előfizetésem
Hírlevél
A szép, a csúf és a szemüveges: hogyan vált a szemüveg a divat eszközévé?
Neveletlen hercegnő, ki ez a lány? (Ugly Betty) vagy a Bazi nagy görög lagzi ezredfordulós alkotásaiban a főszereplők a rút kiskacsa szerepüket szemüveges mivoltuknak köszönhették (emberfeletti próbálkozás kell Anne Hathaway „elcsúfításához”). Mára azonban Bella Hadid, Billie Eilish vagy Zoe Saldaña is szívesen viseli, mint kiegészítőt, akár a vörös szőnyegen. Mikor lett a szemüveg kínosból menő? Miért azonosítjuk az intelligenciával? Ezt tekintjük át divattörténeti szempontból.
Én a Doktor Bubót rendszeresen 10 centire néztem a képernyőtől, miután anyukám figyelmeztetett, hogy ha közel ülök a tévéhez, elromlik a szemem. Izgatottan vártam, hogy el kelljen mennem szemészhez, és akkor végre én is szemüveges lehetek. Mindig is tetszett, ahogy a megfelelő keret kiemeli és közben keretbe foglalja az ember arcát. Valóságosan vágytam rá, ugyanakkor, mivel a rokonaim sorában nulla darab gyengénlátót találni, így én sem részesülhettem ebben az adottságban.
Felnőtt fejjel örülök, hogy csupán a divat eszközéül szolgál, amikor felteszem a dioptria nélküli szemüveget, úgy érzem, így valójában nem lehetek teljes körű tagja ennek az általam rajongott csoportnak.
Bubifrizurák, rum és pezsgőtornyok: A jazzkorszak igazi hősei a szeszcsempész nők voltak
Benjamin Franklin szemüvege
Holott már Senecától kezdve találunk írásos bizonyítékot a szemüveg elődeire, az ókori római filozófus egy vízzel megtöltött üveggolyót használt az apró betűs szöveg olvashatóvá tételéhez. Csupán a középkorban kezdett el kifejlődni, amit ma szemüvegnek hívunk. Mivel ebben az időben az olvasni tudók aránya rendkívül kevés volt, elsősorban a papok, egyházi emberek és tanítók szorultak segítségre.
Szemüvegeket először kizárólag olvasásra használtak, ezt mutatja több, a 13–14. századból fennmaradt illusztráció is, valamint olyan antik könyvek, melyek fedőlapjába apró tartót építettek, ahol a szemüvegüket tudták tárolni. A kezdeti felhasználásból gyökerezik a még ma is élő tendencia, hogy a szemüveget viselő embereket tudat alatt első látásra intelligensebbnek gondoljuk, mint azokat, akik nem viselnek. Ezek az eszközök kezdetben nem bizonyultak túlzottan kellemes viseletnek, ugyanis a lencséket vékony csontkeretbe foglalták, szárak nélkül, az embereknek egy kézzel tartaniuk kellett, miközben használták.
Sokan Benjamin Franklint – aki szemüveg ide vagy oda, intelligenciájáról, de szexuális életéről egyaránt híresnek bizonyult – tartják a bifokális lencsék feltalálójának. A legenda szerint az Amerikai Egyesült Államok atyja egy olyan szemüveget szeretett volna kifejleszteni, amit mozgás során sem szükséges levennie, és egyaránt lát vele közelre és távolra is, így olvasás után, ha a hálószobában akadna dolga az embernek, akkor is megőrizheti látását.
A nőket azonban már ekkor, az 1780-as években is korlátozták a szemüveg viselés területén.
Az intelligencia egy nem kívánt tulajdonság közé tartozott, és korabeli vélemények szerint is csorbította a nők egyik legfőbb erényét: a szépségüket. De nem csak ők, hanem a társadalom alsóbb rétegein sem látták szívesen a szemüveget. Például Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című, 1880-ban kiadott könyvében az egyik fivér, Ivan, felháborodottan kikel magából, amikor az egyik szolgán meglátja a látást segítő alkalmatosságot. Hisz ezzel „gazdájának” tiszteletét csorbítja.
Ahol a szemüveg valóban a személyiség kiterjesztésévé válik - A Thinwood SzemüvegSzabóság története
Azonban azt követő évszázadban a szemüvegben végre meglátták a divat- és formatervezők is a lehetőséget, a nőknek azonban még sokat kellett várniuk, hogy szabadon hordhassák, és ne kapjanak kéretlen, szexualizált tanácsokat a külvilágtól, csak azért, mert épp látáshiányban szenvedve, lencsét hordva állják meg a helyüket a mindennapokban.
Titkárnők és rút kiskacsák
Az 1920-as évek a művészeti forradalom és a jelentős kulturális változások időszaka volt. A szemüvegek dizájnját az Art Deco mozgalom merész, geometrikus alakzatai inspirálták. Először fordult elő, hogy nem csupán szükségből, hanem divatos, merész kiegészítőként is viselték. A keretek szögletesebbé váltak, tükrözve a korszak geometrikus stílusát. Ezzel párhuzamban megindult a szemüvegek tömeggyártása, így szélesebb rétegek számára váltak elérhetővé.
Az 1950-es években játszották a mozikban Marilyn Monroe How to Marry a Millionaire című filmjét, amelyben bár a hősnő szégyelli szemüvegét, vitathatatlanul divatossá tette a viselését. A keretek nőiesebbé váltak, a macskaszem forma került a középpontba. Marilyn Monroe mellett Audrey Hepburn is sokat tett azért, hogy a nők is magabiztosan lépjenek ki szemüvegben az utcára: ők ketten tették a macskaszemet a kifinomultság és az elegancia szimbólumává. Macskaszem keretek élénk színekben, részletgazdag díszítésekkel, például strasszokkal és fémes elemekkel.
Ugyanakkor ebben az időben is feltűntek olyan filmes alkotások, ahol a nők túlzóan okos, ettől fogva ellenszenves, olykor ördögi vonásait azzal emelték ki, hogy szemüveget viseltek (pl. Strangers on a Train, 1951). Emellett az sem volt ritka, hogy a tündöklő főszereplő mellett szárnysegédje egy szemüveges, férfiízlésnek kissé különc nő legyen, mint a Vertigoesetében Midge Wood szerepénél.
Audrey Hepburn ikonikus szemüvege a Reggeli a Tiffanynál című filmben azonnal szenzációvá vált, és az időtlen elegancia jelképe lett. Ezek után az 1960-as évek a lázadás és a kísérletezés évtizede volt, ami a divatban is megmutatkozott. A tervezők szokatlan anyagokat, színeket és túlméretezett formákat használtak a szemüvegek esetében is.
A túlméretezett napszemüvegek az 1970-es években jelentek meg, amelyek a korszak szabad, laza hangulatát tükrözték. A dioptriás szemüvegek viszonylag visszafogottak maradtak, a napszemüvegek viszont a divat központi darabjává váltak. A diszkókorszak ezzel egy ütemben extrém és feltűnő szemüvegeket is hozott.
Az 1990-es években a túlzó ’80-as évekkel szemben a letisztultság és egyszerűség került előtérbe. A vékony fémkeretes szemüvegek és a kisebb, visszafogottabb formák váltak divatossá. A korszak a „kevesebb több” elvét követte. Minimalista dizájn, amely a funkcionalitást helyezte előtérbe: olyan vékony, fémből készült, ovális vagy szögletes kereteket kezdtek el hordani, mint Keanu Reeves drótkeretes szemüvegei a Mátrixban, amelyek a korszak futurisztikus stílusának jelképévé váltak.
A 2000-es évek elején újra előkerültek a retró stílusok, sok szemüveg korábbi évtizedek formáit idézte meg. Ezzel egyidejűleg visszatért a „csúnya lány szindróma” is, amit a cikk elején is említett popkulturális hatások mélyítettek el. A legtöbb, ezekben az években felnövő, gyengénlátó embernek görcsbe rándul a gyomra, ha visszagondol az általános iskolai vagy gimnáziumi élményeire: arra, hogyan próbálta túlélni a testnevelésórákat, vagy hogyan hunyorgott az osztályfotózáson, csak hogy az utálatos szemüveg nélkül szerepelhessen a képeken. Én is több barátomra emlékszem, akiknek bár szemüveget kellett volna viselniük, az örökre az iskolatáskájuk rejtekében maradt.
A városi zöldfalak nemcsak gyönyörűek, hanem fontos szerepük lehet az emberiség túlélésében, mutatjuk, miért
Ha nem lett volna elég, az 1900-as években már egyszer virágzó „szexi gépírólány” megjelenése tovább fejlődött a modern üzletember által foglalkoztatott titkárnői szerepkörbe, ahol a szemüveg mellé ceruzaszoknya, harisnya és sejtelmesen kigombolt blúz is tartozott. Így egy egész munkakört sikerült szexualizálni.
A 2010-es évek második felétől kezdte levetkőzni a szemüveg a negatív megítélést, mivel olyan topmodellek kezdték el hordani, mint Gigi Hadid vagy Cara Delevingne. Jelenleg pedig eljött a hozzám hasonlók ideje, és bátran hordhatunk divatból szemüveget, hisz könnyen válogathatunk a dioptria nélküli vagy szimplán kékfényszűrős lencséket tartalmazó keretek közül. Újra divatba jönnek a túlméretezett formák, a vékony keretek, és talán egyszer oda is eljutunk, hogy a nők anélkül hordhassák, hogy kéretlen megjegyzések vagy szexualizáció tárgyává váljanak.
