Ilyen hatással van a képernyő a gyerekekre

2025. július 31.
A túlzott képernyőhasználat egészségi és mentális problémákhoz vezethet.
A túlzott képernyőhasználat egészségi és mentális problémákhoz vezethet.
Fotó: Qi Yang/Getty Images

Azt hihetnénk, hogy a kérdés, hogy mikortól legyen a gyerek kezében mobil, az az utóbbi évek slágertémája, a valóság az, hogy ennél jóval régebbi kérdés, amire jó választ azóta sem sikerült kitalálni.

Képzeld el, hogy visszautazol húsz-harminc évet az időben. Ha jó volt az idő, a gyerekek kimentek a szabadba, ha rossz, akkor pedig társasjátékoztak vagy éppen könyvet olvastak. Esetleg órákra belemerültek, hogy kijátszák a Tetris legnehezebb pályáit, vagy éppen az első, tévére köthető játékokkal játszottak amíg a szülők ki nem húzták a konnektorból. A technológia olyan szintű fejlődése, hogy az a gyerekeket is érinti, egyáltalán nem új, mégis rengeteg dolog változott

A végletek mindig rosszak

A technológia és a gyerekek kapcsolatát nem lehet egyszerűen megválaszolni, közhely, hogy minden gyerek más, és az is, hogy a technológia mennyire szerteágazó, de az biztos, hogy a kategorikus tiltás és kontrollálatlan eszközhasználat sem követendő. A másik fontosabb aranyszabály, hogy ne az legyen mérvadó, hogy a gyerek mennyi ideig használ egy eszközt, hanem hogy egészen pontosan mire.

A WHO ajánlása szerint szerint nagyjából két éves korig egyáltalán nem javasolt a gyerekeknek képernyő előtt tölteni az időt, legfeljebb némi videóhívás engedélyezett kapcsolattartás céljából. Két és öt év között maximum napi egy órára szükséges korlátozni a képernyőhasználatot, amibe ne felejtsük el, hogy nem csak az okostelefonok képernyője tartozik, hanem a tévé is.

glamour plusz ikon Függők lettünk, és észre sem vettük - Az SMS-en felnőtt generáció idegeit lassan megöli a digitális stressz

Függők lettünk, és észre sem vettük - Az SMS-en felnőtt generáció idegeit lassan megöli a digitális stressz

Nem csak a gyerekekről szól

Jelenleg a fiatalok a napjuk egynegyed vagy akár egyharmad részét is a képernyők előtt töltik, ez pedig valamennyi korábbi év fenyegető tendenciáját felülmúlja. Depresszió, alvászavar, elhízás – csak néhány példa a túlzott képernyőidő káros hatásai közül, amelyet a Bethesda Kórház említ. Ők egy ingyenesen elérhető képernyő-csökkentő programot készítettek, amely segítséget nyújt a családnak, hogy a virtuális tér helyett a hétköznapi valóság legyen szórakoztató.

Ezzel is el is érkeztünk az egyik legfontosabb ponthoz, amit Bethesda szakemberei is hangsúlyoznak: jelentős és tartós változás a képernyőidő-csökkentésben akkor érhető el, ha a családok közösen határoznak meg korlátokat, helyette pedig lehetőleg aktív programokat szerveznek.

Tisztában lenni a veszélyekkel

Az órákig tartó képernyőhasználat homályos látást és fejfájást okozhat a gyerekeknél, és megzavarhatja az alvási ciklust is, a mozgásszegény életmód pedig további egészségügyi gondokat okozhat. A túlzott telefonhasználat a kutatások szerint összefügg a mentális problémákkal, a közösségi oldalak különösen a tinik körében okozhatnak önértékelési zavarokat, míg kutatások úgy találták, hogy a viselkedési zavarokra is kihathat a túl sok mobilozás.

Hosszú távon figyelemhiányt is okozhat a túl sok eszközhasználat, és akkor még arról egy szót sem ejtettünk, hogy milyen veszélyekkel találkoznak a gyerekek az online térben.

glamour plusz ikon Bali nem csak nyaralás: egy utazás, ami belül is megváltoztatott

Bali nem csak nyaralás: egy utazás, ami belül is megváltoztatott

Ezt is tanulni kell

Talán lenyűgözőnek tűnhet, hogy az általános iskolás gyerek agya milyen gyorsan rááll az okoseszköz navigációs sávjának kezelésére, de nagyon fontos látni, hogy ez a jéghegy csúcsa. A szülő feladata itt kezdődik igazán, hiszen a legfontosabb megmutatni azt, hogyan tudja a gyerek biztonságosan és produktívan használni az eszközeit a játék mellett. Egyébként a játékkal sincs baj, ha jó irányba terelik őket, ennek ékes példája a Minecraft, ami a szakemberek szerint kifejezetten segít a tanulásban is, és nagyon sok olyan játék van, amivel például a programozás alapjait és logikáját segít megérteni.

De pozitív hatással lehet a kommunikációra, ha barátaikkal és családtagokkal könnyedén tarthatják a kapcsolatot.

A nebraskai Concordia Egyetem kutatása pedig azt is kiemeli, hogy a gyerekek előtt minden tudás ott áll a mobiluk segítségével, amelyet sokan ki is használnak legyen szó arról, hogy utánanéznek egy-egy őket érdeklő témának, vagy a mesterséges intelligencia asszisztens segít elmagyarázni a fizika házi feladatot. Már most gondot okoz a digitális analfabétizmus, a jövőben pedig szinte leküzdhetetlen akadály lehet, ha a gyerek nem tanulja meg idejében, hogyan tudja megfelelően használni digitális eszközeit.