előfizetésem
Hírlevél
Meglepő, de igaz: kétszázszor hosszabb ideig emlékszünk egy sértésre, mint egy bókra
A mindennapi életben mindannyian tapasztaltuk már azt, hogy egy rossz szó évekig az emlékezetünkben marad, míg egy dicséret alig pár napig tart ki. Kicsit közhelyesnek hangozhat, hogy az emberi agy szinte szívja magába a sértéseket, miközben a bókok általában leperegnek rólunk. Itt azonban sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért működik így az emlékezetünk? Miért nem tudjuk a szép dolgokat is elraktározni, miért csak a sértések maradnak meg bennünk?
Több kutatás is rámutatott már arra, hogy az agy a negatív élményeket tartósabban tárolja, ami nem véletlen, hiszen mindennek evolúciós és neurológiai okai vannak. A pszichológiai irodalomban régóta elfogadott jelenség a „negativity bias”, avagy a negatív információk előnyben részesítése a pozitívakkal szemben. Ennek lényege, hogy a rossz dolgok mindig erősebben hatnak ránk, gyorsabban és mélyebben rögzülnek az emlékezetünkben, mint a jók. Ez a hatás azonban nemcsak tapasztalat, hiszen számos kutatás igazolja, hogy a negatív szavak és események jobb felidézési aránnyal rendelkeznek, emellett nehezebben is törölhetőek az agyunkból.
„Sokan tapasztalják, hogy egy bántó megjegyzés, egy kudarc vagy egy érzelmileg megterhelő helyzet sokkal tovább él bennük, mint a pozitív visszajelzések. Ez nem véletlen, és nem személyes gyengeség. Az emberi idegrendszer működésének egyik alapvető sajátosságáról van szó.” - mondta el Mándi Anita, pszichológus, integratív terápiás szakember. Hozzátette, az agy elsősorban nem a jóllétre, hanem a túlélésre van hangolva. „A veszélyt, fenyegetést vagy elutasítást jelző élmények nagyobb érzelmi súllyal rögzülnek az emlékezetben, mint a pozitív tapasztalatok. Ez a mechanizmus önmagában természetes, azonban szorongásos vagy pánikos állapotokban felerősödhet.”
Egy korábbi vizsgálat például azt találta, hogy amikor az emberek listákat tanulnak meg, a negatív kifejezéseket pontosabban ismerik fel később, mint a pozitívakat. Különösen azoknál igaz ez, akik kevésbé stabilak érzelmileg, mentális problémákkal küzdenek. Ez is jól magyarázza, hogy miért maradnak bennünk meg jobban a sebek, mint a szép dolgok, események, emlékek.
Ez az a gyermekkori mondat, ami még felnőttként is komoly problémákat okozhat
Evolúciós probléma vagy rossz beidegződés?
A negativitás torzítás szorosan kapcsolódik ahhoz az elképzeléshez, hogy az emberi agy mindig érzékeli a veszélyt. A múltban az volt a túlélés kulcsa, hogy a ragadozók hangját vagy a mérgező ételek, növények, bogyók jelét azonnal észrevegyük. Emiatt tehát mindenképpen régről ered ez a jelenség, hiszen a negatív információkra fókuszálni tulajdonképpen élet-halál kérdés volt akkoriban. Ez a funkció a mai világban azonban már nem annyira releváns, ennek ellenére a neurális mechanizmusok még a mai napig velünk vannak. A probléma az, hogy ez sok esetben mentális teherként rakódik le bennünk.
„Szorongás esetén az idegrendszer érzékenyebbé válik a stresszhez kapcsolódó ingerekre. A korábbi negatív élmények ilyenkor nem lezárt emlékként jelennek meg, hanem újra és újra aktiválódó érzelmi–testi állapotként. Az érintett gyakran pontosan tudja, hogy az adott helyzet nem jelent valós veszélyt, mégis testi feszültséget, nyugtalanságot vagy szorongást él át.” - tette hozzá a szakember, majd kiemelte, hogy ez azért történik, mert a test nem a logikus magyarázatokra reagál, hanem az érzelmi emlékezetre. „A múltbeli tapasztalat ilyenkor nem „történet”, hanem jelen idejű testi élményként hat.”
A pozitív emlékek halványan bár, de jelen vannak
Fontos megemlíteni, nem arról van szó, hogy a pozitív élményeket teljesen elfelejtjük, egyáltalán nem rögzülnek a tudatunkban. A pszichológusok egy másik jelenséget is leírnak, ez a Pollyanna-elv. Eszerint az emberek hajlamosak a múltbeli eseményeket optimistább színben felidézni, pozitívabb formában, mint ahogy valójában történtek. Ez azt is jelenti, hogy a pozitív emlékek gyakran máshogy jelennek meg, átszíneződnek, emiatt idővel nem feltétlen maradnak annyira élesek, de mégis ott vannak, hogy táplálják a lelkünket.
Ha pedig még mélyebben beleássuk magunkat a neurobiológiába, akkor látható, hogy nem csak olyan albumot generál az agyunk, ahol a sértéseket tárolja, hiszen van ott kifejezetten pozitív érzelmi töltetre vonatkozó gyűjtemény is. A Salk Intézet kutatói például olyan molekuláris mechanizmusokat azonosítottak az agyban, amelyek kifejezetten a pozitív vagy negatív érzelmi töltetet társítják az emlékekhez. Ez azt is jelenti, hogy biológiailag is megkülönböztetjük, mikor biztonságos és mikor veszélyes egy élmény. És, hogy mit jelent ez valójában? Erre is megvan a válasz.
A legtöbb nő elnyomja ezt az érzelmet, pedig sokkal egészségesebb lenne a világ, ha nem tennénk
Ez a kémiai jelzőrendszerünk ugyanis az, amely felcímkézi az emlékeinket az agyunkban. A folyamat általában automatikus, nem tudjuk tudatosan befolyásolni, hogy mi és hova kerül. Az agy azon részlegei hozzák meg a döntést, amelyek a túlélésünket hivatottak biztosítani, például a limbikus rendszer és a hippocamus interakciói. Utóbbi az előagyban, a halántéklebenyben található páros agyi struktúra, amely kulcsszerepet játszik a rövid távú emlékek hosszú távúvá alakításában, a tanulásban, valamint a térbeli tájékozódásban.
A negatív emlékek tartósságának hatása a mentális egészségre
Az, hogy a sértések, a rossz emlékek hosszú távon megmaradnak bennünk, azért is jelentenek problémát, mert ez számos mentális egészségi betegséggel összefüggésbe hozható. A depresszió, a szorongás, valamint a PTSD például gyakran jár együtt azzal, hogy a negatív tapasztalatok erősebben és gyakrabban jutnak eszünkbe, mint a pozitívak. Ez a „negative memory bias” (negatív memória torzítás) egyik megnyilvánulása.
Érdekes módon azonban vannak olyan kísérletek, ahol az emberek tudatosan formálják a memóriájukat. A pozitív autobiografikus emlékek napi gyakorlása javíthatja a pozitív memóriát, ezáltal jobb stresszkezelést eredményezhet. Ez is azt mutatja, hogy bár arra nincs ráhatásunk, hogy melyik albumba kerülnek az emlékek az agyban, azt viszont befolyásolhatjuk, hogy melyikre emlékezünk többet, melyiket vesszük elő több alkalommal. A megfelelő gyakorlattal, legyen az kognitív tréning vagy más módszer, át is írhatjuk az emlékezetünket, hogy az pozitív hatást fejtsen ki a mentális állapotunkra.
„A negatív élmények feldolgozása nem kizárólag gondolkodás kérdése. Bár az értelmezés fontos, önmagában gyakran nem elegendő. Integratív terápiás szemléletben abból indulunk ki, hogy az élmények nemcsak kognitív, hanem érzelmi és testi szinten is raktározódnak.” - emelte ki Mándi Anita, aki hozzátette, hogy a feldolgozás hatékonyabba lehet akkor, ha az idegrendszer aktuális állapotát is figyelembe vesszük. „Ebben szerepet kaphatnak azok a módszerek, amelyek enyhén módosult tudatállapotban zajlanak. Ezek természetes, elmélyült figyelmi állapotok, amikor a figyelem inkább befelé irányul, az idegrendszer megnyugszik, és az érzelmi emlékek rugalmasabban kapcsolódhatnak új jelentésekhez. A cél nem az élmények újraélése, hanem azok biztonságos feldolgozása és integrációja.”
A magas érzelmi intelligencia nem azt jelenti, hogy mindig empatikus vagy
Hogyan őrizzük meg az emlékeinket?
Az, hogy a rossz emlékeket több alkalommal idézzük fel, nagyrészt az agy túlélési mechanizmusának köszönhetjük, amely azonban a modern világban már nem igazán fontos tényező. A tudatos emlékezeti gyakorlatok, mint a pozitív események felidézése, a naplóírás vagy a mindfulness, segíthetnek abban, hogy ne csak a sebeket, hanem a dicséreteket is tartósabban megőrizzük.
A kérdés pedig nem az lesz, hogy miért maradnak meg bennünk jobban a sértések, hanem az, hogyan tudjuk azokat átírni. Nem az a cél ugyanis, hogy soha többé ne emlékezzünk a bántásokra. Ezek az emlékek részei annak, akik vagyunk, és sokszor tanítanak is bennünket valamire. Az viszont fontos, ne hagyjuk, hogy kizárólag ezek irányítsanak bennünket. Tanuljunk meg helyet adni a bókoknak, így idővel eljuthatunk oda, hogy a sértések csak történetek lesznek a sok közül, míg a kedves szavakból, emlékekből jobban tápláljuk a lelkünket, amelyek
tartós, csendes erőforrásokká válnak a mindennapokban.
