Picasso nemcsak a festészetre hatott: divatházak sora tiszteleg munkássága előtt ma is
Picasso minden idők egyik legsikeresebb művésze volt: neki köszönhetően különleges formában fonódik össze a művészet és a divat. Divatmárkák, tervezők és luxusházak sora tiszteleg munkássága előtt azzal, hogy inspirációt merítenek leghíresebb alkotásaiból.
Pablo Picasso a világ egyik leghíresebb művésze, az absztrakt formákat elemeire bontó kubista stílus megteremtője, a kollázsok kitalálója, aki nemcsak festőként, hanem szobrászként, grafikus mesterként és keramikusként is tevékenykedett. Munkássága során elképesztő mennyiségű, nagyjából 50 000 (!) művet alkotott és azon kevés művészek közé tartozik, akiket még az életük folyamán és nem a haláluk után ismertek el, valamint szerettek az emberek.
Ennek megfelelően hatalmas vagyont halmozott fel (volt olyan festménye, amit 179 millió dollárért, kb. 64 milliárd forintért adtak el), szerette a jó életet, a luxust és persze, a divatot is. Jó barátságot ápolt Coco Chanellel és a kor nagy tervezőivel: Cristóbal Balenciaga divattervezővel például együtt jártak sörözni, ezért nem meglepő, hogy a divatbefolyása is igencsak nagy lett az évek folyamán. Bár 1973-ban, 91 éves korában örök nyugalomra talált, a divatipar azóta tisztelettel és alázattal emlékezik rá vissza.
Egy sor világhírű divattervezőt ihletett meg
Nem is lehetne nagyobb elismerés ennél egy olyan művész számára, aki végig a megújulásban, a stílusváltásokban és a forradalmi kitalációkban hitt – csakúgy, mint a folyamatos trendváltásokkal teli divatipar. Mert divat mindig lesz és bár a trendek váltakoznak, Picasso művészete örök és megismételhetetlen. Ezt pedig a tervezők is így gondolják: halála után először Yves Saint Laurent elevenítette fel a spanyol művész munkásságát, aki maga is nagy rajongója volt a festőnek.
Több közös pont is volt bennük a divat szeretetén kívül: például az is, hogy mindketten rajongtak a kubizmusért és a szürrealizmusért; szerettek rajzolni és festeni és mindketten gyakran ábrázolták a fehér galambokat a képeiken. Yves Saint Laurent úgy gondolta, hogy ez pont kellő indok egy csodálatos kollekció megtervezéséhez, ahol a téma középpontjában is kubista stílus, azon belül is az absztrakt formák, az erőteljes színek és a geometriai minták álltak.
Elképesztő árat fizetett a sikerért Coco Chanel
A tervező még 2002-ben, a visszavonulása előtti utolsó haute couture kollekciójában is megelevenítette Picasso műveit, gyakran alkalmazva a már említett galamb motívumot, valamint a kubizmust jelképező a színes foltokat és absztrakt arcképeket. A divat ezután hatalmas átalakuláson esett át: a popkultúra, a celebkultusz és a mainstream növekedése miatt pár évig teljesen visszahúzódott a művészi képek divatban való alkalmazása. Ám 2010-ben Julian James Smith brit tervező óriási hullámot indított el azzal, hogy Picasso alkotásaiból inspirálódott.
A következő szezonban már a Jil Sander tervezője, Raf Simons is a maga minimalista stílusában ábrázolta a trikolor pólóin, garbóin és pulóverjein a művész késői önarcképeit, akárcsak Oscar de la Renta. A dominikai születésű divattervezőt főleg a kubista stílusú absztrakt formák, a felületi struktúrák és a többdimenzióság foglalkoztatta a 2012-es Resort kollekciójának megtervezésekor, gyakran alkalmazva a zöldet, a pirosat, a kéket, a fehéret és a feketét – tehát, pont azokat a színeket, melyeket Picasso is erőszeretettel használt.
A ruhákon megmutatkoztak továbbá azok a kibogozhatatlan, vastag kontúrral és geometriai alakokkal toldott minták, melyek oly híressé tették a spanyol művészt, tagadhatatlanná téve azt a tényt, hogy Picasso a női alkalmi- és estélyi ruhák világát is megérintette.
Más-más módon születtek újjá a kifutón Picasso alkotásai
Pár évre rá Sarah Burton, az Alexander McQueen divattervezője inspirálódott Picasso alkotásaiból: a dizájner az erős, független nőknek ajánlotta a ruháit, 2014-es tavaszi/nyári darabjai pedig egyértelműen azokra az erősen stilizált és kontúrozott művekre utalt, melyeket a művészrajongók közül szinte mindenki ismer.
A bátorságot, a vakmerőséget és a kudarctól nem visszariadó amazonokat ábrázoló McQueen ruhák ezúttal a törzsi elemeket és a bőr különböző fajtáit, a piros-fekete színeket és kontúrvonalakat is megjelenítették, bebizonyítva ezzel azt, hogy Picasso alkotásai nemcsak a szolid és finom vonalú, már-már túlzóan minimalista divatkollekciókat inspirálhatják, hanem a kifejezetten vad, harcias viseleteket is.
Ugyanebben az évben Miuccia Prada is a kifutójára vitte a spanyol művész ihlette kollekcióját – igaz, ő egy egészen másfajta formában tette ezt. Bár az erőteljes színek az ő kollekciójában is megjelentek, Picasso befolyása főleg a kubista stílus hatásával érvényesült a kollekcióban: a 2014-es tavaszi/nyári Prada ruhákra ugyanis hat kortárs, kubista stílusban alkotó művész tervezett női arcképeket, melyek aztán a ruhákra lettek nyomtatva.
Elképesztő szabályokat kell betartania annak, aki haute couture kollekciót akar tervezni
Az egyes női arcképek rendkívül érdekes módon lettek megalkotva: magukra vonták a figyelmet, miközben teljesen beleolvadtak az egyes ruhák egészébe, ezzel pedig többdimenziós nézőpontból is esztétikus darabokká váltak, amik minden bizonnyal Picasso tetszését is elnyerték volna. Ha már pedig többdimenzióság: ez a stílusirányzat a Viktor&Rolf 2011-es tavaszi/nyári haute couture kollekciójában is felbukkant.
Sőt, nemcsak felbukkant, a középpontba is került: a kollekció neve ugyanis a szobrászati sokoldalúságokra hívta fel a figyelmet. Azokra az absztrakt, és sokszor erőszakosnak ható, szimmetriára cseppet sem törekvő koncepcióra, melyet maga a spanyol művész talált ki. Ezért is lett az egyik legjobb Picasso-ihlette kollekció Viktor&Rolf-é: ők a divatkoncepciójukban nemcsak az erős szobrászati vonalakat és a 3D-s elemeket, hanem kubista struktúrára való összpontosítást is felelevenítették. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem is használták a spanyol művész által nagyra tartott színeket: csak színtiszta fehérral készítették el a ruháikat.
Picasson alkotásai így, ebben a formában, színek nélkül korábban még soha nem elevenedtek meg – a holland tervezőpáros viszont elérte, hogy színvakon is tökéletesen meg lehessen állapítani a művész munkásságát. Nagy hangsúlyt fektettek a groteszk elemek megjelenítésére, túlzóan ábrázolva az emberi arcokat, kezeket, kézfejeket és ujjakat, mindezt úgy, hogy szinte már nem is egy ruhát, hanem egy új és önálló alkotást láthatunk a kifutón – ami olyan, mint Picasso, de mégsem az.
Hordható művészetnek szokták ezt nevezni szaknyelven, ami annyit jelent, hogy az egyes alkotások nem veszítik el karakteres formáikat és alakjukat, csupán olyan részleteikben kerülnek módosításra, hogy az emberi testre lehessen őket alakítani. Többek között ezért kerültek ezek a darabok az haute couture divathét kiemelt büszkeségei közé: sokkal többek, mint ruhák, önálló műalkotások, mégsem érnek fel egy Picasso művel. Ennek ellenére a mai napig múzeumokban őrzik, kiállításokon mutatják be ezeket a Viktor&Rolf alkotásokat – de ez nem meglepő.
Vétek lenne őket elrejteni a nyilvánosság elől, mert az haute couture egy olyan magas szintjéről van szó, ami a művészetnek egy külön ágának is beillik.
Egyes ruhakollekciók tisztelgések a spanyol művész előtt
Nem ez volt azonban az utolsó olyan kollekció, melyet Pablo Picasso művei ihlettek: legutóbb a Moschino 2020-as tavaszi/nyári kollekcióján láthattuk a spanyol művész alkotásait megelevenedni. A milánói divathéten bemutatásra kerülő darabokat a festészetet kedvelő, forradalmi alkotásairól jól ismert Jeremy Scott tervezte meg a márka számára – mégpedig oly módon, hogy a festő különböző stílusait, korszakait és műveit egyszerre jelentette meg a kifutón. Nem kiegészítésként, nem részleteiben, hanem teljesen felismerhető módon, úgy, hogy még a laikusok is számára is nyilvánvaló legyen a művészi befolyás.
A Picasso teljes munkásságát felölelő kollekció darabjain ismert és kevésbé ismert alkotások is felbukkantak, melyek között az Avignoni kisasszonyok (1907), a Békecsokor (1958), a Nő könyvvel (1932), A matróz (1943) és az Ülő bohóc (1901) is szerepelt, de olyan Picasso figurákra is került utalás, mint a papírból készült Gitár (1912), valamint a kubista mozgalom többi jelképévé vált hangszer.
A bemutató végén egy galambokkal díszített menyasszonyi ruhát is lehetett látni, ami Picasso egyik lánya, Paloma Picasso előtt tiszteleg. A paloma spanyolul galambot jelent, a művész egyik kedvenc alkotása pedig egy grafitceruzával rajzolt galamb volt, amit a lányának ajánlott. Az esemény már-már egy művészi kiállításra, mintsem egy ruhabemutatóra hasonlított, a részletekre érzékeny szeműek pedig azt is észrevehették, hogy a Moschino táskákon lévő logó nem a márka klasszikus jelzésére, sokkal inkább Picasso aláírására hasonlított; a modellek haját pedig olyan foltok tarkították, melyeket a művész gyakran alkalmazott a képein.
Olaszországban összeér a divat, a művészet és az építészet, ráadásul nem is akárhogy
Teljes azonosulás jött tehát létre a spanyol festő műveiből, ami hatalmas sikernek örvendett – részben azért, mert maga a bemutató helye is átalakult egy művészi térré. Bár sok kollekciót ihletett meg a spanyol művész munkássága, ez volt az egyetlen olyan bemutató, ahol komplett tér-élményt kívánt létrehozni a divattervező Pablo Picasso alkotásaiból, nem pedig csak a ruhákra applikálni a műveket.
Hagyománnyá vált Picasso munkásságából ihletet meríteni
Visszatekintve az elmúlt évtizedek divatkollekcióira, megállapíthatjuk, hogy a különböző alkotások (így a grafikák, festmények, kerámiák és szobrok) iránt érzett szeretet minden esetben megérinti a művészrajongó divattervezőket – kit ilyen, kit olyan módon. Van, aki önmaga érvényesülésével kívánja újra értelmezni a múlt festményeit, más teljesen más koncepcióba helyezve jeleníti meg a leghíresebb grafikákat, de olyan is akad, aki csak egy-egy bizonyos mintát, kontúrt vagy motívumot ragad meg Picasso munkásságából.
Az azonban biztos, hogy nem most és nem itt fejeződik be a spanyol művész iránti divattisztelgés: inkább egyfajta klasszikus hagyománnyá válik a műveiből ihletet meríteni, ezért teljesen biztosan számíthatunk rá, hogy a következő szezonokban újra találkozhatunk majd Picasso híres munkáival a kifutón.
előfizetésem
Hírlevél
