A divat változik, a stílus örök?

Kedvenc szavam: paradigmaváltás. Több mint húsz éve foglalkozom divattal, és a legtöbb időt ezen belül a divat történetének tanulmányozásával töltöttem. Mindig foglalkoztatott, hogy mik azok az összefüggések, mozaikdarabkák, amelyek meg határozzák egy-egy korszak öltözködését, szokásrendszerét, vizuális kultúráját.

Minél többet tudok erről, annál jobban látom, mennyire sok szálon kapcsolódik a divat – akár szűk értelemben az öltözködésre, akár tágabb értelemben a kulturális jelenségekben megfigyelhető trendekre értjük azt – a korszellemhez. Az izgalmas kérdés azonban mindig az, hogy mi okozza a változást.

Másképp gondolkodni

A tudományban a tényeket mindig bizonyítani kell, amihez elméleteket, módszereket használunk. A paradigma az a keretrendszer, amely meghatározza a gondolkodásmódunkat: hogyan közelítünk egy kérdéshez, a rendelkezésre álló adatokhoz, és milyen elvek mentén vonunk le következtetéseket azokból a bizonyítási folyamat során. Ez azért fontos, mert ha valami így igazolható, akkor arra újabb tények bizonyítását lehet alapozni. A helyzet azonban az, hogy időről időre vannak ugrásszerű felfedezések egy-egy tudományágban, amikor egy új kutató rájön: amit eddig igaznak tekintettek, az nem (volt) az, és ez magát a gondolkodást is képes megváltoztatni.

Ilyen volt például Darwin evolúciós elmélete. Az a gondolat, hogy a folyamatos fejlődés valamifajta „pozitív” irányba halad, hiszen motivációja az alkalmazkodás és az erősebb, jobb kiválasztása, beépült nemcsak a tudomány világába, hanem a köztudatba is, hiszen azóta is minden gyerek ezt tanulja az iskolában.

Már a plasztikai sebészek is búcsúznak a Kardashian-esztétikumtól

Minden felpörgött

A divat változik, a stílus örök – ezt a mondást több világhírű divattervezőnek is tulajdonítják, én mégsem értek egyet vele, szerintem túl leegyszerűsítő. A divat konstans változása nyilván nem lehet kérdés, hiszen azt épp a történelem nagy változásai – paradigmaváltásai – okozzák évezredek óta. Ráadásul a változás sebessége az utóbbi százötven évben hihetetlenül felpörgött, ami két összetevőből táplálkozik. Az egyik magának a világnak: az életmód, a tudomány és a technológia forradalmi változása.

Gondoljunk csak bele: százötven éve a fűzőbe préselt nőkről még simán elhitték, hogy mivel az agyuk kisebb a férfiakénál, alkalmatlanok komolyabb tanulásra vagy munkavégzésre, és nemhogy számítógép nem volt, de elektromos áram sem. A másik pedig az, hogy a XIX. század közepe óta finom szenzorokkal rendelkező szakmabeliek – divattervezők – „tapogatják le” a társadalom aktuális hangulatát, és ehhez igazítják a divatot.

Ezáltal folyamatosan generálják az igényt az újdonságokra, ami viszont egybecseng saját üzleti érdekeikkel: így születtek meg az első kollekciók, a divatbemutatók, és változott szezononként a divat, amelyhez a tömeggyártás szolgáltatta az alapanyagot nagy mennyiségben. És igen, a felvilágosodás nyomán kibontakozó ipari forradalom is egyike volt a nagy paradigmaváltásoknak.

Mi köze a fánknak a gazdasághoz és az emberiség túléléséhez?

Tudatos váltás

A divat teljes demokratizálódását a szintetikus műszálak feltalálása és gyors elterjedése hozta meg. Ettől kezdve az új paradigma így hangzott: bármennyi előállítható belőle, így korlátlanul fogyasztható (egyúttal pedig termelheti a folyamatosan növekvő nyereséget, hiszen ez a gazda sági fejlődés ugyebár szükségszerű). A gyártás Távol-Keletre, alacsony életszínvonallal és jövedelemszinttel rendelkező országokba való kiszervezése csak még tovább „éltette” ezt a felfogást.

A nyolcvanas évektől nálunk is felnőtt egy (sőt inkább két) generáció úgy, hogy evidenciának tekinthettük: a folyamatosan változó új divat az önkifejezésünk része, az új ruhákat megérdemeljük, és a vásárlás örömforrás. Én azt hiszem, ennek a paradigmának van most vége,

itt az ideje a gondolkodásunk megváltoztatásának.

Miért ne lehetne ehelyett az az öltözködésnek (és minden egyéb termék fogyasztásának) új mozgatórugója az, hogy „szükségem van-e rá?” Mivel maga a változás állandó, a stílus(unk) sem lehet örök, velünk együtt az is változik. Az öltözékünk kiválasztása mindennap a mi döntésünk, ahogy az is, mit akarunk általa kifejezni. Reflektálunk a világban folyó jelenségekre, az életünk fordulataira, és ezek alapján időről időre újraírjuk a számunkra fontos értékeket, hiszen azokat befolyásolja a gondolkodásunk változása – vagy tudatos megváltoztatása.

Komfortzónán túl: határok feszegetése a legzordabb körülmények között

+ 8

A divatipar

A klímaváltozás és a robbanásszerű technikai fejlődés minden tudomány- és iparágban paradigma váltást hoz(ott) az utóbbi években. Ezért érezzük magunkat rosszul, ha szemetet látunk a tengerben, ha előttünk pöfög egy környezetszennyező, régi teherautó, ezért sajnáljuk (még jobban) a pusztuló esőerdőket.

A divatiparban is számtalan változás van folyamatban: a streamelés elvette a divatbemutatók exkluzivitását; a fast fashion gyors másolásától való félelem – és az az igényünk, hogy mindazt, amit láttunk, rögtön megkaphassuk – kikényszerítette, a digitalizáció pedig lehetővé tette, hogy virtuálisan felpróbáljuk és azonnal meg rendeljük az újdonságokat a webshopban.

A klímaváltozás egyre inkább kiszorítja a tavaszi-nyári és őszi-téli „hagyományos” kollekciókat. Szlogenné vált a fenntarthatóság, ami nélkül (vagy legalább a hangoztatása nélkül) ma már egyetlen márka sem lehet meg. Mindeközben érezhető egy kifulladás is: valahogy egyre kevésbé izgalmasak a boltokban kapható tömegtermékek, egyre gyakrabban jönnek vissza az egy-két évvel, évtizeddel ezelőtti „retró” vonalak,

a divat uniformizált.

Minden afelé mutat, hogy egy paradigmaváltás kellős közepében vagyunk, ami a tervezők nagy részének már meg határozza a gondolkodását: egyre többen engedik el a költséges divatbemutatókat és a folyamatosan új és új kollekciók gyártását; forradalmi alapanyagokkal kísérleteznek hulladékból, gombákból; vannak, akik az inkluzív dizájn felé fordultak, vagyis a felhasználó számára kínálják a tervezés és alkotás élményét.

Új fogalom: Szükségesség

Ahogy a divatban elindult a változás – bár ne felejtsük, hogy az továbbra is egy profitorientált, évekre előre tervezést igénylő, környezetszennyező iparág, és ettől elég nehéz elvonatkoztatni –, úgy kell bennünk, fogyasztókban is megtörténnie a paradigmaváltásnak. Talán feltehetnénk úgy a kérdést: tényleg a vásárlás és a fogyasztás az az örömforrás, amire igazán szükségünk van, és amit eddig mindig az önkifejezésre, vagy épp magunk jutalmazására fogtunk? Mi a legfontosabb számunkra, ami meghatározza az öltözködéssel kapcsolatos döntéseinket?

Én azt gondolom – ismerve az elmúlt századok ruházkodási szokásait is –, hogy a fogyasztás helyét át kell vennie egy új fogalomnak, ez pedig a szükségesség. Hány ruhára van tényleg szükségem? Mi az, amire még szükségem lenne ahhoz, hogy a meglevőket (gyakrabban) tudjam hordani? Milyen minőségű darabokra van szükségem? A jó hír, hogy ezek a kérdések a „nulladik” szintet jelentik, és egyáltalán nem zárják ki, hogy utána a valóban megszerzésre kerülő darabjaink tükrözzék az egyéniségünket, sőt még azt sem, hogy örömünket leljük bennük.