Csillagjegyek, akiknek mindennél fontosabb a tekintély: akkor is kikövetelik, ha nem járna nekik
A tekintély szó már önmagában kicsit parancsoló, és ha a hatását nézzük, hajlamosak vagyunk vakon követni bizonyos embereket, akiknél úgy érezzük, rendelkeznek vele. Megjelenhet ez a médiában, politikában vagy marketingfogasként is, hiszen a vállalatok is gyakran építenek hírességekre, szakértőkre vagy más véleményezőkre. De vajon hogyan mutatkozik meg mindez az asztrológia tükrében?
Ezeket láttad már?
Minden csillagjegynek megvan a maga egyedi megközelítése a tekintélyhez, amelyet az elem tulajdonságai is befolyásolhatnak. Másként viselkedik egy tűz elem, Kos, Oroszlán, és a Nyilas, ugyanis ők nagyon kreatívak, és kifejezetten igénylik, hogy megbecsüld munkásságukat. A föld elemű jegyek, mint a Bika, Szűz és a Bak, már kicsit racionálisabbak, ezek közül a Bika és a Bak igénylik inkább, hogy mások felnézzenek rájuk és tiszteljék őket.
A levegős jegyek, mint az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő szeretnek kitűnni szellemileg, és végül a vizes jegyek közül a Skorpió jegy által uralt Pluto az, aki vágyik a tekintélyre, a Rák és a Halak megvannak a maguk világában. Vizsgáljuk meg jegyenként, részletesebben.
Kos
A Kos hajlamos olyannyira határozott lenni, hogy a környezete gyakran megkérdőjelezi annak a tekintélyét, akit ő maga nem tart arra alkalmasnak. Szívesen átveszi az irányítást, és nehézséget okoz számára a szabályok betartása.
Bika
A Bika szereti a stabilitást, és a jól átlátható dolgokat, nem szívesen változtat, ugyanakkor megbízható lehet, ha számára értelmes dolgot követhet, de kifejezett makacs tud lenni, ha nem ért egyet valamivel. Ilyenkor úgy tesz, mintha hallgatna, aztán azt csinál, amit akar.
Ennyire nem mindegy, ki van melletted: csillagjegyek, akiknél nincs elkötelezettebb egy kapcsolatban
Ikrek
Az Ikrek alkalmazkodóképessége határtalan, nagyon rugalmas, ha arra van szükség, és tiszteletben tartja az intelligens vezetést, de szkeptikus lehet a merev struktúrákkal szemben. Hagyni kell, hogy szárnyaljon.
Rák
A Rák akkor tisztel, ha empátiát és törődést mutat az, aki a döntéseket hozza. Nagyon érzékeny és elfogult családjával, szeretteivel szemben, így csak akkor lázad, ha a számára fontos emberek vannak veszélyben.
Oroszlán
Az Oroszlán nem szereti, ha nem ő az, akire figyelnek, sokkal jobban szereti, ha ő maga a tekintély, és igyekszik is hatalmi pozíciókban lenni. Ha valaki elismeri őt, attól még jobban teljesít.
Szűz
Általában a legjobb szabálykövető csillagjegy, szereti, ha felnézhet valakire, de ha úgy érzi, hogy nem megfelelően teljesülnek a normák, akkor kritizálni kezd, és hamar fel tud dühödni, ha nem ért egyet a szabályokkal kapcsolatban.
Mérleg
A Mérleg szereti a harmóniát, és igyekszik megfelelni a meghatározott kereteknek. Ő maga is tiszteletet követel nagyfokú higgadtsága miatt, ezért nagyon jól működik, ha konfliktusra kerül sor.
Skorpió
A Skorpió gyakran megkérdőjelezi társait, tiszteletben tartja, ha valaki hatalommal rendelkezik, de legszívesebben ő maga uralkodik mások felett, és itt nem riad vissza a manipulációtól és az esetleges félrevezetéstől sem.
2025 Újholdjai: Így hozhatod ki a legtöbbet az évedből az asztrológusunk szerint
Nyilas
A Nyilas jegy szabadságvágyó, nem kifejezetten szereti, ha nem csinálhatja, amit akar. Ilyenkor megszegi a szabályokat, de simán etikátlan tud lenni. Kifejezetten fel tud lázadni a túlzott tekintély ellen.
Bak
A Bak maga a tekintély, és tiszteli is, ha felnézhet valakire, bár ehhez jócskán fel kell kötni a gatyát. Gyakran ő maga az a személy, akinek tekintélye van mások felett, fegyelmezett és értékeli a hierarchiát.
Vízöntő
A Vízöntő gyakran megkérdőjelezi, ha valami elavultnak tűnik, és ilyenkor lázad. Nagyra értékeli az innovációt, pont az ellentéte a Baknak, aki hisz a hierarchiában. Ő inkább robbant maga körül.
Csillagjegyek, akik egyszerűen képtelenek beleállni egy konfliktusba, ne is várd tőlük, hogy őszintén kiálljanak a véleményük mellett
Halak
Általában alkalmazkodik és inkább kerüli a konfrontációt, de kifejezetten problémát okozhat számára a szabályok betartása, mert szeret kisiklani olyan dolgok elől, amivel nem ért egyet.
