Mutatjuk, hogyan ismerd fel a csillagjegyeket az öltözködésükről

Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma felfedi, hogyan öltözködnek az egyes csillagjegyek.

Mutatjuk, hogyan ismerd fel a csillagjegyeket az öltözködésükről
Neked mennyire önazonos az öltözködésed?
Fotó: Gettyimages.com

Régóta figyelem az asztrológia és az ruhák kapcsolatát, ugyanis egy időben stylingoltam fotózásokat, szóval volt alkalmam nagyon önazonos öltözködésű embereket megfigyelni, akár már a suliban is. Azt kell mondjam, hogy nem a Napjegyünket öltöztetjük, hanem az Aszcendensünket és a Holdunkat. Hiszen vagy a lelkünket akarjuk kitenni, ekkor a Holdunk jegyének színeihez, formáihoz nyúlunk, vagy az ebben az inkarnációban magunkra öltött köpenyt tökéletesítenénk, ekkor az Aszcendensünk jegye lesz a meghatározó. Azt is el kell még mondjam, hogy nagyon sok ember nem öltözködik önazonosan. Nem veszik észre azt az apró mindennapi művészetet, amit ezzel ki lehet fejezni. Szóval most leírom, hogy melyik csillagjegynek milyen a stílusa, mi pedig ha épp meg szeretnénk újítani a gardróbunkat, akkor bátran nyúljunk a Holdunk vagy az Aszcendensünk stílusához.

Kos

Színe a piros, ruházata vagy nagyon kényelmes és sportos, vagy nagyon dög. A tűzpiros feszülős estélyi, amiben látszik a szépen megformált vádlija, éppúgy az ő stílusa, mint a leggings és bebújós pulcsi, amiben kiszalad a piacra.

Bika

Színei a zöld és a rózsaszín, stílusa komfortos, de érzéki. Fodros blúz jó anyagból, nagyon figyel arra, hogy minden szellőzzön és ne tapadjon annyira, hogy kényelmetlen legyen. Viszont pacuha se szeretne lenni soha és mindig kényesen figyel a színharmonizációra.

Ikrek

A kis divatmániás. Stílusa mindig visszatükrözi az éppen aktuális trendeket, így színei is az adott évben kiadott Pantone színek. Nem csak a divatot követi, de saját stílusa is úgy alakul, mint a kaméleoné. Nem szeret kétszer ugyanúgy öltözködni, szóval folyton variál. Férfi képletben lehet kedvelik a kis professzoros megjelenést, ami tudást sugároz.

Csillagjegyek, akik nem tűrik, hogy korlátozzák őket

Rák

Bizonyos darabokat addig hord, amíg azok le nem esnek róla. A kedvenc darabjaitól nagyon nehezen válik meg érzelmilg. Alapvetően kényelmesen, komfortosan öltözködik, ő az a farmer, póló, pulcsi típus. Szereti az ezüstöt, a füstszürkét és a rózsaszínt.

Oroszlán

Ha belép egy szobába, akkor az bizony WOW! Imádja a pirosat és az aranyat, stílusa előkelő, amolyan Grace Kelly típus. Na ő a Rákkal ellentétben sosem lesz farmer-póló kombóban, mindig finom anyagú nadrág és galléros blúz a minimum. Converse helyett pedig csizma és magassarkú. Gyöngy ékszerek és kifinomult vonalak jellemzik. Férfiban az a klasszik old money style az övé.

Szűz

Itt több variáció van, az egyikben nagyon puritánul és főleg a praktikumnak alárendelve öltözködik, ilyenkor ezek a drága, márkás termo pulcsik, azok amiket gyűjt. B verzióban végtelen részletgazdag, sok időt és pénzt költ rá, viszont akkor is inkább minőségi darabokba fektet bele, amik nem mennek ki a divatból. Egy klasszik ballonkabát, az ismert nagy márkától például biztos, hogy szerepel a gardróbjában.

Mérleg

Rengeteg szín, nőies vonalak, drága anyagok és harmónia úgy általában. A Mérleg öltözködése nagyon feltűnő, bátran hord mondjuk királykéket. Szívesen vesz fel szoknyát, szereti kihangsúlyozni a derekát, és jól érzi, hogy mi mivel párosítható, hogy még ízléses, de egyben figyelemkeltő is legyen.

Skorpió

Fekete, egy kis feketével és néha még pluszban egy kis fekete. A hatás általában drámai, mivel sokszor ez a szín visszaköszön a haján és a szemén is. Úgy kell elképzelni, mint Wednesdayt a sorozatban. Ha véletlen mégsem fekete van rajta, akkor maximum egy kis fehér vagy szürke. Esetleg ezüst. Az arany vagy bármilyen harsány szín, az nagyon távol áll tőle.

Nyilas

A cigány népviselet, ami a legjobban leírja. Harsány színek, minden mehet mindennel, a lényeg, hogy feltűnő legyen. Erős piros, erős sárga, erős zöld az, ami jellemzi. Anyagában se túl igényes, inkább feltűnő szeret lenni, de azért ne feszüljön.

A Bak csillagjegy a legszigorúbb önmagához, de vajon miért?

Bak

Föld színek, plusz fekete. Szereti az olajzöldet, a barnát, az erdő színeit. Öltözködése egyedi és biztos, hogy nem fast fashionből van. Az Oroszlánon kívül ő tudja még szuperül hozni az old money stílust, ugyanis sosem fog logós cuccokat felvenni, de olcsót sem. Sokszor külföldről hozatja a ruháit és nagyon fontos neki, hogy mások ne úgy nézzenek ki, mint ő. A Szűz mellett ő a másik, aki szívesen invesztál drága darabokba, amik akár generációkán át is jók lesznek.

Vízöntő

Egyediség mindenek felett. Itt már nem csak arra törekszünk, hogy a fekete pulcsink ne onnan legyen, mint mindenki másnak (Bak), hanem hogy ne is legyen fekete pulcsink. Inkább futurisztikusan szeretünk öltözködni, vagy nagyon régiesen, bármi jó, ami nem konfekció. A legdivatosabb cuccok mellett a turkálók legegyedibb darabjait is fellelhetjük a szobájában. Mindig meglepő, mindig meghökkentő, és sosem átlagos, épp ezért még egységes szín se jellemző rá.

Halak

A kis romantikus, fodros, virágos, pörgő szoknyás, igazi hercegnő. Ő úgy öltözik fel reggel, hogy ha ma fut össze a herceggel fehér lovon, akkor se maradjon szégyenben. Minden nap egy lehetőség a romantikára és ezt semmiképp nem szeretné elszalasztani. Nagy rózsaszín virágok, valamint az ezüst és a kék minden árnyalata jellemző rá.

Még több asztrológia:

Ez is érdekelhet

Listáztuk a Grammy-gála legcsodásabb és legbátrabb szettjeit

Listáztuk a Grammy-gála legcsodásabb és legbátrabb szettjeit

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói