előfizetésem
Hírlevél
„Az opera továbbra sem halott műfaj” - Brindás Boglárka operaénekesnő a klasszikus zene jövőjéről
Az opera a képzeletünkben úgy élhet, mint egy távoli, magas művészeti ágazat, ahol a szereplők a hatalmas termet betöltő énekhangjukkal és kosztümjeikkel varázsolják el a közönséget. Egy elzárt világnak tetszik, ami nem mindenki számára érthető és egyben elérhető. Hogyan tudjuk lebontani ezeket a falakat? Brindás Boglárka fiatal operaénekessel beszélgettünk az opera kortárs jelenlétéről és aktualitásáról, valamint egy egyelőre rövid, de annál sikeresebb karrierútról.
Brindás Boglárkából sugárzik az opera iránti szeretet, és azzal, ahogyan mesél, könnyen átragasztja ezt a lelkületet a körülötte lévőkre. Amikor arról kérdezem, hogy emlékszik-e az első operával kapcsolatos élményére, nemmel felel, de annál élesebben él benne az emlék, hogy az általános iskolai osztályfőnökének köszönhetően rendszeresen vettek részt operai előadásokon.
Az osztály, holott még csak nem is volt zenetagozatos, miután közösen elmentek a Carmen című darabra, sokáig hallgatta csodálattal az áriákat belőle, és beszélgettek a látottakról, amelyek olyan nagy benyomást tettek rájuk. A gyerekek és fiatalok felszabadító, előítélet nélküli hozzáállása lehetővé teszi, hogy megszerettessük velük ezt a világot. A falat tehát le sem kell bontani, ha a felnőttek tudatosan és korán átadják a művészetek iránti szeretetet és tiszteletet.
„Számos, gyerekeknek készült darabbal és foglalkozással is találkozhatunk az Operában, és ezek számtalan alkalommal kedvezményesen érhetők el az iskolák számára.” Ugyanakkor nem mindenkinek volt gyerekkorában egy lelkes és nyitott pedagógusa, vagy a szülei prioritásai közé sem tartozott ez. Így felnőttként megszokásból nem is keresünk új impulzusokat. Természetesen a jegyárak is egy tényezőt jelenthetnek, ami miatt nem jutunk el egy előadásra.
Szandi: „Sokan a mai napig gyerekként kezelnek”
100 forint felett, de 10 000 forint alatt is megválthatjuk az ülőhelyünket a Don Giovannira vagy a Bohéméletre – amiről interjúalanyom, Brindás Boglárka úgy gondolja:
Ezzel érdemes kezdeni a műfajjal való barátkozást
Külön érdekesség, hogy a helyjegyek ugyanannyiba kerülnek a darabtól függetlenül. Operaénekesünk szerint Budapesten még így is pezsgő a kulturális élet, és számos előadás teltházas, de a francia fővárosban élve tapasztalta meg igazán az emberek kultúra iránti végtelen szeretetét.
Három évet töltött el a Párizsi Operában egy fiataloknak szánt továbbképzés keretén belül, és bár azt mondta, imádta, és szívesen játszik bárhol, itthon énekelni egy bensőségesebb élmény, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani. Rengeteg tehetséges fiatal énekes van hazánkban – az opera pedig továbbra sem egy halott műfaj – állítja csillogással a szemében. És talán pont ez a még friss és tüzes lelkület kell ahhoz, hogy nyissunk erre a történelmileg is jelentős műfajra.
Kell-e kortárs köntösbe öltöztetni Mozartot?
Matyó hímzés bőrkabáton, és rockos stílusban előadott himnusz, a magyar népmesék technoverziójáról pedig inkább ne beszéljünk. Kétség sem fér hozzá, a hagyományoknak valamelyest fluidnak kell lenniük, amennyiben túl akarják élni az idő vas fogát. Vajon hol húzódik a határ a felesleges és öncélú kortárs kivitel, valamint az ízléses megreformálás között? Hisz az opera mégiscsak egy több száz évre visszavezethető művészet, és sokszor azokat a darabokat játsszák, amelyeket még Mozart vetett papírra az 1700-as években.
Így teljes joggal tehetjük fel a kérdést: aktuálisak tudtak maradni ezek a történetek, vagy újakra szomjazik a műfaj? Boglárka egyáltalán nincs a kortárs rendezések vagy darabok ellen, lehetnek a szereplők modern ruhában vagy régi korokat idézőben, nem számít. Ami igazán fontos, az az emberi kapcsolatok megszületése a színpadon. Ahogy a kémia működik az énekesek között, és ahogy magukévá teszik annak a történetét, akinek a bőrébe bújtak aznap estére.
Gubik Petra: „Meg kellett tanulnom, hogy nem dől össze a világ attól, ha valamire nemet mondok”
Ettől válik élővé és lélegzővé az opera. Hiába teljesen más kor a klasszikusoké, karaktereik ma is meglepően aktuálisak tudtak maradni – állítja az operaénekes. „A nők, akiket színpadra vittem, nem azért inspirálóak, mert hibátlanok, hanem mert erős döntéseket hoznak, vállalják azok következményeit és nagyon emberi dilemmákkal küzdenek.” Violetta Valéry, Giuseppe Verdi La traviata című operájának nemcsak címszereplője, hanem érzelmi központja is.
Párizs ünnepelt kurtizánja, aki hiába él fényűző, társasági életet sikeres, de felszínes alakok között, álarca mögött mélyen érző, intelligens, ám gyógyíthatatlan tüdőbajban szenvedő nő. Karaktere a szabadság, az önfeláldozás és a tragédia lenyűgöző ötvözete. Vagy ott van Susanna figurája a Figaro házasságából, akit Brindás Boglárka is alakított már itthon. A darabot legelőször 1781-ben mutatták be, és Susanna egy saját korában modern, öntudatos nőt testesít meg, aki nem hagyja magát kihasználni, és tökéletesen átlátja az arisztokrácia és a szolgák közötti hatalmi játszmákat.
A kor sajátosságaitól eltekintve felfedezhetünk közös vonásokat az emberi sorsokban és karakterekben.
Ezek a kérdések -szerelem, szabadság, önazonosság, társadalmi elvárások - ma is ugyanúgy foglalkoztatnak bennünket
- vallja Brindás Boglárka. Az opera pedig egy évszázadokat összekötő, időtlen nyelv lehet, amely újra és újra emlékeztet az élet profán hasonlóságaira és folytonos körforgására.
