A férje nevén ismerjük, pedig magyar lányok generációinak életét változtatta meg gyökeresen

ma 08:01
A mai Veres Pálné Gimnázium a hazai lányoktatás úttörőjének nevét viseli,
A mai Veres Pálné Gimnázium a hazai lányoktatás úttörőjének nevét viseli, magáról Veres-Beniczky Herminről azonban nagyon keveset tanultunk
Fotó: Fortepan/Wikipedia/GLAMOUR

Mi történik, ha egy nő nem fogadja el, hogy mások (például férfiak) jelöljék ki szellemi képességeinek határait? Veres-Beniczky Hermin intellektusát hívta segítségül a patriarchátus ellen: olyan mozgalmat hozott létre, amellyel magyar lányok generációinak sora előtt nyitotta meg a tanulás lehetőségét. A Veres Pálnéként ismert nő története ma is mementóként szolgál arról, ahhoz, hogy a tehetség kibontakozhasson, illene előbb esélyt adni neki. Legyen bármilyen nemű.

Madách Imre aligha sejthette, hogy a nők szellemi képességeiről alkotott, lesújtó véleménye nemhogy nem talál pozitív fogadtatásra, sokkal inkább megágyaz a fiatal lányok oktatásáért folytatott küzdelemnek. Barátja, Veres-Beniczky Hermin ugyanis épp Madách botrányos akadémiai székfoglalója miatt határozta el; megmutatja, mire képesek a nők, ha lehetőséget kapnak a tanulásra.

Valóban hiányzik a teremtő géniusz?

„A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut. Könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányában az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő mindig csak a szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli. S innen még a dilettantizmus legkedvesebb kontingensét szolgálja. A művészetet és a tudományt előre nem viszi,” – fogalmazott Madách Imre az 1864-ben írt akadémiai székfoglalójában. Visszatekintve nem csodálkozhatunk azon, hogy Veres-Beniczky Hermint teljesen letaglózták a leírtak, pláne, ha figyelembe vesszük kettejük addigi szoros kapcsolatát.

Madách Imre ugyanis gyakran megfordult Veres Pál és felesége, Veres-Beniczky Hermin vonyarci kastélyában, sőt, többnyire a ragyogó elmével megáldott Hermint választotta hallgatóságául. A rossz nyelvek szerint egy időben jóval több volt köztük barátságnál: a történészek bimbózó szerelemként hivatkoznak kettejük kapcsolatára, abban viszont egyetértenek, hogy az sosem szökkent szárba. Hogy kettejük kapcsolatának megromlása vezetett-e a rosszmájú akadémiai székfoglaló megírásához, azt nem tudni, azt viszont igen, hogyan reagált Veres-Beniczky Hermin Madách szavaira. „Csudálom, hogy mindezen előnyök mellett a tudományosan művelt férfi mégis oly kevés, és aki ezután mégis azzá lesz, magát egész más lénynek, félistennek képzeli,” – fogalmazta meg nem kevésbé epés válaszát.

Rekordszámú nő ül a Parlamentben, emlékezzünk meg arról, aki nélkül ez nem valósult volna meg

Rekordszámú nő ül a Parlamentben, emlékezzünk meg arról, aki nélkül ez nem valósult volna meg

Ennél azonban jóval tovább ment: ráeszmélt arra, hogy valójában tesztelni kellene, mi történik, ha a nők ugyanabban az oktatásban részesülnek, mint a férfiak. Erre rásegített a fejlődésre (már) nyitott történelmi háttér is. „A nők oktatásának és munkavállalásának aspektusait is magába foglaló »nőkérdés« a XIX. század végén széles társadalmi köröket foglalkoztató témává vált. A nők felsőoktatáshoz való hozzáférése Európa számos országa (például Svájc, Franciaország, Anglia) és Amerika mögött kissé lemaradva, de Ausztriát négy évvel megelőzve, ami az egyetemeket illeti – 1895-96 fordulóján (már Magyarországon is) öles lépésekkel haladt,” – fogalmaz Morcsányi Elza városkutató Az ezredéves körhinta című kötetében, amelynek Veres-Beniczy Hermin (hírhedt) kiállása szolgáltatja a felütését.

Morcsányi Elza új könyve az 1896-os milleniumi ünnepségek reflektorfényében játszódó, mára jórészt feledésbe merült budapesti történeteket eleveníti fel, korabeli sajtószenzációkon, különleges, emberi sorsokon, botrányokon és meghökkentő eseményeken keresztül. Morcsányi szerint Veres-Beniczky Hermin egy igazi ikon: bár magát valószínűleg nem nevezte volna feministának, a feminizmus alapvető törekvésének, a nők és férfiak közötti egyenjogúság megvalósításának előmozdításában múlhatatlan erényei vannak.

A minta ragadós

Veres-Beniczky Hermin az anyatejjel együtt szívta magába a szociális érzékenységet. Nagyapja például különcnek számított, amiért fizetést adott a jobbágyainak, édesanyja pedig három, saját lánya mellett a falusi szegények gyermekeit is ugyanúgy taníttatta. A családi mintán túl korán elhunyt szülei egykori társasági közege és annak szellemisége is erőteljesen hatott rá: édesanyja ugyanis jó barátságot ápolt Brunszvik Terézzel, akit az első magyar óvoda alapítójaként ismerünk.

Mindezt a szellemi hátteret torpedózta meg Madách Imre a már emlegetett székfoglalóval, amelyre Veres-Beniczky Hermin sajátságosan reagált. 1867-ben egy olyan összejövetelt szervezett, amelyre főrangú hölgyeket és polgárnőket hívott meg. „A Koszorúban közzétett Madách Imre székfoglaló beszédét olvastam. Ha ezen értekezlet nem csupán humorisztikus, de tudományos észleleten alapuló valóságos igazságot akar felmutatni, ez ellen a leghatározottabban tiltakoznunk és mint valótlant visszautasítanunk kell,” – fogalmazott a felhívásban.

A feminista pszichiátria úttörője volt Karen Horney, aki hülyét csinált Freudból is

A feminista pszichiátria úttörője volt Karen Horney, aki hülyét csinált Freudból is

Noha első alkalommal mindössze huszonkét fő vett részt az eseményen, Hermin elképesztő szervezői készségének, kitartásának és meggyőző erejének hála egy év múlva már több mint kétszáz nő előtt tartott beszédet az Országos Nőképző Egyesület alakuló közgyűlésén, ahol őt választották meg elnöknek. Az egyesület jelszava a hangzatos „Haladjunk” lett. Mindeközben sikerült a kor „nagyjait”, így például Deák Ferencet, Jókai Mórt és Gyulai Pált is meggyőznie saját igazáról, miszerint a nőknek is egyenlő bánásmód jár a tanulmányaikat illetően. Elképzelése bevált, sőt, mindössze két évvel később fizikailag is manifesztálódott.

Az első leánygimnázium

1869 októberében mintegy tizennégy lány részvételével indította el első leányiskoláját. Az intézményben főképp a gimnáziumi tanulmányok elsajátítására koncentráltak, hogy az ott végzőket később egyetemre küldhessék. Noha Veres-Beniczky Hermin eredetileg „kiadta” egy tanárnak a tanterv összeállítását, a kész projekt végül nem nyerte el a tetszését, ezért (újra) a saját kezébe vette az ügyet. Ő maga dolgozta ki a tantervet, amelyben lélektan, nevelés és egészségtan, esztétika, művelődéstörténet, magyar-, német-, francia nyelv, természettan, számtan és rajz is szerepelt. A célja az volt, hogy komplex kultúrtörténeti áttekintést nyújtson a leánynevelde hallgatóinak.

A tanításon túl Veres-Beniczky az intézmény gazdasági vezetésében is remekelt. Irányítása alatt fokozatosan gyarapodott az intézmény kasszája: a kezdetleges, Múzeum-körúti lakás-iskolából hamar a mai Veres Pálné Gimnázium melletti telekre költöztette a tanulókat. 1882-ben saját iskolaépületet építtetett, ebben már ének-, rajz-, tornaterem, játszótér, könyvtár és korcsolyapálya is helyet kapott. Úgy döntött, hogy társadalmi-, és vallási hovatartozástól függetlenül minden leánygyermek számára biztosítja a taníttatást.

A szegény sorsú gyerekeket az Országos Nőképző Egyesület támogatta, magyarán megteremtette egy jól működő ösztöndíjrendszer alapjait.

Egy grófnő kitartásának köszönhetik a magyar nők, hogy egyetemre járhatnak

Egy grófnő kitartásának köszönhetik a magyar nők, hogy egyetemre járhatnak

Fejlődés útján

Veres-Beniczky Hermin még megérte Wlassics Gyula 1895-ös bejelentését, amely szerint időszerű, hogy a nők tudományos pályán való részvételével is foglalkozzon az állam. Ennek folyományaként novemberben megnyíltak az egyetemek kapui is a nők számára. „Budapesten és Kolozsváron bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti tanulmányok elsajátítására lett lehetőségük” – fogalmaz Morcsányi Elza Az ezredéves körhintában, egyúttal rámutat: a jogi feltételek csak később követték a technikailag már „nyitott kapukat”. 1895. december 31-én lépett életbe az a Wlassics Gyula által előterjesztett, az uralkodó által hitelesített rendelet, amely feljogosította a lányokat és nőket, hogy letegyék a felsőoktatás megkezdéséhez szükséges vizsgát.

„Veres-Beniczky Hermin működésének eredményei hatalmas és messze ható léptékben mérhetők, hiszen megteremtette a nők önrendelkezéséhez szükséges alapokat, ezzel együtt hozzájárult a magyar társadalmi berendezkedést átalakulásához. Mindezt úgy vitte végbe, hogy valójában saját helyzetében teljes nyugalomban és elégedettségben, megbecsülésben élhette volna életét, ő mégis vállalta környezetének sokszor gunyoros és megvető hozzáállását, és fáradhatatlanul harcolt azokért a célokért, amik nők generációinak szabad(abb) választását tették lehetővé,” – fogalmaz Morcsányi arról, miért tartotta fontosnak beemelni új kötetébe Veres-Beniczky Hermin történetét.

Az iskolaalapító legnagyobb erénye, hogy mintájával a mai napig követendő példaként szolgál, és összefogásra sarkall minket, magyar nők millióit. „Számomra a társadalmi felelősségvállalás a történetének egyik legfontosabb tanulsága. Az a felismerés, hogy attól még, hogy minket közvetlenül nem érintenek bizonyos problémák, még nem jelenti azt, hogy nincsenek hatással az életünkre... Ha hiszünk valamiben és közösen, összefogva cselekszünk, nincs az az ellenszél, ami megállíthat minket!” – fogalmaz Morcsányi Elza, és nehezen tudunk nem egyetérteni vele.

A cikk történelmi hátterét Morcsányi Elza Ezredéves körhinta c. kötete, valamint az M1 Magyar nők c. műsorának Veres Pálnéról szóló része szolgáltatta.