Az év első Teliholdja a Rák jegyébe lép, és megvilágítja a válaszokat

Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ezúttal abban segít eligazodni, mit hoz a Telihold a Rák csillagjegyben.

Az év első Teliholdja segít megvilágítani a benned rejlő válaszokat
Az év első Teliholdja segít megvilágítani a benned rejlő válaszokat
Fotó: Anna Efetova/Getty Images

Január hetedike van, és el is érkeztünk az év első Teliholdjához, amely a Bak-Rák tengelyen jön létre. A Nap a Bak jegyet, míg a Hold a Rák csillagjegyet világítja be. Teliholdkor a két fényadó pontosan szemben áll egymással – ezért olyan nagy a Hold ilyankor, hiszen teljes testtel vissza tudja tükrözni a párja energetikáját. Ha pontosak akarunk lenni, akkor éjfél után nyolc perccel élesedett be az együttállás, de a hatása napokig érződni fog.

Miről is szól az idei első?

A bölcsességről, a tudásról és a konfliktusok ésszel való megoldásáról. Az asztrológiában három égitest van, amit erősen a tudáshoz, illetve a tudás megszerzéséhez kötünk, ez pedig egyszer a Merkúr, a kommunikáció és a tanulás bolygója, a Pallas Athéné, aki az ő női párja, illetve az Uránusz, aki pedig a Merkúr magasabb oktávja, ezért is kötődnek hozzá a villanásszerű megvilágosodások.

Nos, a Merkúr a Napon csücsül rajta, a Pallas Athéné a Holddal áll együtt, az Uránusz pedig egy elég pontos fényszöggel támogatja az egész energetikát. A Bak-Rák tengely alapvetően arról szól, hogy család vs. munka, mennyit áldozok fel magamból a szeretteimért, illetve mennyire fontos számomra a saját karrierem. Házügyileg pedig a hármas-kilences házban jön létre ez a szembenállás, amelynek pedig az alapfokú tanulmányok elkezdése a tematikája, vagy inkább a meglévő tudás továbbfejlesztése felsőfokú tanulmánnyal.

Mutatjuk, hogyan ismerd fel a csillagjegyeket az öltözködésükről

Gondold át!

A közvetlen környezetben maradni és választani a megszokott dolgokat, vagy külföldre menni, világot látni és tágítani a horizontot? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben lehetnek belső konfliktusaink, ugyanis a Nap és a Hold is kvadrátot vet az Aszcendens-Deszcendens tengelyre, szóval nem csak a párunkat, de saját magunkat is igencsak meg tudjuk ezidőtájt kérdőjelezni. Viszont ne aggódjunk, ugyanis ennyi bölcsesség-égitesttel a nyakunkon, a szituáció megoldása is ott van a levegőben.

Este, mikor jobban ráérünk, vegyünk egy nagy fürdőt, vagy üljünk le meditálni a kedvenc fotelünkbe és kicsit gondolkozzunk el ezeken a kérdéseken. Az önfeladás, a karrier, a felelősségvállalás, a család, az anyaság, a külföld, a menni vagy maradni dilemma, ezek mind nagyon jó topikok lehetnek és ne csodálkozzunk, ha az átlagnál több kérdés merül fel bennünk. Hiszen a kvadrátok a belső konfliktusok jelölői, és hát ugye teher alatt nő a pálma, csak akkor fogok tudni egy problémát megoldani, ha először legalább észreveszem. Nem is lehetne jobb alkalom szembenézni a megoldatlan konfliktusokkal, mint amikor az Univerzum összes tudást jelző égitestje rajta áll, vagy fényszögeli a két fényadót, tehát a tudatos és a tudatalatti énünket is.

Még több asztrológia:

Ez is érdekelhet

Ördög Nórának nincs mit takargatnia

Ördög Nórának nincs mit takargatnia

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

PR

Mit tehetünk nőként az egészséges szexualitásért? Ez a 3 tipp sok kellemetlenségtől megkímélhet (x)

Mit tehetünk nőként az egészséges szexualitásért? Ez a 3 tipp sok kellemetlenségtől megkímélhet (x)

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)