A sorozat, amit bár folytattak volna: Tru Calling - Az őrangyal

2019. november 29.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Igazából fogalmam sincs, hogy hány éves voltam, de még általános iskolába jártam, és hát még a televízió is a forradalmát élte, így különböző sorozatok nézésével töltöttem a délutánjaim.

A sorozat, amit bár folytattak volna: Tru Calling - Az őrangyal
Fotó: Northfoto

Akkoriban a brazil, argentin szappanoperák domináltak a csatornákon, azonban volt egy-két olyan széria is - például a Rex felügyelő, Csillagkapu, Bűbájos Boszorkák, és még sorolhatnánk -, amelyek teljesen elvonatkoztak ettől a műfajtól.

Fotó: IMDB

Az egyik legkedvencebb délutáni időtöltésem az a Tru Calling - Az őrangyal, című sorozat nézése volt. Igazából azért is nagyon vicces, mert azóta többször megnéztem már a részeket. Sajnos elég szomorú sorsa lett a szériának, mivel a 2. évad közepén egyszercsak abbahagyták.

Fotó: IMDB

De egyébként nagyon izgalmas, és a legszebb az egészben, hogy híres színészek szerepelnek benne, akik talán még akkor nem voltak annyira felkapva, de ez mára már teljesen megváltozott.

Fotó: IMDB

A sorozatban Tru egy különleges képességgel rendelkezik. Amennyiben meghal valaki, a lánynak lehetősége van újraélni a napot, hogy segíthessen és meggátolja a halálát. Ehhez azonban az elhunyt személynek segítséget kell kérnie.

14 sztárpár, akik forgatás alatt szakítottak egymással

14 sztárpár, akik forgatás alatt szakítottak egymással

Éppen emiatt nagyon izgalmas, és eredeti a sorozat, szinte lehetetlen megunni, ugyanis mindig újabb és újabb halálesetek jönnek a képbe, amelyeket meg kell oldani.

Nézd meg az előzest itt:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem hisztis vagy – csak végre kimondtad, amit mások nem mernek

glamour plusz ikon Nem hisztis vagy – csak végre kimondtad, amit mások nem mernek

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)