A gyermekvállalás nem környezetbarát döntés: de ha odafigyelsz, az lehet

2025. június 26.
A szülőség környezetvédelmi aspektusa egyre nagyobb figyelmet kap a klímakrízis idején
A szülőség környezetvédelmi aspektusa egyre nagyobb figyelmet kap a klímakrízis idején
Fotó: Shutterstock/GLAMOUR

Nem újdonság, hogy szülőként a legjobban szeretnénk a gyerekeinknek – hogy hogyan, az természetesen minden családban más. Abban viszont egyetértünk, hogy szeretnénk, ha gyerekeinknek is lenne friss ivóvize, tiszta levegője, természeti kincsei, amit felfedezhet és élhető világa. A klímakrízis idejében szülőnek lenni nem a legkönnyebb, hiszen minden döntésünkkel befolyásoljuk a környezetünket. A tudatosság és oktatás azonban sokat tud segíteni a helyes döntések meghozatalában.

Egyre többen és többet foglalkoznak azzal, hogy a lehető legtudatosabban vágjanak bele a szülőségbe. Egy 2017-es kutatás azt vizsgálta, hogy hogyan hat a szülővé válás a környezeti tudatosságunkra. A kutatás eredményei nem feltétlenül támasztják alá a hipotézist – miszerint megnő a környezeti tudatosság egy új családtag érkezésével – azonban minden esetben szempont lesz ennek a figyelembevétele és azok a szülők, akik már eleve magasabb érzékenységgel és tudatossággal rendelkeztek a témában, külön figyelmet fordítottak az ügyre.

Mindez a gyakorlatban nagyon sokféle módon tud kinézni, egészen könnyen lehet a fogyasztói társadalom csapdájába esni, ahol nehezen lehet megkülönböztetni a valódi fenntarthatóságra törekvést a zöldre mosástól (greenwashing). A kutatás továbbá azt is alátámasztja, hogy vannak nembeli különbségek is, miszerint a nők, akik anyává válnak sokkal érzékenyebbek lesznek a fenntarthatósági ügyek iránt.

Általánosságban is megfigyelhető, hogy a nők nyitottabbak és érzékenyebbek a téma iránt az élet más területein is. Amennyiben a szülők szeretnék mindezt fenntartható módon csinálni és hosszútávú hatást elérni, meg kell tanulniuk nem a tökéletességre törekedni, hanem az olyan megoldásokat keresni, amik beilleszthetőek a hétköznapokba. Új szokások kialakítása során fontos, hogy kis lépésekben haladjunk és fokozatosan vezessük be a változásokat, így nagyobb lesz az esélye annak, hogy hosszútávon velünk maradnak ezek a kialakított szokások amik nemcsak minket, a gyerekeinket hanem a Földet is szolgálják.

glamour plusz ikon Kevesebb játék, több szabadban töltött idő – Mi teszi igazán boldoggá a gyerekeket?

Kevesebb játék, több szabadban töltött idő – Mi teszi igazán boldoggá a gyerekeket?

Mennyit ér az erőfeszítés?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire térül meg az a sok erőfeszítés, amit az újszülött körüli gondozás mellett jelent(het) ez a plusz kötelesség, amit a frissen anyává és apává vált felnőttek a nyakukba vesznek. Szerencsére már vannak olyan számítások, amik világosan megmutatják, hogy a befektetett energia igenis megtérül és ha nem is kézzelfogható eredménye van rögtön – de számokban látható az eredmény. Az egyéni karbonlábnyom-számítást erre is le lehet vezetni.

A pelenkák esetében a mosható pelenkák ökológiai lábnyoma 40-60%-kal kisebb, mint a hagyományos egyszerhasználatos termékeké. Amennyiben használt ruhákról van szó, a kibocsátott karbonmennyiség akár 50%-kal is alacsonyabb lehet, mint az új ruhák vásárlása esetén. Ehhez még hozzájöhetnek a játékok is, ha azokat másodkézből szerezzük be. Ha azonban új játékok mellett döntünk, de a mennyiség mellett figyelünk az alapanyagra is - itt preferált a fa és a textil – akkor 30%-kal tudjuk csökkenteni a karbonlábnyomunkat, mintha műanyag csecsebecsékkel halmoznánk el a gyermekeinket.

Amennyiben a táplálkozást nézzük, az anyatejes táplálás a legkörnyezettudatosabb választás és egészségügyileg is a WHO ajánlás szerint minimum 6 hónapig ez a kizárólagos tápláléka az újszülötteknek ideális esetben. Természetesen azonban rengeteg anyukánál ez nem választás kérdése, így ne helyezzünk magunkra felesleges bűntudatot, ha nem sikerül, mert például nincs elég tejünk. Ha valaki a hozzátáplálás időszakában szeretne elköteleződni egy tudatosabb életmód felé, ez egy tökéletes időszak lehet.

Számokban elég jelentős különbség lehet egyes diéták közt: míg a hús alapú, hagyományos étkezés éves szinten 2500 kilogramm szén-dioxid-kibocsátást jelent, addig a vegetáriánus 1500 kilogramm kibocsátással jár, a vegán pedig mindössze 1000 kilogramm szén-dioxidot ad hozzá a légköri szennyezéshez. Nagy segítségünkre lehetnek azok a már városokban is elérhető megoldások, amelyek a farmert közvetlenül kötik össze a felhasználóval a dobozközösségek révén.

Az Európai Unió nagy figyelmet fordít az oktatásra, felnőttoktatásra, így azon szülők akik szeretnének ezen az úton tudatosan haladni, egy teljes útmutatót állított össze számukra, amikben gyakorlati tanácsok és tippek is vannak.

glamour plusz ikon Városlakóként is lehetséges a zero waste táplálkozás - mutatjuk, hogyan!

Városlakóként is lehetséges a zero waste táplálkozás - mutatjuk, hogyan!

Fontos a példa

Az ICCP jelentés egyértelműen kijelenti, hogy a klímakrízis létezik - ennek elfogadása és a nyílt kommunikáció is egy alapja lehet a felkészülésre. Természetesen figyelni kell arra, hogy a gyerek életkorának megfelelően beszéljenek vele a témáról. Ennek ugyanolyan fontos szerepe van a nevelésben, mint a mutatott példának.

A zöld szülőség egyik alapja nem a szokások kialakítása, hanem a viselkedésünk és attitűdünk megváltoztatása, amihez sokszor külső segítség is szükséges. A gyerekek a legtöbbet a példából tanulnak, azaz a viselkedésünk lesz az, ami igazán nagy változásokat indíthat el bennük. Ezért nagyon fontos, hogy ne csak a termékek választásában legyenek a szülőknek tudatosak – bár ez is egy fontos lépés – hanem a tevékenységek és életmód tekintetében is. Egy ilyen elhatározás kihat az együtt töltött idő minőségére és a családi, baráti kapcsolatainkra.

Ez a leggyakrabban abban ölt formát, hogy mit és miket engedünk be a lakásunkba, mennyire jellemző ránk a halmozás, mihez kezdünk a kinőtt ruhákkal vagy éppen honnan szerezzük be a szükséges háztartási cikkeket, eszközöket vagy gyerekbútorokat. A közös tevékenységek megalapozzák a család közös értékrendjét, melyek lehetnek nagyon egyszerűek – közösen kezdeni egy komposztot vagy akár olyan elköteleződés is, hogy vegetáriánus vagy épp növényi alapú táplálkozás bevezetése a családi mindennapokba.