előfizetésem
Hírlevél
Miért lett a január a tompaság és depresszió hónapja a friss kezdet helyett?
December elején még nagy reménnyel néztünk az ünnepek elé. Aztán jött az ajándéklista, a határidők, a családi logisztika, a munkában felhalmozódó feladatkupac, és közben a fény lassan eltűnt a nappalokból. Mire eljutunk karácsonyig, sokan teljesen kimerülünk, ám ezt már csak januárban vesszük észre igazán. Új év, új kezdet? Papíron igen. A valóságban január egyre több embernek inkább egy tompa lelki zuhanás, mint friss indulás. Mert minél többet várunk saját magunktól az év utolsó heteiben, annál mélyebbnek tűnhet a januári csend.
Miért érződik a mai január nehezebbnek, mint akár öt éve? Mi változott bennünk, a világban, a ritmusunkban? Erről kérdeztük Budavári Esztert, a Mindwell pszichológusát, aki szerint a szezonális depresszió ma már nem pusztán a fényhiány következménye, hanem egy komplex, életmódból fakadó jelenség. A tünetek ugyan régiek, de a környezet, amelyben megéljük őket, teljesen átalakult.
Digitális magány, széteső rutin: a modern élet új terhe
„December érzelmileg is intenzív időszak” – kezdi Budavári Eszter a beszélgetést, majd hozzáteszi: az ünnepi időszak egyszerre ajándék és teher. Ilyenkor ugyanis az emberek folyamatos megfelelési kényszer alatt állnak, sok esetben egyszerre próbálnak helytállni a munkában, a családban, a párkapcsolatukban, miközben foggal-körömmel ragaszkodnak a „tökéletes ünnep” megteremtéséhez. Itt érkezünk el a teljesítőképességünk határához, pedig ilyenkor lassítani kellene.
„Az év végi hajtás után a január úgy hat, mint amikor egy felfújt léggömb levegője egyszer csak hirtelen kiszisszen. A sok inger, izgalom, társas élmény hirtelen eltűnik, a mindennapok pedig szürkének tűnnek, mintha semmi sem történne.” Ezt tetézi a paradox helyzet, mely szerint a köznyelv januárt az „újrakezdés hónapjának” tartja, ám ez sokak számára éppen az érzelmi leeresztés ideje. A közösségi médiában és reklámokban uralkodó „új kezdet” jelszava pedig csak még erősebben ütközik azzal, amit sokan valójában átélnek: fáradtságot, motiválatlanságot, elszürkülést.
A pszichológus szerint ebben is van csapda. A nyomás, hogy januárban rögtön teljesítsünk, újratervezzünk és célok után fussunk, éppen akkor érkezik, amikor a szervezetnek regenerálódásra lenne szüksége. A „tökéletes indulásra” való törekvés így könnyen kudarcélménybe fordulhat, ami tovább mélyíti a levertséget. Ráadásul a háttérben biológiai folyamatok is zajlanak, amelyekkel az emberek többsége nincs tisztában. A téli fényhiány például nem egyszerű hangulatingadozásért felelős, hanem több, egymással összefüggő rendszert borít fel.
Ezért fullad kudarcba januárban a legtöbb újrakezdés, a pszichológus szerint
A szerotoninszint csökkenése lassítja a motivációt és az örömérzetet, a melatonin túltermelődése fokozza az aluszékonyságot, miközben sérül a cirkadián ritmus is. „Van, aki úgy érzi, egész télen nem tudja kialudni magát, hiába alszik többet, mintha az alvás minősége romlana” – mondja Budavári Eszter. A fényhiány hatással van az idegrendszerre és a stresszreakciókra, ezért a szorongás is felerősödhet. Nem véletlen, hogy sokan nemcsak fáradtabbnak, de ingerültebbnek, érzékenyebbnek, türelmetlenebbnek érzik magukat ilyenkor.
A téli levertség nem egyenlő a depresszióval
A szezonális hangulatzuhanást azonban nemcsak a trendek vagy a biológia alakítják. Az elmúlt években bekövetkezett életmódbeli változások új, sokkal rejtettebb tényezőket hoztak a képletbe. A mindennapi kommunikáció jelentős része digitális térben zajlik, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük, mennyi mikrokapcsolatot tartunk fenn naponta. Üzenetek, kommentek, értesítések, online megbeszélések, amelyek látszólag ártalmatlanok, valójában azonban
mentálisan nagy mennyiségű energiát visznek el.
„Ez a fajta kapcsolódás ahelyett, hogy megnyugtatna vagy kikapcsolna, inkább lefáraszt. Mert bár valóban sok kommunikáció zajlik, kevés a valódi kapcsolódás” – fogalmaz a pszichológus, aki szerint ezen tovább ront a home office, pláne ebben az időszakban. Télen még kevesebb esély van a természetes fényre, a mozgásra, az emberi találkozásokra, így a bezárkózás mind fizikai, mind érzelmi formát ölt. Így lett a „digitális magány” a szezonális depresszió egyik modern árnyéka. Igaz, mindez nem jelenti azt, hogy minden januári ború klinikai depresszió.
A „normál” téli levertség hullámzó, átmeneti, és nem akadályozza jelentősen a mindennapi működést. A klinikai depresszió ezzel szemben tartós, mély, és sokszor a legalapvetőbb cselekvések is nehézzé válnak benne. Budavári Eszter szerint ezért a legfontosabb kérdés az, mennyire szűkül be az élet. “Amennyiben valaki hosszabb ideig képtelen energiahiány, szorongás, izoláció, erős alvászavar vagy étvágyváltozás mellett működni, szakemberhez kell fordulnia. Súlyos esetben, például önsértő gondolatok megjelenésekor azonnali segítség szükséges. A segítségkérés tudatos öngondoskodás” – hangsúlyozza.
Oka van annak, hogy miért cipeled tovább a tavalyi terheket januárban
Kik a legérzékenyebbek a sötétebb hónapokra?
A pszichológus szerint a szezonális hangulati mélypontok leginkább azokat érinthetik, akik introvertáltabbak, érzékenyebbek, hajlamosak a szorongásra vagy rágódásra, és az is számít, mennyi társas támogatást kap valaki. A fiatal felnőttek és a nők gyakrabban érintettek, részben hormonális okok miatt, de sokat számít a környezet is. Például ha valakit kevés természetes fény ér a munkahelyén, vagy friss trauma érte, az erősebben élheti meg a téli hangulatingadozásokat.
A kérdés ezek után égetően fontos: mit tehetünk? Budavári Eszter szerint a kulcs nem a nagy változtatásokban, hanem a lassú, apró, következetes rituálékban rejlik. A természetes fény, még ha csak néhány percre is, sokat javíthat a hangulaton és az alvás minőségén, míg a rendszeres mozgás azért fontos, mert az idegrendszert stabilizálja. De a következetes alvás–ébrenlét ritmus, a mindennapi lelassulás és a digitális határok kijelölése is elengedhetetlen.
„Nem kell többet csinálni, csupán máshogy kell jelen lenni” – mondja a szakember. Egy könyv, zene, főzés, társasjáték, vagy csak egy rövid csendes pihenés is elég ahhoz, hogy javítsuk a kedélyállapotunkat. Ezekre pedig nem sajnálhatjuk az időt, a szezonális depresszió ugyanis milliókat érint. Mégis sokszor félvállról vesszük, mintha természetes lenne, hogy az év első hónapját fáradtságba, szürkeségbe csomagoljuk.
Pedig január nem kötelező újrakezdés, nem teljesítmény időszak.
Lehetne sokkal inkább a regenerálódásé, a lassulásé, a saját ritmus megtalálásáé. Lehetne a lélegzetvétel hónapja. A kérdés csak az, hogy megengedjük ezt magunknak?
