Staudt Laura: „Neked is lehet egy új ruhád a nagyi függönyéből, felidézve gyerekkori emlékeket”
Provokatív, természetes, váratlan. Ez a három szó jutott eszembe, amikor a Rucicissal találkoztam. Staudt Laura márkája a pandémia szüleménye, egyszemélyes vállalkozása pedig már ötfősre nőtte ki magát egy jól megérdemelt nyereménynek köszönhetően.
A közösségi média előnyeit kihasználva Staudt Laura is gyakran oszt meg edukatív posztokat a fenntarthatóságról, hiszen a Rucicis mögött nemcsak ruhák eladása áll, hanem a fenntartható szemléletmód és a régi emlékeink megőrzése a ruhákon keresztül. Mindezt fenntartható módon, régi ágyneműket, bútorkárpitokat használva stílusának és szemléletmódjának megmutatására, viselhető és stílusos ruhák formájában.
Fenntarthatóan
Pontosan ez a hozzáállás és elhivatottság kellett ahhoz, hogy Laura legyen az OTP Junior Piacralépők műsorának egyik nyertese. A fiatal divattervező számára a hárommillió forintos kezdőtőke lendületet adott, így már nem egyedül, hanem csapatban végezheti a munkáját. Laurát Cserháti-Herold Janka, a Hormonmentes.hu megalkotója mentorálta, aki szintén hatalmas segítséget jelentett a kezdő vállalkozónak márkája építésében.
„Elképesztő kontrasztot teremt, hogy van egy varrónőm, Gabi, egy modellezőm, Dóri, és egy asszisztensem, Fruzsi. Remek csapatot alkotunk, és rendkívül hálás vagyok, hogy megtaláltuk egymást. A barátom, Bence a kezdetektől segíti a munkámat videókkal és képekkel. Külön kiemelem még Jankát, a mentorálásért és a baráti segítségért” – mondja Laura.
Horváth Ildikó Mária: „A tárgyakon keresztül dolgozom fel a gyerekkori traumáimat”
A divattervezői karrier nem volt a fejében, amikor Laura belevágott egy kreatív hobbiba a pandémia ideje alatt. Színésznő akart lenni, de hamar rájött, hogy az nem az ő pályája, ráadásul a ruhakészítés sokkal jobban feltöltötte, mint addig bármi.
„Mindig közel állt hozzám a divat, már kiskoromban is ruhákat készítettem a babáimnak, a nővéremmel pedig titokban sokszor kirámoltuk a nagymamám ruhásszekrényét, és felpróbálgattuk a ruháit” – meséli a divattervező, akinek márkája, a Rucicis 2020-ban indult el. A márkanév a barátja ötlete volt, mögötte pedig egy elsőre meglepő, de kicsit provokatív gondolat állt, ami Laura szerint magában hordozza a természetességet is.
Két fontos szemponton alapul
A Rucicis fontos üzenete a természetesség mellett a szépség és a fenntarthatóság kiemelése. Egyikről sem kell lemondani! Mindezek mellett persze nem feledkezhetünk meg a kényelemről és az egyediségről sem. Laura másodkézből szerzett lakástextilekkel dolgozik, így pamutterítőket, függönyöket, ágyneműhuzatokat gondol újra és alakít át ruhákká, így az egyediség, a limitált darabszám és a precizitás a Rucicis márkánál egyértelmű.
„A greenwashing eléggé elterjedt dolog lett a nagy divatcégek világában. Amikor elkezdtem varrni, meglepődtem, hogy mennyi munkaóra kell egy-egy darab elkészítéséhez. Ha azt szeretnénk, hogy tartósak legyenek ezek a ruhák, precízen és alaposan kell dolgozni. Tény, hogy a slow fashion darabok általában drágábbak, mint egy fast fashion boltban megvásárolt ruha, de a tartósság mellett az is mellettük szól, hogy jobban értékeljük és vigyázunk rá, pláne, ha abból az adott darabból csak egy készült” – egészíti ki Laura.
Inspiráció a múltból
A másodkézből érkező textilek nagyon inspirálóak, ám Laurát rengeteg téma foglalkoztatja, és sokszor nyúl vissza a múltba, hogy emlékeket idézzen fel. Az OTP Junior Piacralépők műsorában mutatta be a Velvet Verona kollekciót, ami a tervezőt a színészi múltjába repíti vissza. A kollekció a márka életében az eddigi legnagyobb volt, és a női ruhák mellett férfi ruhákkal is bővült a repertoár.
Láthattuk a Katicás csoport című kollekciót is, ami az óvodás évek emlékeit idézi fel mellények és gallérok formájában, de készült egy nőies és fényes ünnepi kollekció is, ami még stílusosabbá tette viselőjét a karácsonyi vacsoránál. „Azt hiszem, a gyermekiség, a játékosság mindig inspirál, de fontos, hogy egy adott tematikát csak addig csinálok, amíg örömömet lelem benne, és fel tud tölteni.” – meséli Laura.
Kiss Miklós: „Az alkotás olyan, mint egy drog, nem tudom abbahagyni”
Másoknak is lehetőséget ad az emlékek megőrzésére
„Meg kell említenem, hogy a webshopomon tavaly óta működik az Emlékőrző kollekció, amivel már arra is van lehetőség, hogy a vásárló számára fontos ruhadarabokat, textileket elküldheti nekünk, és készítünk belőle egy új ruhadarabot, így a régieknek megőrizzük az emlékét.” Laura a Rucicis márkával sokféleképpen teremt értéket, és adja át a fenntartható szemléletmódot. Az Emlékőrző kollekció pedig közösséget is épít, és teret ad a kreativitásnak is, így a vásárlók számára még értékesebb ruhák készülhetnek.
A kollekció különlegességét talán Laura emberközpontú szemléletmódja is alátámasztja, hiszen fontos számára, hogy személyesen is találkozzon a vásárlóival. Ehhez a kollekcióbemutatók mellett különböző tervezői vásárokon is részt vesz, de hosszútávú tervei között szerepel egy saját showroom is.
„Szeretném megnyitni az első Rucicis showroomot, ahol több lehetőség lesz személyesen találkozni, és felpróbálni a különböző kollekciók darabjait. Mivel ezt egy alkotói térként képzeltem el, az edukáció is fontos szerepet kapna, ezért időnként tartanék workshopokat, vagy akár kurzusokat a fenntartható divattal kapcsolatban.” A Rucicisnél így akár neked is lehet egy új ruhád a nagyi függönyéből, felidézve sok-sok gyerekkori emléket.
Stylist: Gál Nóra
Smink és haj: Banga Evelin
előfizetésem
Hírlevél