Vannak időszakok az életben, amikor kívülről nézve minden „rendben van”, legbelül mégis úgy érzed, hogy a hétköznapok egyformaságában minden olyan mozdulatlanná válik. Dolgozol, válaszolsz az e-mailekre, határdőre teljesíted a feladataidat, talán még olyan célokat is elérsz, amelyekről korábban csak álmodoztál: érzelmileg mégis üresnek, nyugtalannak vagy furcsán eltompultnak érzed magad. A pszichológia ezt gyakran stagnálásnak nevezi: annak az állapotnak, amikor a fejlődés, a jelentőségteliség vagy a motiváció elakadni látszik.
Ezeket láttad már?
A közösségi média sugallataival ellentétben a továbblépés ritkán szól arról, hogy egyik napról a másikra felmondasz a munkahelyeden, külföldre költözöl vagy végig sétálod az El Caminót, hogy aztán teljesen új emberré válj. A valódi változás sokszor valami sokkal egyszerűbbel kezdődik: néhány kérdéssel.
A kognitív pszichológia kutatásai szerint az, hogy milyen kérdéseket teszünk fel magunknak, közvetlenül hat a mentális jól-létünkre, a motivációnkra és a döntéseinkre. Más szóval: a kérdéseid segíthetnek az előrelépésben és abban, hogy Münchhausen báróhoz hasonlóan kihúzd saját magadat a mocsárból. A következő kérdések csendesen, de radikálisan megváltoztathatják az életedet.
1. Mi az, amit megtűrök az életemben, ami folyamatosan elszívja az energiámat?
Az egyik leggyakoribb oka annak, hogy megrekedve érzed magad, nem az ambíció hiánya, hanem az érzelmi kimerültség amiatt, amit nap, mint nap elviselsz az életedben.
Ez lehet:
- egy kapcsolat, ahol láthatatlannak érzed magad,
- egy munkahely, ahol folyamatosan vissza kell fognod magad,
- az állandó túlvállalás,
- vagy akár az a nyomás, hogy mindig „jól kell lenned”.
Dr. Susan David pszichológus, az érzelmi rugalmasság kutatója szerint a kellemetlen igazságok elkerülése gyakran tartja benne az embereket a boldogtalanság körforgásában. Annyira hozzászokunk a diszkomfort érzéséhez, hogy idővel már észre sem vesszük, milyen árat fizetünk érte.
Hogyan fejlődhetünk fenntarthatóan anélkül, hogy a pszichológiai alkalmazkodás teljesen lemerítene minket?
Viktor Frankl osztrák pszichiáter és holokauszt túlélő a Mégis mondj igent az életre! című könyvében arról írt, hogy a szenvedés nem önmagában a fájdalomtól válik elviselhetetlenné, hanem attól, ha elveszíti a jelentését. Bár a legtöbbünk nem extrém körülmények között él, sok ember azért ragad bele az életébe, mert normalizál olyan helyzeteket, amelyek lassan eltávolítják önmagától.
Próbáld ki a következőt: Írj le három dolgot, amit jelenleg eltűrsz, pedig folyamatosan lemerít érzelmileg. Majd kérdezd meg magadtól: Mi történne, ha ez többé nem lenne része a mindennapjaimnak?
Néha már ez az egy kérdés megmutatja, hol kellene valóban elkezdened a változást.
2. Mikor éreztem utoljára, hogy igazán éltem?
A kiégés-kutatások szerint az érzelmi kimerültség nemcsak abból fakad, hogy túl sokat dolgozunk, hanem abból is, hogy túl keveset élünk. Sok magasan teljesítő ember mestere lesz a produktivitásnak, miközben elveszíti a kapcsolatot az örömmel, a kíváncsisággal, a spontaneitással és a játékkal. Tud működni — bár gyakran egy számítógéphez hasonlóan funkcionál — csak éppen nem tud igazán élni.
Gondolj csak Maya Angelou életére, aki többször is teljesen újradefiniálta önmagát: volt táncos, énekes, aktivista, író és professzor is. Az ő története emlékeztet minket arra, hogy az identitásunkat nem kell kőbe vésnünk, nem egy végleges állapot.
Sokan azért érzik magukat megrekedve, mert egy olyan régi verziójukhoz ragaszkodnak, amely már nem szolgálja őket.
Kérdezd meg magadtól:
- Milyen tevékenységek során veszítem el az időérzékemet és tűnnek az órák pillanatoknak?
- Milyen beszélgetések töltenek fel?
- Mit szerettem, mielőtt a teljesítmény lett az identitásom középpontja?
Találj rá újra a belső motivációdra: arra a hajtóerőre, amely kíváncsiságból és örömből táplálkozik. A kutatások szerint azok az emberek, akik újra kapcsolódnak az intrinzik motvációjukhoz, fontos tevékenységekhez, ellenállóbbak, motiváltabbak és elégedettebbek lesznek hosszú távon. Néha a továbblépés nem valami új megtalálását jelenti, hanem valami régi újrafelfedezését.
Egy pszichológus 5 módszere, hogy az elengedés többé ne legyen szenvedés
3. A saját értékeim szerint élek vagy mások elvárásai szerint?
Ez a kérdés azért kényelmetlen, mert radikális őszinteséget követel meg. Sokan éveket töltenek olyan célok hajszolásával, amelyeket valójában nem is ők választottak maguknak: státusz, tökéletesség, elismerés, kapcsolatok vagy pénzügyi mérföldkövek, amelyek gyakran családi, társadalmi vagy kulturális elvárásokból erednek.
Az egyik legismertebb motivációs elmélet, az öndeterminációs elmélet, szerint az emberek akkor érzik magukat igazán jól, ha három alapvető pszichológiai szükségletük teljesül: az autonómia iránti igényük, a kompetencia-igényük és a kapcsolódás iránti szükségletük.
Autonómia nélkül még a siker is üresnek érződhet. Erre kiváló példa Diana hercegné, aki világszintű csodálat, státusz és gazdagság mellett is nyíltan beszélt arról, mennyire érezte magát érzelmileg csapdában olyan elvárások között, amelyek nem voltak összhangban valódi önmagával. Az ő története azért ennyire időtálló, mert rengetegen élnek úgy, hogy kívülről sikeresnek tűnnek, belül mégis elveszítették a kapcsolatot belső iránytűjükkel.
A tehetetlenség nem a hatalom, hanem a hatalmad felismerésének a hiánya
Próbáld meg feltenni magadnak ezeket a kérdéseket:
- Mit választanék, ha senki sem ítélkezne?
- Mi az az életterület, ahol leginkább kibontakoztathatom önmagamat?
- Hol hagyom cserben önmagamat azért, hogy mások kényelmesen érezzék magukat?
4. Milyen történetet ismételgetek magamnak önmagamról?
Az agyad folyamatosan történeteket gyárt:
- „Már túl késő.”
- „Nekem ez úgysem sikerül.”
- „Nem vagyok elég magabiztos.”
- „Az olyan emberek, mint én, nem jutnak messzire.”
Idővel ezek a gondolatok már nem is egyszerű gondolatoknak tűnnek, hanem tényeknek. Itt válik igazán fontossá a kognitív pszichológia. A kutatások szerint a korlátozó hiedelmek felismerése és átkeretezése jelentősen javíthatja a mentális jól-létedet. Még Oprah Winfrey is nyíltan beszélt arról, hogyan kellett újraírnia az önmagáról alkotott történetét a gyermekkori elutasítások és nehézségek után. Az ő sikere nemcsak külső, hanem mély belső munka eredménye is volt.
Egy pszichológiai technika, amely ilyenkor különösen hasznos lehet, az úgynevezett „bizonyíték-tesztelés”. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd: „Mi a baj velem?” Kérdezd inkább ezt: „Milyen bizonyíték támasztja alá ezt a hiedelmet és milyen bizonyítékok mondanak ennek ellent?” Ez segít távolságot teremteni közted és a félelmeid által ismételgetett történetek között.
Kipróbáltam a lusta-lány módszert, és életem egyik legjobb szakmai döntésének bizonyult
5. Mi van akkor, ha nem teljesen új életre van szükségem, csak egy új irányra?
Az egyik legkárosabb mítosz a megrekedéssel kapcsolatban az, hogy a változásnak drámainak kell lennie. Valójában a viselkedéstudomány szerint a kis, ismétlődő lépések sokkal fenntarthatóbb változást hoznak, mint a hirtelen, radikális életfordulatok.
- Egy új beszélgetés.
- Egy határ meghúzása.
- Egy hobbi, amire hetente időt szánsz.
- Jelentkezés egy lehetőségre.
- Pihenés bűntudat nélkül.
- Nemet mondani, még mielőtt teljesen kimerülnél.
A motivációt sokkal gyakrabban teremti meg a lendület, mint a „majd ha készen állok” érzése.
A megrekedtség érzése nem személyiségbeli hiba. Sokszor egyszerűen csak pszichológiai jelzés arra, hogy az életed valamelyik része már nem illeszkedik ahhoz, akivé válni szeretnél. Nem az a cél, hogy azonnal minden választ megtalálj, hanem az, hogy elég bátor legyél feltenni a megfelelő kérdéseket.
