előfizetésem
Hírlevél
„A több az több, a kevesebb meg unalmas” - Iris Apfel üzenete a mai napig velünk van
Mi a közös egy 102 éves divatikonban, egy bolhapiaci vintage táskában és a világ legismertebb modellügynökségében? Iris Apfel neve nemcsak a stílus szinonimája, hanem annak élő (és halhatatlan) bizonyítéka, hogy az önazonosság sosem megy ki a divatból. Merész színek, rétegezett minták, túlméretezett ékszerek – és egy élet, amely minden szabályt újraírt. Nem félt kilógni a sorból, sőt: ebben találta meg önmagát. De hogyan lett egy New York-i kislányból a világ egyik legkülönlegesebb stílusikonja?
Iris Apfel igazi példaképnek tekinthető, hisz azt tartotta magáról, hogy olyan, mint egy örök tinédzser: hangos, színes és vidám. Nem volt hajlandó „tisztességesen” megöregedni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 97 éves korában igazolt le a világ legnagyobb modellügynökségéhez. Legendás ruha- és ékszergyűjteményének pedig a New York-i Metropolitan Múzeum kiállítást is rendezett. „Egyik életcélomnak tekintem, hogy idős koromra is megőrizzem a jókedvemet, az élet iránti szeretetemet, és hogy ez a megjelenésemben is visszaköszönjön” – nyilatkozta nem sokkal halála előtt Iris Apfel.
Iris Apfel sorsa mintha már kicsit előre meg lett volna írva. Az 1921-ben született lánynak orosz származású édesanyja divatbutikot vezetett, ahol a kis Iris már fiatalkorától kezdve elmerülhetett a divat rejtelmeiben, míg apja tükör- és üvegüzlete talán egy kezdőpont volt az antikvitások iránti, élethosszig tartó szeretetében. Noha egy farmon nőtt fel nagyszüleivel, már korán átérezte New York század eleji izgalmas vibrálását. Fel-alá járta metróval a hatalmas várost, de szíve csücske Manhattan, azon belül is Greenwich Village-ben maradt.
30 éve hódít a Dior ikonikus táskája, amit Diana hercegné tett híressé
A stílus mindig is a vérében volt
A negyedben sorakozó régiségüzletek nemhogy elvarázsolták: rabul ejtették a fiatal lányt, aki impozáns ékszergyűjteményének darabjait is már ekkor elkezdte gyűjteni. Nem egyszer édesanyja küldte el a 11 éves Irist, hogy vadásszon a New York-i bolhapiacokon vintage táskákat, selyemruhákat vagy a már emlegetett ékszereket. Ezek után nem is volt kérdés, hogy ilyen irányban folytatja tanulmányait. Művészettörténetet tanult a New York-i Egyetemen, ahol tudással is megalapozta szenvedélyét.
Kedvessége és kíváncsisága mellé párosult ambíciója és remek kapcsolatteremtő érzéke. Így az egyetem után egy Elinor Johnson nevű belsőépítésznél gyakornokoskodott, akivel eladásra szánt lakásokat alakítottak át. Itt lehetősége nyílt több időt eltölteni régiségekkel, és még inkább elmélyíteni a tudását a témában. Dolgozott emellett újságnál is, de volt Robert Goodman illusztrátor asszisztense is. Iris megállíthatatlan volt, de nem a hatalom vagy a sikervágy hajtotta, hanem a különböző kultúrák tárgyi bizonyítékai iránti csodálata.
„Hatalmas szívével rengeteg emberre gyakorolt csodálatos hatást” – mondta róla barátja és őszinte rajongója, a divattervező Tommy Hilfiger. Ekkoriban, a húszas éveiben kristályosodott ki benne, mit szeretne kifejezni a divattal és az öltözködéssel. Imádta a kézzel készített különleges darabokat, a meghökkentő színkombinációkat és a rétegzésben rejlő lehetőségeket. Mantrájává vált híres mondása szerint:
A több az több, a kevesebb meg unalmas.
Véleménye szerint az öltözködésnek az örömről kellene szólnia, arról, hogy ne riadjunk vissza a feltűnéstől. Bőven van hely mindenki számára a szabad önkifejezés színpadán. Mágikus érzékkel jósolta meg az elkövetkezendő trendeket. Úgy tartotta, ő volt az egyik első nő, aki farmert hordott. Ugyanis Marilyn Monroe 1961-es Kallódó emberek című filmje előtt leginkább a farmon dolgozó vagy egyéb fizikai munkát végző nők viselték ezt a fajta nadrágot.
A divatikon – talán egy hangyányi túlzással – így emlékszik vissza a róla készült dokumentumfilmben: „A 40-es években valószínűleg én voltam az első nő, aki farmert viselt. – Hirtelen volt egy látomásom. Azt mondtam: »Nem lenne csodálatos, ha lenne… ez őrültségnek hangzik, de egy nagy gyapjas turbánom és nagyon nagy karika fülbevalóim, amit egy szép, ropogós inggel és egy farmerrel viselhetnék?«” Örök kísérletezőként valami egészen különleges kapcsolata volt az anyagokkal, mintákkal és színekkel – magával a divattal.
„Ő inkább a személyiséget és a személyes kifejezésmódot támogatta, mintsem a tökéletességet vagy a szépség ifjúkori elképzelését” – mondta róla Ari Seth Cohen amerikai fényképész.
Kitalálta a piros talpakat, a divatvilág rockere lett belőle: Christian Louboutin sztorija
Persze, ilyen stílussal nem várhatjuk el, hogy életét meghatározó első randiján egy klasszikus, Coco Chanel által emblematikussá tett, egyszerű fekete ruhában jelenjen meg. Nem, a találkozásra Carl Apfellel – az amerikai Balenciagaként is emlegetett – LBD-típusú ruhában jelent meg, de nem ez, hanem stílusát túlragyogó személyisége ragadta meg a szintén textilekkel foglalkozó férfit. Szerelem volt első látásra, és az is maradt: a pár 67 évig, Carl Apfel 100. életévében bekövetkezett haláláig együtt volt, és vitték közös vállalkozásukat.
Antik textíliák replikáival és enteriőrdizájnokkal foglalkoztak. A megrendelőik között volt Greta Garbo, de a Fehér Háznak kilenc elnöke is – köztük Clinton, Nixon és Kennedy is. Iris Apfel férjével beutazta az egész világot, új textíliák és inspiráció után kutatva. Kalandjaik során egyre bővítette az egyedi darabokat számláló gyűjteményét. A MET 2005-ben Rara Avis, avagy Ritka madár címen rendezett belőle kiállítást. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a tárlat egy olyan élő nőt mutatott be, aki nem divattervező. A megnyitón Giorgio Armani és Karl Lagerfeld is részt vett, ez pedig hivatalosan is ikonná emelte az akkor már 84 éves nőt.
A stílus örök
Iris életét végigkísérték a meghökkentő outfitek és elsőre, másodjára, de még harmadjára is meglepő ruhakombinációk. De abban, hogy ezt idős korára is megőrizte, van valami egészen különleges. Sosem szégyellte ősz haját, vagy azt, hogy szemüveget kell viselnie. Nem zavarták a ráncai, nem azért sminkelt, hogy hibáit elfedje, hanem hogy ezzel is felszínre hozza személyiségét. Az angolban van egy elterjedt „dopamin dressing” kifejezés, ami valahol azt jelenti, hogy bizonyos ruhák által boldogabbá és felszabadultabbá válunk.
Hisz sokan ismerhetik azt az érzést, amikor fáradtak vagyunk, rossz a hangulatunk, és ez az öltözködésünkben is meglátszik. Ugyanakkor, ha olyan darabokba bújunk, amelyekben jól érezzük magunkat, és visszaadnak valamit a belső világunkból, az a hangulatunkra is jó hatással van.
Wettstein Albert: „Fontosabb az énidő, mint korábban gondoltam”
A boldog, hosszú élet titka ezek szerint az önazonos, felszabadult öltözködésben rejlik? Nem hiába élt 102 évet az örökké fiatal lelkű stílusikon, aki halála előtt – már bőven a nyugdíjkorhatár fölött – olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Ciaté London, a H&M, az eBay vagy a Citroën, de a Vogue-nak is állt modellt. Szerette, ha utána fordulnak az utcán, de elsősorban nem másokat szeretett volna elkápráztatni ikonikus darabjaival, hanem önmagához akart hű maradni. Személye és stílusa mai napig inspiráló. Talán úgy tudunk a leginkább tisztelegni emléke előtt, ha úgy kezdünk el ruhákra tekinteni, mintha valóban lelkünk egy darabját viselnénk.
