előfizetésem
Hírlevél
„40 fokban kaparod a penészes falat és egész nap dübörög melletted a vésőgép”
Vannak képek, amelyekről azt hinnénk, végleg elveszítették egykori szépségüket. Megfakult vásznak, repedezett falfestmények, elsárgult lakkréteg mögé zárt történetek várják, hogy valaki újra felfedezze őket. Erdős Alexandra restaurátor számára azonban nincs olyan műtárgy, amely „csak egy régi tárgy” lenne: minden sérült felület mögött egy múltbeli alkotó keze, egy korszak lenyomata és egy megőrzésre váró történet rejtőzik.
A restaurálás nem egyszerű javítás, hanem a kulturális örökségünk megőrzése. Egy olyan különleges világ ez, ahol a művészet, a tudomány és a végtelen türelem találkozik, sokszor egy apró szike hegyén. Erdős Alexandra már gyerekként tudta, hogy ezt az utat választja. Zircen tanult díszítő festőként, és mivel mindig szeretett képeket másolni, valamint jó volt a kézügyessége, természetes folytatásnak tűnt számára a restaurátorképzés. Akkor még gyerekfejjel nem látta pontosan, mit jelent majd ez a szakma, de a tárgyakhoz való kapcsolódás már ekkor meghatározta az életét.
A múlt értéke
A restaurátor számára egy sérült festmény vagy régi tárgy sosem pusztán egy használaton kívüli dolog. „Hát az értéket!” – mondja, amikor arról kérdezik, mit lát bennük, amit mások nem. A hozzájuk kerülő tárgyak mögött általában történet áll: van, amelyiknek szentimentális értéke miatt keresik fel, mások múzeumi, egyházi vagy állami tulajdonban lévő műtárgyak. Előfordul az is, hogy egy-egy különleges darab véletlenül kerül hozzájuk.
Férjével együtt dolgoznak, aki szintén szakmabeli, így volt már rá példa, hogy egy piacon találtak egy szakadt festményt néhány ezer forintért, abban bízva, hogy egyszer majd elkészítik maguknak. Az idő azonban mindig kevés.
Nálunk otthon az összes fal fehér, mivel egész nap csak a díszítő festett felületeket nézzük.
Ez a 34 éves nő volt a modell a művészettörténet leghíresebb aktfestményéhez
Nincs két egyforma nap
A restaurátorok munkanapjai kiszámíthatatlanok. Alexandra és férje szabadúszóként dolgoznak, ezért egy időszakban akár több helyszínen is jelen lehetnek, máskor pedig előfordulhat, hogy két hétig nincs új megbízás. Ha templomban vagy műemléken dolgoznak, gyakran vidéken kezdik a napot, állványokon, a terepen. A falfestmények restaurálása egészen más kihívás, mint a műtermi munka. „A terepen lévő munka - tehát amikor falfestményt restaurálunk - jóval koszosabb és keményebb, mint a műtermi munka, mikor vászonképeken dolgozunk.”
Egy falfestmény megmentése aprólékos folyamat. Először feltárják a felületet, eltávolítják a későbbi átfestéseket, amelyek eltakarják az eredeti alkotást. Ha a fal szerkezete sérült, injektálással erősítik meg, majd konzerválják a megmaradt festékrétegeket és végül következik a retusálás.
A legnagyobb csoda talán éppen ebben rejlik: abból is újra kép születhet, amiről laikusként azt gondolnánk, már menthetetlen. „Igazi csodákat tudunk végig vinni, olyan kevés megmaradt festéktöredékből, hogy csak na.” Alexandra büszke arra a csapatra is, akikkel együtt dolgozik, hiszen szerinte a jó restaurálás közös gondolkodás eredménye. A végső helyreállításnál nincs egyszerű recept. Minden műtárgy más, minden sérülés más döntést kíván, elmondása szerint a felület rongálódása határozza meg a végső eredményt. Éppen ezért sokat tanulmányozzák az olaszországi helyreállítási módszereket is, hogy folyamatosan fejlődhessenek.
Alexandra számára a legizgalmasabb pillanat az, amikor a múlt lassan előbukkan a rétegek alól. „Kedvenc folyamatom a feltárás, amikor leszedjük a lakkréteget, az olyan kielégítő!” – meséli lelkesen. Egy elsötétült, öreg felület megtisztulása valódi látványosság, még akkor is, ha a valóságban sokszor csak centiméterről centiméterre lehet haladni.
A műtárgy titkai a rétegek mögött
A restaurátor munkája egyszerre művészet és tudomány. Bár diplomájuk szerint restaurátor művészek, a szakma mégsem arról szól, hogy saját elképzeléseiket valósítsák meg egy műtárgyon. „Tiszteletben kell tartani a műtárgy alkotójának eredeti szándékát.” - meséli. A tudományos háttér legalább ilyen fontos része a munkának. Mielőtt hozzányúlnának egy alkotáshoz, különböző vizsgálatokat végeznek: fototechnikai elemzéseket, UV- és infravörös vizsgálatokat, pigment- és kötőanyag-vizsgálatot, valamint meghatározzák például a felhasznált fafajtát is. Csak ezek után kezdődhet meg maga a restaurálás.
És hogy mennyi türelem kell hozzá? Talán több, mint amennyit egy kívülálló elképzelhet. „Aki meglát minket munka közben, általában mindig azt mondja, hogy »hát, nekem ehhez nem lenne türelmem«.” Maga is rácsodálkozik néha arra, hogyan képesek egy apró szikével több száz négyzetméternyi festett falfelületen dolgozni.
Nincs itthon 19-20. századi múzeumi tárlat, amelyben ne lenne ott a műkereskedőnő keze
A restaurátor életének két teljesen eltérő arca van. A műtermi munka nyugodtabb, kényelmesebb környezetet jelent: előfordult már, hogy egy csokoládégyár illata szivárgott be hozzájuk, miközben szép ruhában, forgószékben ülve retusáltak egyházi jeleneteket. Egy falfestmény-restaurálás viszont egészen más világ: „kaparod a penészes falat 40 fokban, dübörög melletted a vésőgép egész nap.” Mégis mindkettőben ott van ugyanaz a szépség, csak teljesen más formában.
A munkák időtartama is széles skálán mozog. „Valahol egy nap és évek közé tudnám saccolni.” Egy kisebb fatábla festmény és egy több száz négyzetméteres falfelület között hatalmas különbség lehet, így nincs két egyforma projekt.
Hosszú út a szakmáig
Magyarországon restaurátorrá válni hosszú és nehéz út, a képzés a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakán öt évig tart. A felvételi több fordulóból áll: rajzmappát kell bemutatni, majd akt- és portrérajzi feladatok, valamint festménymásolás következik. A szakma rendkívül szűk, egy évfolyamban mindössze néhány restaurátor végez.
A lehetőségek is különlegesek, de nem mindennapiak. Leggyakrabban ajánlások alapján jutnak munkához, állami, egyházi vagy magánmegrendelésekből dolgoznak, illetve múzeumokban is szükség van restaurátorokra. Alexandra szerint a szabadúszó életforma különleges szabadságot ad: „azt csinálod, amit szeretsz, sok különleges helyre betekinthetsz, szerintem nagyon különleges szakma, mindig új a feladat és mindig újat tanulsz.”
Munkája végső soron arról szól, hogy ami egykor fontos volt valakinek, az a jövő generációi számára is látható maradjon. Egy régi festmény újra ragyogása nemcsak technikai bravúr, hanem kapcsolat a múlttal. Egy aprólékos mozdulat, egy feltárt szín, egy előbukkanó részlet és egy több száz éves történet ismét lélegezni kezd.
