„Áldozat bárkiből lehet” – a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vezetőjével beszélgettünk

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakemberei és önkéntesei 1993 óta azon dolgoznak, hogy lelki támogatást nyújtsanak a hozzájuk forduló gyermekeknek és felnőtteknek. Mi mindent tapasztaltak az elmúlt három évtizedben, milyen jellegű problémák a leggyakoribbak és milyen nehézségei adódnak ma az alapítványnak és a civil szervezetnek egyaránt?

Ezekről, illetve a közelmúltban meghirdetett önkéntes ügyelői felhívásról kérdeztük a Kék Vonal szakmai vezetőjét, Reményiné Csekeő Borbálát.

Az alapítvány létrejötte óta több mint 30 év telt el. Mik az elmúlt évtizedek tanulságai, mit jelentett akkor a gyerekekért dolgozni, és mit ma?

A kilencvenes évek elején kinyílt a világ. Hatalmas lendületet kapott rengeteg olyan kezdeményezés, amik reagálni akartak az előző évtizedekben sokszor szőnyeg alá söpört problémákra, és az éppen a rendszerváltásban serdülőkorba érő és felnőtté váló fiatalok problémáira. Volt egy megalapozott szakpolitika, és a terepen dolgozó szakemberek, alakuló civil szervezetek és döntéshozók közös célokért dolgoztak.

Ennek a legfontosabb eredménye, hogy 1997-re megszületett a világviszonylatban is progresszív és nagyon komplex gyermekvédelmi törvényünk (1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról), ami többek között a mi munkánkban is iránytűvé válhatott. Ugyanakkor a jó törvényi alap önmagában sajnos nem elég. Ahhoz, hogy az irányelvek a gyakorlatban is megvalósulhassanak, elengedhetetlen lenne, hogy elegendő erőforrás jusson a szociális szférának, különösen a gyermekvédelem területére, aminek a hiánya az elmúlt évtizedekben és ma is sajnos komoly problémát okoz.

Ami még szorosan hozzátartozik a kezdetekhez, az annak az akkor újdonságnak számító lehetősége, hogy nyugati jó gyakorlatokat lehessen követni, nemzetközi szakmai munkába lehessen bekapcsolódni. Ez ma már a mindennapi működésünk természetes része. Két kattintás, és előttünk van egy, a világ túlsó oldalán készült szakanyag és van lehetőség közös projektekre, tapasztalatcserére világszerte.

„A mentális fellégzés inspirál” - Ilyen egy bohócdoktor napja

A változást tehát a kommunikációs lehetőségek kiszélesedése is magával hozta. A Kék Vonal tevékenységére térve, a telefon mellett chates és e-mailes segítségnyújtást is kínáltok – mik ezeknek a csatornáknak a jellegzetességei?

Én pont 2000-ben kezdtem a segítő munkámat a Kék Vonalban, és akkor még kézzel írt levelekben érkeztek a segítségkérések, és hagyományos képeslapokon jöttek a szívmelengető visszajelzések. Mondanom sem kell, hogy mekkorát fordult a kommunikációs technológia negyed évszázad alatt. Ráadásul a mi megkeresőink nagyrészt pont abból a tizenéves korosztályból kerülnek ki, akik, mióta világ a világ, a leginkább fogékonyak az újdonságokra. Tehát nem is tehetnénk meg, hogy ne legyen egy anonim, online interaktív része a honlapunknak, ahol levelet írni és chatelni lehet. Miközben segítői oldalról, ennek a műfajnak külön kihívásai vannak.

Chaten például még szűkebb a kommunikációs csatorna: nincs hangszín, hangsúlyok, elvész a ritmus, nem hallod, ha másik sír vagy nevet, és te sem tudod az empátiádat egy nagy sóhajjal vagy egyéb nonverbális jelekkel kifejezni. Mindent le kell írni. Lassabb is az írásban való kommunikáció. Míg telefonon egy fél órás beszélgetés, már lehet egy teljes, szép ívet befutott konzultáció, chaten legalább kétszer ennyi idő kell erre. Az a távolság, ami a hátrány, sokaknak előnynek számít a segítségkérők oldaláról. Úgy tűnik,

írásban könnyebb megbízni az anonimitásban, könnyebb kifejezetten nehéz, tabunak számító témákról beszélni.

Az, hogy még a hangomat sem kell adni a nehéz történetekhez, megkönnyíti többek között a családon belüli erőszaktól szenvedő, szexuális bántalmazáson átesett, önsértésben vagy akár szuicid késztetésekben érintett fiataloknak a kapcsolatfelvételt.

Évente több tízezer hívást fogadtok. Általában milyen jellegű problémákkal keresnek meg benneteket a gyerekek, illetve a felnőttek?

A legtöbb megkeresést lelki nehézségek kapcsán kapjuk. A beszélgetések középpontjában általában szorongások, félelmek állnak, de az általános lehangoltság, a magány és az öndestruktív gondolatok is nagyon gyakoriak a konzultációkban. A pszichés bajok hátterében sokszor kiderül, hogy rosszul működő családban nevelkedik a megkereső, kevéssé támogató iskolai környezetben, gyakran természetes támogatók nélkül. Egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy a minket megkereső diagnosztizált pszichiátriai beteg, esetleg már kapott is pszichiátriai vagy gyermekvédelmi segítséget is, de ezek nem jelentettek elég támaszt ahhoz, hogy tartósan jobban legyen.

Nagyon fontosak a rendszeres magánadományok, legyenek azok bármilyen kis összegű segítségek, és emellett folyamatosan keressük a lehetőséget olyan cégekkel való együttműködésre, akiknek a fiatalok mentális állapota fontos, akik szívesen fektetnek a jövő generációjának lelki egészségébe.

A már emlegetett online világ a kiskorúakat érintő zaklatásoknak is a terepe, ahol a becserkészés, „grooming” zajlik. Miket tapasztaltok ezen a téren, milyen trükkökről, eszközökről számolnak be a klienseitek?

Tizenévesnek lenni mindig is nagy kihívás volt, de az online világ újabb veszélyekkel és nehézségekkel súlyosbította ezt. A hívásainkból az rajzolódik ki, hogy gyakoribb, hogy kortársak okoznak egymásnak szenvedést az interneten keresztül is, de megkeresnek minket olyan tinik is, akiket egy rosszindulatú felnőtt hálózott be. Bár áldozat mindenkiből lehet, a mi tapasztalataink szerint különösen veszélyeztettek azok a gyerekek, akik nagyon ki vannak éhezve a pozitív kapcsolatokra, a jó szóra, figyelemre.

Azok a felnőttek, akik szexuális céllal kerülnek közel interneten gyerekekhez, pont azt adják meg látszólag, amiben nagy hiányt szenved a kiszemelt gyerek: figyelmet, elismerést, sikerélményt, azt, hogy érettnek, partnernek van tekintve. A bűncselekmények veszélye mellett azért is okoz a grooming sokszor nagyon nehezen feldolgozható pszichológiai károkat, mert az áldozat valóban kötődni kezd az elkövetőhöz, és hatalmas magány és kisemmizettség maradhat benne, amikor kiderül, hogy semmi nem volt igaz, nem az ő személyének szólt a másik érdeklődése.

Felerősíti a fiatal roma nők hangját a Romaversitas

A mottótok az, hogy „meghallgatunk”. Mi a helyzet azokkal az esetekkel, amikor a gyerekek nem tudnak, akarnak beszélni, megnyílni? Milyen árulkodó jelei vannak annak, hogy egy gyerek valószínűleg titkol valamit?

A szolgáltatásainkban úgy tudunk a hozzánk fordulóknak segíteni, hogy a megkeresőnek kell megtennie az első lépést. Annak tudunk támogatást nyújtani, aki ír vagy telefonál és (bármilyen bátortalanul, nehezen és hiányosan) meg tud valamit megosztani magáról. Missziónknak azonban a 24 év alattiak közvetlen segítésén túl az is része, hogy a környezetükben lévő felnőtteket edukáljuk és érzelmileg is támogassuk abban, hogy minél több hozzátartozó és szakember tudja meghallgatni, és segíteni a bajban lévő gyerekeket és fiatalokat.

Ezért beszélgetünk felnőttekkel is, ha egy gyermek miatt aggódnak, rendkívül gazdag edukációs anyagaink vannak a weboldalunkon, illetve rendszeres tartunk tréningeket, workshopokat, leginkább a tizenéveseket érintő krízisekről. Azért is fontosak ezek a párbeszédre lehetőséget adó alkalmak, mert nagyon nehéz általánosságban okosakat mondani a bajról árulkodó jelekről. Talán, amit ki tudok emelni, az annyi csak, hogy figyelni kell a változásokra és a változások irányára. Gyerekkorban, aztán kamaszkorban még inkább jellemző, hogy a hangulat hullámzó, gyorsan változnak a szokások, a stílus, a kedvelt társaság és tevékenységek. Intő jel, ha ezek a változások tartósan egy egyre negatívabb irányba mutatnak.

Ha barátságok felbomlanak és nem szövődnek újak, ha korábban kedvelt dolgok már nem fontosak, ha egy gyerek egyre inkább bezárkózik, szorongóvá válik, mindig lehangolt vagy éppen ingerlékeny és agresszív, akkor érdemes hangot adni az aggodalmainknak és megpróbálni beszélgetni arról, hogy mi bántja.

Mi történik azután, hogy egy gyermek vagy egy felnőtt kapcsolatba lép veletek?

A Kék Vonalnál a megkeresőkkel beszélgetünk, meghallgatjuk őket és ha szükség van rá, konkrét segítséget is tudunk szervezni. Ez az, ami állandó, de közben minden hívás más és más. Minden történet egyedi és minden beszélgetésnek megvan a maga sajátos dinamikája. Van, hogy nehezen indul az egymásra hangolódás, és óvatos kérdésekkel kell megtudni, hogy egyáltalán mi is a megkeresés célja. Máskor szóhoz sem jut az ügyelő egy éppen nagyon indulatos, vagy nagy ventillációs igénnyel jelentkező fiatalt fogadva.

Abban is nagyok a különbségek, hogy a megkeresőnek mennyire megy könnyen a saját belső tartalmairól beszélni. Van, aki itt hall először olyan kérdéseket, hogy mit érez, mit gondol, mitől tart és mire vágyik. A beszélgetés nagyon fontos része az érzelmi támogatás, azaz a negatív érzések elismerése. Sokszor segíthetünk pontosítani, verbalizáni nehéz belső történéseket. Az érzések validálása és az empátiánk kifejezése talán a legfontosabb eszközünk.

Nem az a cél, hogy megvigasztaljuk gyorsan a hívót, mert azzal lehet csak elnyomnánk a jogos fájdalmat vagy haragot. Inkább segítünk, hogy megélje a negatív érzéseket és jobban értse saját magát. Ezek után nyitott kérdésekkel van tér a mélyebb feltérképezésre, a körülmények tisztázására és az adaptív megküzdési eszközök keresésére.

Más a beszélgetések célja, ha olyan típusú nehézséggel küzd a megkereső, ahol a segítő beszélgetés önmagában is elég tud lenni, mint segítség.

Egy döntési helyzetben, lehet már egyetlen konzultáció is segít átgondolni a lehetőségeket, vagy egy gyászban, például egy szakítás után, önmagában a beszélgetés már oldja kicsit a fájdalmat. Más a helyzet, ha valaki konkrét veszélyben van, például, ha otthon vagy az osztályában bántják, vagy ha kezeletlen testi-lelki betegségekről, súlyos jogsértésekről számol be egy kiskorú. Ilyenkor az válik a célunkká, hogy eljusson – akár a mi közvetítésünkkel – személyes, konkrét szaksegítséghez.

Paranormális jelenségek elleni feng shui tippek

A közelmúltban meghirdetettek egy új lelkisegély programot, amire szeptemberig lehet jelentkezni. Mi a legfőbb célotok ezzel és kiket vártok ide?

Maga a program nem új, a 32 éve működő lelkisegély-szolgálatunk kapacitásbővítésének érdekében hirdettük meg az őszi önkéntesképzésünket. Olyan felelős, 20. életévüket betöltött felnőtteket várunk, akik tudnak heti 4-5 órát arra szánni, hogy budapesti, belvárosi irodánkban ügyeletet vállaljanak, azaz telefonon és online felületeken gyerekekkel és fiatalokkal beszélgessenek.

Fontos, hogy azok jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, a saját gyermekkori kríziseikkel, esetleges sérüléseikkel és hiányaikkal már elég stabil, jó viszonyban vannak, és elbírják annak a lelki terhét, hogy akár bántalmazott, akár éppen önmaga ellen forduló gyerekkel beszélgessenek – tudva azt, hogy a meghallgatás, az érzelmi támasz fontos, de sokszor nem elég. Felelős és megterhelő feladatcsomag ez, ezért önkénteseink szigorú kiválasztási folyamaton túl, az elméleti és gyakorlati oktatás és vizsga után vállalhatnak ügyeletet, folyamatos szakmai felügyelet, támogatás és szupervízió mellett.