Így lett Victoria Beckham pophercegnőből stílusnagykövet, majd sikeres divattervező
Volt már Posh Spice, pophercegnő, focistafeleség, stílusikon és reklámarc is – most pedig divattervezőként és globális márkáinak vezetőjeként érvényesül Victoria Beckham, akinek tehetségében sokan nem hittek. Most bebizonyítja ennek ellenkezőjét és azt, hogy nagyon érti a dolgát, ha divatról van szó: erről Netflixen futó dokumentumsorozatában győződhetünk meg.
Victoria Beckhamet biztosan nem kell bemutatni, mert gyermekkorod óta folyamatosan hallhattál róla. Először ’90-es években, mikor az ötfős brit lánybanda, a Spice Girls úrilánya volt, aztán focistafeleség, majd családanya lett belőle. Később stílusikonná és reklámarccá avanzsált, ma már pedig egy olyan divatmárkát vezet, amiről minden divattervező álmodik. Szó, mi szó, Victoria meglepően elfoglalt ahhoz képest, hogy már harmincöt (!) éve jelen van a médiában: ilyenkor a legtöbb sztár már vissza szokott vonulni, el szokott kényelmesedni, maximum egy-egy nosztalgiaszereplés erejéig tér vissza a reflektorfénybe – ám ő nem.
A nehézségek ellenére olyan divatbirodalmat épített fel, ami csak keveseknek sikerül: pedig érvényesülési harcokon, csődközeli állapotokon és tőkeinjekciózáson is át kellett esnie ahhoz, hogy ott tartson, ahol. Sztoriját most az október 9-én debütáló Netflixes dokumentum sorozatában mutatja be, ahol bevallotta: márkája éves árbevétele jelenleg meghaladja a 100 millió fontos (kb. 45 milliárd forint) álomhatárt.
Tündérmese, nehézségek, adósságok
Az új széria ötlete onnan jött, hogy két évvel ezelőtt annyira szerették a nézők Victoria fanyar humorát a férjéről, David Beckham focilegendáról készített dokumentum sorozatban, hogy a készítők meggyőzték: róla is készüljön egy produkció. A háromrészes minisorozat rá és a Spice Girls feloszlása utáni divattervezői és szépségápolási vállalkozói karrierjére fókuszál, persze a férjét és a gyerekeit is láthatjuk benne, mert ők is szerves részeit képezik Victoria életének.
Csakúgy, mint az olyan sztárbarátok, mint Anna Wintour, az amerikai Vogue legendás főszerkesztője, Tom Ford és Donatella Versace divattervezők vagy Eva Longoria színésznő, aki Victoria egyik legközelebbi barátnője. Az ő interjúikon keresztül egy kicsit más oldalát ismerhetjük meg a mindig nagyon stílusos és elegáns „Posh”-nak, aki nem gondolta, hogy valaha is ilyen nagynevű divattervező fog válni belőle. Bőven megelégedett azzal, hogy
a Spice Girls tagjaként több, mint 100 millió eladott albummal büszkélkedhet.
A stílus a munkában mutatkozik meg: íme, az Anna Wintour sikersztori
„A férjem győzött meg arról, hogy elkészítsem ezt a dokumentumfilmet. Őszintén szólva nem voltam biztos benne, hogy bárki is látni akarná, mivel töltöm a napjaimat. Arra összpontosít, amit csinálok két márka alapítójaként és kreatív igazgatóként. Sokat gondolkodtam rajta, aztán rájöttem, hogy most jött el az ideje, mert közel 20 éve dolgozom a divatvilágban, és saját kollekciókat alkotok. És pont ennyi időbe telt, mire elég magabiztosnak éreztem magam abban, amit csinálok. Most jött el az ideje, hogy a múltamról és a nehézségeimről beszéljek. Magabiztosan teszem ezt, mert már úgy érzem, ez nem károsítja a márkámat. A dokumentumsorozatban semmi sincs szépítve.”
Farmerekkel és parfümökkel kezdett
Sokak szerint Victoria Adamsnek nem volt elég kiemelkedő hangja az énekléshez, de ő rácáfolt erre, mert a világ egyik legsikeresebb együttesének popsztárja lett belőle. Globális zenei karrierje azonban csak az ezredfordulóig tartott, mikor a banda tagjai családalapításba és szólókarrierbe kezdtek. Utóbbival Victoria is megpróbálkozott, de ilyen-olyan okok miatt soha nem vált be számára a nagy zenei szólókarrier – valószínűleg azért, mert már akkor is a divat felé húzott a szíve. A stúdiózás során aztán egyszer besokallt, csalódottságát pedig ruhák rajzolgatásával és anyagok nézegetésével vezette le.
Eldöntötte, hogy divattervező lesz belőle és háttérbe szorítja a zenélést. Mikor ez a hír elterjedt, fel is kérte őt a Rock & Republic farmermárka, hogy tervezzen egy kollekciót: elképesztő siker lett! A VB Rocks nevű farmerkollekció a kor legdivatosabb, alacsony derekú és széles szárú modelljeivel volt tele, melyek különlegessége a hátsó zsebekre varrt koronák voltak – ezek lettek Victoria Beckham első divatlogói is.
A kollekciót övező globális szenzáció után úgy döntött, hogy tervezői karrierjének első lépéseként ő is farmereket kezd el gyártani dvb Style néven – titkos vágya azonban már ekkor is az volt, hogy a legnagyobb divatheteken mutassa be új tervezéseit. Barátságot kötött Roberto Cavalli divattervezővel, aki a mentoráltjául fogadta őt (Victoria évekig csak Cavalli által tervezett darabokat viselt cserébe a vörös szőnyegen), de Donatella Versace is a szárnyai alá vette őt, akárcsak Anna Wintour.
Ők mind azt tanácsolták neki, hogy divattervezői karrierje előtt érdemes elérnie a stílusikon státuszt, ezért több éven át csak limitált szériás kollekciókat tervezett, vendégszerkesztőként tevékenykedett, különleges összeállításokat viselt a vörös szőnyegen, reklámarc lett, valamint próbált minél több divatmagazin címlapján szerepelni. 2007-re már mindenki ismerte a nevét a divatvilágban, a rajongói pedig egyre kevésbé látták benne a Spice Girlt és focistafeleséget, inkább már a világ egyik legjobban öltözött nőjeként emlegették őt.
Komolyodni kezdtek a dolgok: teljesült Victoria (divat)álma
Még ugyanebben az évben bemutatta az első ruha- és szemüvegkollekcióját New York egyik legnívósabb üzletében, a Saks Fifth Avenue-ban, hamarosan pedig a szépségipari vállalkozását is építeni kezdte. Elérkezett a húszdarabos parfümcsaládjának első megjelenése, az Intimately Beckham parfüm, melyet magyar drogériákban is megvásárolhattunk, nemsokára pedig az első Beckham sminkek is megjelentek V-Sculpt néven.
2008-ban alapította meg névadója márkáját, a Victoria Beckhamet, amivel a high fashiont célozta meg. Első, mindössze tíz darabból álló ruha kollekcióját a New York-i divathéten mutatta be. A testre simuló, magasított derékrésszel rendelkező, vádliig érő darabok letisztult sziluettekkel és minimalista anyagkidolgozással rendelkeztek, melyek már akkor előrevetítették azokat a jegyeket, amik még sehol nem voltak divatosak. Már a kezdetektől fogva hatalmas volt az érdeklődés a kollekcióira, később ezért folyamatosan bővítette ki a kínálatát táskákkal, cipőkkel és más kiegészítőkkel.
Szeretett volna elérhetőbb árú termékekkel is kedveskedni a rajongóinak, ezért létrehozta a valamivel pénztárcabarátabb a Victoria by Victoria Beckham márkát. Ugyanebben az évben nyerte el Az év divattervezője díjat a British Fashion Counciltól. A következő években pedig folyamatosan növelte a divatmárka forgalmát, ezért létrehozta a webshopját, valamint folyamatosan nyitotta meg világszerte a Victoria Beckham üzleteket, 2016-ban például az első ázsiai butikját.
Egyre több híresség viselte a ruháit, 2017-ben pedig még a Brit Birodalmi Renddel is kitüntették a brit divatvilágban végzett szolgálataiért. Minden tökéletes volt, egészen a koronavírus beköszöntéig, mikor hirtelen abbamaradt az érdeklődés Beckhamné letisztult, elegáns ruháira. Ebben az időszakban rengeteg divatmárka és divattervező tönkrement, mert az emberek egyszerűen nem költöttek divatra, így volt ez az egykori énekesnő márkájánál is.
Milyen lesz a Versace Donatella Versace nélkül?
Adósságok, csődközeli állapotok
Ekkor nyomozta ki egy újságíró, hogy a márka tulajdonképpen soha nem volt nyereséges: az indulása óta semmi profitot nem termelt, sőt, 17 éven át mindennap veszteséggel működött. 2021-ben a márka a csődeljárás közeli állapotba került, ekkor pedig sokakban felmerült: ha Victoria Beckham márkája nem tud megélni a koronavírus idején, akkor vajon, hogy tudna egy hétköznapi ember vállalkozása fennmaradni? A márka azonban családi vállalkozás, egy független brand volt, ami a legtöbb nagy névvel ellentétben (Gucci, Valentino, Versace stb.) nem tartozott felelősséggel egy divatbefektetői vállalat (pl. LVMH) számára sem.
Talán pont ez volt a szerencséjük. Victoria és David Beckham tekintélyes összvagyona, valamint a híres barátok, sztárok és más magántőke-befektetők segítsége miatt a márka túlélte a krízist. De nem volt könnyű: még a Spice Girls korábbi menedzsere is beszállt részvényesként azért, hogy megmentsék Victoria cégét. Sikerrel jártak: 2022-ben a márka 50%-os bevételnövekedést ért el,
2025 augusztusára pedig már végleg megmenekült a csődeljárástól.
Annyi bevételt (kb. évi 45 milliárd forintot) termelt, hogy nyereségessé vált, ehhez azonban tőkeinjekcióra, költségcsökkentő eljárások sokaságára és jelentős márkastratégiára volt szükség. És a Victoria Beckham szépségápolási vonal eladásaira.
A szépségápolási márka mindent megnyert Victoriának
„Posh” már a 2000-es évek óta szeretett volna egy olyan szépségápolási márkát, ami nemcsak bőrbarát és igényes, hanem nagyon magas minőségű termékekkel rendelkezik. Sőt, a Victoria Beckham Beauty a környezettudatosság terén is az élvonalban van, ez az egyik első olyan sminkmárka, melynek termékei 100%-ig újra felhasználható vagy biológiailag teljesen lebomló csomagolásból készülnek, illetve azok már alapvetően is használt anyagokból, hulladékból kerülnek megvalósításra.
A legtöbb híresség által birtokolt sminkmárkával ellentétben Victoria maga felügyeli az összes gyártási és tervezési aspektust: csak olyan terméket ad ki a kezéből, amit ő is használ. „Azért indítottam el a Victoria Beckham Beauty-t, mert tudtam, hogy van rá igény. De úgy akartam csinálni, ahogy én akartam, a tiszta szépségápolásra összpontosítva, nem egy másik márka akarata alatt. Teljesen függetlenek vagyunk, én felelek a termékekért, melyek nemcsak bőrbarátok, hanem környezettudatosak is. Épp ezért, a termékek összetevői kulcsfontosságúak. Évekig küzdöttem problémás bőrrel, tudom, hogy milyen fontos, mit kenünk az arcunkra – nyilatkozta nemrég Victoria, aki egyébként soha nem gondolta volna, hogy szépségtermékeinek eladásával a nyereségesség útjára tudja állítani a vállalkozását. Ami azért nem kis dolog egy független luxusmárkától.
Modell helyett Gaga - Múzsa vagy marketingeszköz egy sztár a kifutón?
Hol tart most a Victoria Beckham birodalom?
Az üzletasszony célja egy hatalmas divat- és szépségbirodalom létrehozása: most pedig, hogy már nyereségessé vált a cég, erre minden esély megvan. Akárcsak arra, hogy a jövőben úgy emlegessük őt, mint a Chanel Coco Chaneljét, vagy a Versace Donatella Versacéjét. Ki tudja? Még az is lehet, hogy
egy nap divattervezőként felülmúlja focilegenda férjét a pénzkereseti potenciálban.
Elvégre két évvel ezelőtt egy olyan parfümcsaládot kezdett el forgalmazni, amit visznek, mint a cukrot (igaz, ezek már high end parfümök, nem a korábbi drogériás illatok), David Beckham Netflix sorozatában pedig bemutatta, hogy közel sem olyan Posh, amilyennek őt sokan gondolják. „Kemény munka és elszántság az, ami a márkámat azzá tette, ami most. Büszke vagyok arra, hogy független márkaként végre nyereségesnek mondhatom magam. Imádom a ruhákat, a sminkeket és az illatszereket megalkotni, nagyon gyakorlatias vagyok a kreatív folyamatokban.
Soha nem akarok leragadni, mindig menni akarok előre. Bármi is legyen a jövőben, mindennek, amit alkotok, a megfelelő anyagnak, a megfelelő formának és a megfelelő kivitelezésnek kell lennie. A nevem ugyanis rajta van a címkén, ez pedig mindennél többet jelent.”
(Az interjúrészletek a Bloombergnek adott exkluzív interjúból származnak)
előfizetésem
Hírlevél
