Dirty Dancing-rajongók, minden álmotok így teljesüljön!

Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Folytatást kap az 1987-ben bemutatott Dirty Dancing, ami tinilányok millióinak mutatta meg a tánc és a szerelem elsöprő erejét, a film főszereplője, Jennifer Grey pedig örömmel újságolta el, hogy a film folytatásában többedmagával ő is feltűnik majd.

Jennifer Grey lesz a film producere is
Jennifer Grey lesz a Dirty Dancing producere is
Fotó: Northfoto

A film 1963-ben játszódik, amikor még tabunak számított az a fajta „piszkos tánc”, ami a Dirty Dancing című zenés film alappillére volt. A történet ugyanis arra épült, hogy egy szülők által szigorúan fogott, naiv tiniből miként válik egy tüzes, érzelmeit és vágyait megélni képes, bátor lány. Mindezt pedig a gátlásokat felszabadító és vérpezsdítő táncnak, meg persze a szívdöglesztő Johnny Castle (Patrick Swayze) köszönhette. A Jennifer Grey által alakított Frances Houseman szerelmi története egy életre beírta magát a filmtörténetbe, és nincs ember, aki még ne hallotta volna a film betétdalául szolgálaló The Time of My Life című örökvérvényű slágert.

Baby visszatér!

A 62 éves színésznő mosolyogva megjegyezte, hogy természetesen idősebb lesz, mint az eredeti filmben, ahogy színésztársai is, akiknek pontos kilétét még rejtély övezi. Annyi azonban biztos, hogy „mindenki Baby-jét” láthatjuk majd a folytatásban. Jennifer interjújában megemlékezett néhai színészpartneréről, Patrick Swayze-ről is, aki hatalmas űrt hagyott maga után. „Senkit nem lehet pótolni, aki nincs már köztünk. Ez egy olyan varázslat, ami egyszerűen megismételhetetlen, amit tehetünk, az csak annyi, hogy nem másoljuk a már meglévőt, hanem létrehozunk valami teljesen mást”. Patrick Swayze két éven át küzdött a rákkal, és 2009-ben, 57 éves korában hunyt el. A Dirty Dancing 2. – Havana Nights remake-ben még egy röpke szerep erejéig feltűnt.

Hihetetlen, hogy már 35 év eltelt az első rész óta

A színésznő – aki májusban adta ki az Out of the Corner című memoárját – a folytatás vezető producere is lesz, és kiemelte, hogy az akkori Dirty Dancing ereje az eredetiségében és egyszerűségében rejlett. „A szívem mélyén tudom, hogy ugyanazt az élményt az új, fiatal közönségnek átadni nem lehetséges, de a folytatás ugyanazon alapokra épül. A most élő generáció úgy érzi, hogy identitása korlátozott és a világ megmondja nekik, hogy kik ő, de igenis vannak olyan emberek, akik képesek meglátni bennük a valódi énjüket. A Dirty Dancing egy tündérmese volt, ami a táncot metaforaként használta arra, megtestesítsük az energiáinkat, illetve merjünk kitörni a saját gondolatainkból és korlátozó hitrendszereinkből” – mondta Jennifer.

35 év után visszatér a Dirty Dancing, méghozzá Jennifer Gray-jel

35 év után visszatér a Dirty Dancing, méghozzá Jennifer Gray-jel

Egy kulturális mérföldkő volt

A filmet várhatóan 2024-ben mutatják be, a Variety szerint pedig Jonathan Levine rendezi majd. „A Dirty Dancing jóval több, mint egy film, a Dirty Dancing egy kulturális mérföldkő – nyilatkozta a magazinnak Erin Westerman, a Lionsgate produkciós igazgatója. „Ahogy a következő fejezethez közelítünk, pontosan tudjuk, hogy tiszteletben kell tartanunk az eredeti verzió mélységét, relevanciáját és erejét. Szerencsések vagyunk, hogy Jennifer a vezetőnk, továbbá annak is örülünk, hogy Jonathan mellette lesz, mert minden, ami kikerül a kezei alól, az strukturált és romantikus. Mindig libabőrösek leszünk tőle.”

Olvass tovább a sztárokról:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dobj el mindent: Brad Pitt Magyarországon van, mutatjuk, hol futhatsz vele össze egészen biztosan

Dobj el mindent: Brad Pitt Magyarországon van, mutatjuk, hol futhatsz vele össze egészen biztosan

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezzel a tökéletes esti arcápolási rutinnal másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Ezzel a tökéletes esti arcápolási rutinnal másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Te is irodai munkát végzel? - Így válassz okosan szemüveget (x)

Te is irodai munkát végzel? - Így válassz okosan szemüveget (x)

Ezekre a dolgokra figyelj oda, hogy a nyaralás gondtalan legyen! (x)

Ezekre a dolgokra figyelj oda, hogy a nyaralás gondtalan legyen! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)