsol be a szégyen. Nem ritka, hogy egy nő nem meri magát simogatni szex közben. Sokan azért, mert az valami nagyon bűnös dolognak tűnik. Mások azért, mert attól tartanak, hogy ezáltal azt üzenik: a párjuk pénisze nem elég jó. Nem akarják megbántani a férfit, ezért inkább elviselik a csalódottságot. Aztán, ahogy gyűlnek ezek a kudarcélmények, egyre kevésbé lesz kedve a szexhez, egyre többször utasítja el a párját, amitől tovább nő a feszültség, majd végül nem ritka, hogy el is válnak.

A gyakori tévhit: a párom által kell elélvezni

Amikor a klitoriális orgazmusom van, úgy tűnhet, hogy nem a párom által jutottam el a csúcsra. Felmerülhet a bűntudat: akkor most használtam őt? Lehet, nincs is rá szükségem? Mi van, ha ez rosszul esik neki és megbántom ezzel? Miért nem vagyok képes úgy elélvezni, mint más normális nők? Csakhogy az ilyenfajta „más normális nők” nem igazán léteznek. Valószínűleg azért tudnak elélvezni a párjukkal együtt, mert egyrészt elmondták, vagy megmutatták a másiknak, mi és hogyan esik jól nekik, másrészt, mert nem félnek használni a kezüket.

Tabusított kérdés: lenyeljem, vagy ne nyeljem le az ondót?

Tabusított kérdés: lenyeljem, vagy ne nyeljem le az ondót?

Nyúlj oda!

Szerencsére vannak férfiak, akik már tudják, hogy a többségnél a ki-be húzogatás nem elég. Van, aki képes behatolás közben a csókon vagy a mellek simogatásán túl a csiklót is izgatni az ujjaival. Sőt, van, amikor a popsi nyílásának izgatása az az extra hozzávaló, ami által tökéletes lesz az együttlét. Azonban, még ha tudja is a férfi, hogy ezt kellene csinálni, nem mindig könnyű megoldani. Én például imádom azt a pózt, amikor hason fekszem összezárt combokkal, és úgy hatol belém hátulról a párom. Mivel ilyenkor szüksége van a kezeire a támaszkodáshoz, rám marad a csiklóizgatás feladata.

Mit érez ő közben? Sokáig nehéz volt elhinnem, de a valóság az, hogy örül, hogy így még jobban élvezem a szeretkezést. Minél nagyobb a gyönyöröm, annál jobb neki is. Tehát, ha nem kezdem el izgatni magam akkor, amikor arra igényem van, akkor azzal vele is, és a kapcsolatunknak is rosszat teszek. Ahogy már írtam, a nem elég jó szextől csalódott leszek, kudarcélményem lesz, ami által magamtól és tőle is elkezdek távolodni.

Nem kell együtt elélvezni!

Akkor sincs baj, ha végül nem a pénisze által élvezel el, hiszen ez egyáltalán nem könnyű műfaj, a legtöbb nő számára ez sok kísérletezést, gyakorlást igényel, mire végül sikerül. Ez nem egy alapképesség. Semmivel sem magasabb rendű az a szeretkezés, ahol közösen átélt orgazmus van. Persze ez egy csodálatos érzés, de nem vagyunk értéktelenebbek, ha ez (még) nem sikerül. Az is éppúgy fantasztikus, ha az előjáték közben élvezünk el, és az is, ha a párunkat követően elégülünk ki. Sőt, az is lehet egy mágikus együttlét, ahol a férfi a saját orgazmusát követően végignézi, ahogy a partnere kielégíti magát. Gondolj csak bele, milyen intim helyzet az, amikor vállalod, hogy a párod csak szemléli, ahogy önkielégítesz! Sőt, az is lehet csodálatos, ha végül nincs is orgazmusod, de kapcsolódtatok, öleltétek egymást és egy csomó gyönyört éltek át együtt. A lényeg, hogy együtt vagytok, élvezitek egymás közelségét és a közös bizsergést.

PoliLili felnőtteknek szóló szexedukációs tevékenységével már nem csak az Ébredő Szexualitás blogon és YouTube csatornán találkozhatsz, hanem itt, a Glamourban is!

„Sokszor már az is nehezemre esett, hogy hozzábújjak a kanapén, pedig szerettem őt”

„Sokszor már az is nehezemre esett, hogy hozzábújjak a kanapén, pedig szerettem őt”
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője