Az nem szabadság, ha minden nap csekkolod az e-maileket, ideje végre megengedned magadnak a pihenést

Általában gondosan megtervezzük a szabadságunkat. Kitaláljuk, mikor és mennyi ideig tartson, mi mindent fogunk elintézni alatta, vagy éppen hol fogjuk passzív vagy aktív kikapcsolódással eltölteni. Izgalommal várjuk sokszor, mert a hétköznapi mókuskereket hátra hagyhatjuk ilyenkor, legalábbis ez az alapvető terv és szándék. Aztán, ahogy a kiválasztott időpont közeledik, egy szorongó érzés kezd elhatalmasodni, stresszt okozva, és egyre több visszás gondolat cikázik a fejünkben.

A munkahelyünk, a pozíciónk, a munkakör jellege vagy mi magunk tehetünk leginkább arról, ha a szabadságunk alatt is azon jár az eszünk, hogy mi történik, amíg nem vagyunk ott? Miért nem vagyunk képesek a szabadságot pihentető gondolatokkal vagy igazi kikapcsolódással tölteni?

Olyan kérdések váltják egymást, minthogy „vajon mi történik, amíg távol leszek” vagy „a helyettesítés rendben zajlik-e majd” vagy „sikerül-e mindent elintézni úgy, hogy nélkülözhető legyek pár napra”. Ez sok esetben fokozódik azzal, hogy a munkatársak sorra keresnek meg minket azzal, hogy még ezt vagy azt intézzük el, hivatkozva arra, hogy mi nyugodtan mehessünk pihenni. Mindezek után meglepődve tapasztaljuk azt a kimerült állapotot, amellyel megérkezünk a szabadságunkra. Ha pedig ez nem lenne elegendő, akkor kezdetben csak egyszer-egyszer, aztán egyre gyakrabban teszünk pillantást az e-mailekre.

Újra kezdetét veszi a szorongás, a nyugtalanság, és egy csepp energia nem marad a pihenésre. Ennek pedig valahogy véget kell vetni. HR-konferenciákon általános napirendi pont a mentális egészség biztosításának kérdésköre, a szakma elismert szakértői igyekeznek minél több figyelmet irányítani a téma felé, keresve a megoldást. Teszik ezt abból az indíttatásból, hogy a szabadság alatti „nem kikapcsolás” nem egyetlen tényező hibája, azaz nem csupán személyi gondatlanság eredménye, hanem gyakorta szervezeti szintű probléma, ami nem kap elengedő hangsúlyt.

Azonnal megnyugtathatod az idegrendszered, ha kimondod hangosan ezt a szót

Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy, mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Az egyik oldalon felsorakoztathatjuk mindazokat a körülményeket, amelyekért felelősségre vonható maga a munkahely. Azonban a másik oldalon mi tudunk változásokat elérni, saját akaratból, és igényeinket előtérbe helyezve. Mindkét oldalon lényeges lépésekre van szükség, de elsősorban mi magunk tehetjük önmagunkért a legtöbbet.

Felismerni mindazt, amire befolyással lehetünk

Önző dolog lenne, hogy a szabadságon nem akarunk munkahelyi dolgokkal foglalkozni? Dehogy. Sőt. Vágyunk arra, a többnyire filmek által bemutatott idilli helyzetre, amelyben egy nyugágyon gondtalanul könyvet olvasunk, vagy éppen városnézés közben gasztrokalandon vehetünk részt. Irigykedve hallgatjuk, hogy mások milyen könnyedén kikapcsolják a céges telefont a szabadság alatt, milyen egyszerűséggel tudják ignorálni az e-maileket, maguk mögött hagyva a munkahelyi történéseket. Mi lehet a titok nyitja? A megoldás saját belső világunkban rejlik. Ha belegondolunk, akkor legtöbbször ott rontjuk el, hogy saját magunk nem húzunk világos határokat.

Tipikus, általunk generált hibák:

• nem kommunikáljuk egyértelműen a szabadságunkat;
• engedünk a „csak egy gyors kérdés” vagy a „csak te tudod ezt megoldani” kultúrájának a távollét alatt;
• nem csak nézegetjük a céges e-maileket, de még válaszolunk is rá (még akár a telefonálás is megtörténik olykor-olykor);
• túlzott felelősségvállalás érzésébe kényszerítjük magunkat (sokszor indokolatlanul).