Kováts Adél: „Fontos, hogy az ember nyitott legyen, és meglássa a másikban a jót”
Tegyük fel, hogy nem az a baj veled, hogy még mindig nem vagy elég jó, elég tudatos, elég produktív vagy elég boldog, hanem éppen az, hogy folyamatosan ezt próbálod elérni: reggeli meditáció, naplózás, podcastek hallgatása, edzés, önismereti könyvek olvasása, a határhúzás gyakorlása, hideg zuhany, új célok kitűzése, új szokások formálása és újabb „30 napos kihívások.” És amikor este végre ágyba kerülsz, mégis ez a gondolat foglalkoztat: „Holnap még egy kicsit jobbnak kell lennem.”
Ezeket láttad már?
A személyiségfejlesztés korában élünk, ahol már az is projekt lett, hogy jól érezzük magunkat a szabadidőnkben. Mintha az életünk egy soha véget nem érő felújítás lenne: mindig akad egy újabb hiba, amit észreveszünk és amit ki kell javítani, vagy egy újabb készség, amin dolgozni kell, esetleg egy újabb szint, amit el kell érni.
Érdemes ebben az esetben elgondolkodnod azon, hogy az önfejlesztés egy ponton túl már nem önmagad szeretetéről szól, hanem arról a kimondatlan üzenetről, hogy a jelenlegi önmagad nem elég jó.
A pszichológiában fontos kérdés, miért is akarunk elérni valamit és megvalósítani egy célt. Edward Deci és Richard Ryan önmeghatározás-elmélete szerint egészen más hatással van ránk az a cél, amit belső meggyőződésből követünk, mint az, amit belső vagy külső nyomásból. Nem önmagunk fejlesztése a probléma — ez önmagában véve semleges eszköz —, hanem az, mi áll valójában a folyamatos fejlődés mögött.
- Ha ezt végre megcsinálom, akkor talán rendben leszek.
- Ha lefogyok, rendben leszek.
- Ha sikeresebb leszek, rendben leszek.
- Ha megtanulok nemet mondani, rendben leszek.
- Ha feldolgozom a gyerekkoromat, rendben leszek.
- Ha elolvastam még húsz önismereti könyvet, rendben leszek.
Csakhogy a célvonal általában folyamatosan arrébb kerül, és mire odaérsz, már egy újabb verziódat kell „megjavítanod”.
Az egyik legnagyobb csapda: amikor a fejlődésből kompenzáció válik
Az egészséges fejlődés így hangzik: „Értékelem magam és ezért szeretnék fejlődni. Kíváncsi vagyok, mi van még bennem.” A kényszeres önfejlesztés viszont így hangzik: „Nem vagyok elég jó, ezért fejlődnöm kell, hogy betöltsem a hiányt.” Kívülről nézve a kettő szinte ugyanolyan módon is megvalósulhat. Mindkettő esetén lehet rendszeres edzés, ambíciózus karrierépítés, tanulás vagy célkitűzés. Belül azonban teljesen más folyamatok zajlanak. Az egyiket gyakran a kíváncsiság motiválja, míg a másikat a kompenzáció. Az első esetben azt kérdezed: „Mi mindenre vagyok még képes?” A második esetben pedig azt: „Mi a baj velem?”
7 apró dolog, ami már ma boldogabbá tehet a pszichológus szerint
A perfekcionizmussal kapcsolatos kutatások is ezt a különbséget támasztják alá: nem csak a magas elvárások jelentenek problémát, hanem az a fájdalmas különbség, amikor valaki folyamatosan úgy érzi, hogy nem üti meg a saját maga által felállított mércét. Fontos itt megemlíteni, hogy nem feltétlenül az okozza a szorongásod, a kimerültséged és a folyamatos frusztrációt, hogy magasra teszed a lécet, hanem az, hogy ha soha nem engeded meg magadnak, hogy megérkezz, és a lécek ellenére is úgy érezd, már most is rendben vagy.
Az említett különbségre kiváló példa Alysa Liu esete. Alysa 13 évesen amerikai bajnokká váló, később olimpikon és világbajnok műkorcsolyázó, aki éveken át gyakorlatilag az életét tette fel a teljesítményre. Aztán 16 évesen, a 2022-es pekingi olimpia után egyszer csak abbahagyta a korcsolyázást. Nem azért, mert nem volt elég jó, hiszen kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Hanem éppen azért, mert már nem akarta, hogy az egész élete arról szóljon, hogy még jobb legyen.
A szünet alatt utazott, a barátaival töltötte az időt, túrázott, egyetemre ment és felfedezte, milyen ember a jégen — és a teljesítményen — kívül. Később éppen ebből a szabadságból merítkezve tért vissza a sporthoz, és a 2026-os téli olimpiai játékokon aranyérmet szerzett.
Mi a különbség? Most már nem azért korcsolyázott, hogy bizonyítsa, ki ő és mennyit ér, hanem azért, mert szeretett korcsolyázni és kreatívan kifejezhette benne önmagát. Alysa Liu története jól példázza az önfejlesztés egyik fontos paradoxonát: néha nem akkor fejlődünk a legtöbbet, amikor még többet dolgozunk magunkon, hanem éppen akkor, amikor végre abbahagyjuk önmagunk könyörtelen javítgatását.
Talán benned is felmerülhet a kérdés: akkor most ne fejlődjek? És ha ne, akkor mit csináljak helyette? Fejlődni érdemes, de ugyancsak érdemes feltenned magadnak a következő kérdést: „Ha tudnám, hogy már most is elég jó vagyok, és nem akarnék senkinek se megfelelni, akkor is ezt akarnám és csinálnám?” Ha igen, akkor valószínűleg őszinte vágy munkálkodik benned. Ha a válaszod nem, akkor lehet, hogy nem fejlődni szeretnél, hanem végre elég jónak érezni magad.
Mi lehet a következő lépés?
Próbáld ki a „nem kell” tesztet! Egy héten keresztül válassz ki egy dolgot, amit rendszeresen azért csinálsz, mert szerinted „kellene”. Ez lehet az edzés, a meditáció, a túlórázás, könyvolvasás, a karrierépítés vagy egy képesség fejlesztése. Ezután kérdezd meg magadtól: mi történne, ha most egy hétig nem csinálnám? Nem kell azonnal felhagynod a tevékenységekkel, egyszerűen csak figyeld meg, milyen érzések és gondolatok jelennek meg benned. Bűntudat? Félelem? Megkönnyebbülés? Unalom? Az érzés sokszor többet árul el a motivációd természetéről, mint maga a viselkedés.
A pszichológus figyelmeztet: ez a rejtett függőség akadályoz meg a pihenésben
A boldogság nem egy olyan állapot, amit tökéletesen optimalizálni kell. A kutatások szerint a pozitív változásokhoz is hozzászokunk: az új eredményekhez, a fizetésemeléshez, egy párkapcsolathoz. A siker kezdetben boldogabbá tehet, de hamarosan az új „normálissá” válik és ami korábban vágyálom volt, ma már nem tűnik különlegesnek. Ezt nevezzük hedonikus adaptációnak. Ezért lehet az, hogy valaki tíz évig dolgozik azon, hogy egyszer majd nyugodt életet éljen és közben észre sem veszi, hogy a nyugalmat már most is gyakorolhatná.
Nem kell minden napodnak fejlődési lehetőségnek lennie
Élvezheted úgy is az edzést, hogy közben nem akarod mindenáron átalakítani a testedet. Dolgozhatsz úgy is a karriereden, hogy nem akarsz folyamatosan előrébb jutni. Olvashatsz úgy is könyveket, hogy nem akarsz fejlődni általuk, csak elmerülni egy jó történetben és kizökkenni a mindennapokból. Pihenhetsz úgy is, hogy nem akarod „hatékonyan” vagy aktívan kipihenni magad és minden szabadidődet beosztani. És élhetsz úgy is, hogy közben nem készíted elő a következő, jobb verziódat.
Az egyik legfontosabb önfejlesztési feladat nem az, hogy minden percben jobb emberré válj, hanem hogy megtanuld értékelni azt, aki most vagy és őszinte kíváncsisággal és játékossággal tekinteni arra, hogy mi lehetsz még. És lehet, hogy, furcsa módon, éppen ebből kezd majd el valóban megváltozni az életed.
