előfizetésem
Hírlevél
Ez történik a szakértő szerint, amikor az anyaság szinonimája lesz az önfeladás
A gyerek érkezése gyakran nemcsak öröm, hanem egyfajta belső fordulat is. A szülői létben sok nő úgy érzi: innentől kezdve nincs többé első személy, csak többes szám. A „mindent a gyerekért” gondolat nemcsak mottóvá, hanem életformává válhat. Ám a határ vékony: mikor lesz az önfeláldozásból önfeladás? Mikor vész el a személyiség, a vágyak, a saját életút, és mikor marad a nőből csupán „anya”?
Magyarországon egy 2023-as kutatás szerint a nők 67%-a vallotta, hogy szülővé válás után háttérbe szorította saját szükségleteit – legyen szó karrierről, baráti kapcsolatokról vagy akár testi-lelki jóllétről. Sokan számolnak be arról is, hogy ez kezdetben természetesnek tűnt, később azonban belső hiányérzetté vált. A társadalom mégis gyakran idealizálja az önfeláldozó anyát. A csendben tűrőt, a mindent kibírót, a végtelenül elérhetőt. Mintha az lenne a „jó anya”, aki saját igényeit végleg félreteszi.
A gondoskodás ára
„Az elmúlt 15 évben többszáz családdal dolgoztam együtt a családi bölcsődémben coachként és azt látom, hogy rendkívül összetettek és különbözőek az anyai motivációk és megélések. Az azonban szinte biztos, hogy a többség szeretné másképp, jobban csinálni, mint ahogy az ő szülei csinálták, de a »hogyan ne« helyett nincs recept a »hogyan igen«-re” – mondja Király Anikó, megoldásfókuszú gyerek-, kamasz-, szülő coach és sport coach.
„Nincs a szülőséggel kapcsolatos ismeretterjesztés, oktatás, hogy mi is az, ami vár ránk, amint a – szó szerint belőlünk fakadó – kis emberek a világra jönnek. Azt tapasztalom, hogy a külvilág elvárásai – legyen az a családé, barátoké, vagy a minden sarkon ránk ömlő közösségi média szakértői által teremtett – sok esetben szinte teljesen elnémítják az ösztönös megérzéseket és a józan ész diktálta viselkedést, cselekvést.”
Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt
Az önfeláldozás első jelei sokszor hétköznapiak. Egy anya nem vesz új ruhát, mert „a gyereknek kell cipő”. Lemond a kikapcsolódásról, mert „a gyereknek fontosabb a különóra”. A döntésekben újra és újra a gyermek lesz az első, a szülő saját szükségletei pedig eltűnnek a horizonton. Idővel azonban mindez nemcsak a nőt, hanem a kapcsolatokat is megterheli. A párkapcsolatok dinamikájában gyakran jelentkezik, hogy a partner másodhegedűssé válik, a barátságok elhalványulnak, a munkahelyi jelenlét visszaszorul.
A láthatatlan túlterhelés
A Magyar Ifjúság Kutatás (2022) adatai szerint a 30–40 év közötti nők 58%-a érzi úgy, hogy a család és munka közti egyensúly megteremtése elsősorban rájuk hárul. A „láthatatlan munka” – háztartás, érzelmi támogatás, gyereknevelés – többségében még mindig a női oldalra kerül, miközben sokan teljes állásban dolgoznak. Ez a kettős teher gyakran vezet kiégéshez, krónikus fáradtsághoz és az identitás megingásához.
„Én arra biztatom az anyukákat, hogy merjenek segítséget, támogatást kérni. Merjenek szakemberhez fordulni, vagy ha például két teljesen eltérő korú gyereket nevelnek, és nem tudják mindkettő igényeit megfelelően kielégíteni az összes többi teendő mellett, akkor nyugodtan mehet a nagyobb bölcsibe. És nem azért, mert „anya már nem elég neki”, hanem azért, mert eljön az idő, amikor már van igénye más, hasonló korú gyerekek társaságára. De van, ami pénzbe sem kerül: lehet a környékbeli, hasonló korú gyerekeket nevelő és hasonló értékeket képviselő anyákkal és apákkal is megosztani a terheket: vigyázni egymás gyerekeire, vagy beosztani, ki melyik nap megy a gyerekekért oviba, suliba vagy éppen edzésre. Akár a főzést is beoszthatják.
Az én első vállalkozásomat éppen ez a fajta közösségkeresési és -teremtési igény inspirálta: egy néhány hónapos ikerpárral egy vadidegen kertvárosi közegben kellett mindennel boldogulnom. Aztán összebarátkoztam a szomszédokkal, lettek játszótársak, majd létrehoztam a családi napközit (azóta bölcsődét), ahol hétvégi programokat és szülőknek szóló beszélgetéseket is szerveztünk. Azóta több hasonló, akár hetente is találkozó beszélgetőkör jött létre a környékünkön kifejezetten kisgyerekes anyáknak, ahol segítik egymást a gyereknevelésben, öngondoskodásban, akár a vállalkozástervezésben is, és a pároknak is szerveznek közös esteket” – mondja a szakértő.
Az önfeláldozás, mint minta
A gyermekek nemcsak a szeretetet tanulják el, hanem a mintákat is. Ha azt látják, hogy az anya mindig háttérbe szorítja magát, könnyen hiszik, hogy a szeretet ára az önfeladás. Így a következő generáció is továbbviheti ezt a terhet: lányok, akikből felnőtt nőként önfeláldozó anyák lesznek, és fiúk, akik természetesnek veszik, hogy a nő igényei másodlagosak.
Mégis hogy sikerült divatba hoznia a nejlontáskákat az olasz divat nagyasszonyának?
Ez nem azt jelenti, hogy a gondoskodás hibás. Sokkal inkább azt, hogy fontos a minta újraírása: a gyerek akkor is biztonságban van, ha azt látja, hogy az anya képes határokat húzni, saját vágyait megélni, és nem tűnik el teljesen a szülői szerep mögött. Egyre több mozgalom és közösségi kezdeményezés próbálja átírni a „jó anya” narratívát. Nem az önfeladás az érték, hanem a kiegyensúlyozottság. Nem a végkimerülésig tartó szolgálat, hanem a tudatos jelenlét. A valódi kérdés tehát: tud-e valaki úgy mindent megadni a gyerekének, hogy közben nem veszíti el önmagát?
„Én annak örülnék, ha minden anyának lenne lehetősége, hogy saját igényeit is megfogalmazhassa és kielégíthesse. Adni csak akkor tudunk, ha van miből, ha van idő és mód a töltődésre.”
Annak idején rám felszabadítóan hatottak Vekerdy Tamás szavai: „A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja – és persze apja is! – legyen neki.” Vekerdy tanár úr is azt üzeni nekünk, hogy nem tudjuk és nem is kell magunkat folyamatosan feláldozni, mindig mások szolgálatába állítani, a külső elvárásoknak megfelelni. Igenis van helye a saját igényeink, szükségleteink megfogalmazásának és azok kielégítésének, hogy ne váljunk túlterheltté, stresszessé és érzelmileg vagy mentálisan labilissá.”
Ráadásul ezzel a gyerekeinknek is példát mutatunk. Ugyanis az önmagáról mentálisan, lelkileg és fizikailag is gondoskodó szülő példát tud mutatni a gyerekeinek arra, hogy ők is törődjenek a saját mentális, lelki és fizikai egészségükkel.
A változás nem csak az egyén szintjén történhet meg. Társadalmi szinten is újra kell gondolni, hogyan tekintünk az anyaságra. A munkahelyek családbarát rugalmassága, a közösségi támogatások, az apák aktívabb bevonása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy ne legyen kérdés: az anya is ember, akinek joga van a saját élethez. A gyereknek nem a mindent feladó anya a példakép, hanem az, aki megmutatja: lehet egyszerre szeretni másokat és önmagunkat is.
Ajánló a témában:
- Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors – családi minták továbbélése
- Anne Lamott: Operating Instructions – őszinte vallomás az anyaság első éveiről
