előfizetésem
Hírlevél
Nem baj, ha nem szereted mindig magad - nyugi, ettől még teljes ember vagy
Szeresd magad – mondták. A testpozitív üzenetekből új mantrák születtek, az elfogadás forradalma pedig lassan kötelességgé keményedett. 2025-ben azonban egyre többen suttognak valami mást. A feminizmus ma egy új kérdéskörhöz érkezett: a valódi szabadság talán abban rejlik, hogy néha elég csak lenni.
Az elmúlt évtized a pozitív testkép, az önszeretet és a radikális elfogadás kultuszában telt. Inspiráló idézetek lepték el a közösségi médiát, coachok és aktivisták suttogtak fülünkbe: „Szeresd magad úgy, ahogy vagy!” Világmárkák kampányai, testpozitív influenszerek, motivációs könyvek együttes erővel harsogták: a szeretet nem luxus, hanem kötelesség - önmagad felé. Csakhogy 2025-ben egyre többen merik kimondani azt a gondolatot, amit eddig csak magukban mormoltak: „Mi van, ha nem megy? Mi van, ha most épp nem szeretem magam? Szabad ezt egyáltalán érezni?”
Amikor az önkritika felszabadít
Az önszeretet forradalma, amely felszabadítani akart, paradox módon új láncokat kovácsolt. Hiszen ha a boldogságot, az önelfogadást és a pozitív testképet nem sikerült elérni, az új kudarcélményként nehezedett ránk. Már nemcsak a szépségideálok szabták meg, hogyan kellene kinéznünk, most már az is elvárás lett, hogy hogyan kellene éreznünk magunkkal kapcsolatban. És itt állunk, 2025-ben, a feminista diskurzus új, kényes válaszútján.
A testpozitív mozgalom szándéka nemes volt. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy eltérítsen minket a tökéletesség irreális képeitől. Az elvárás azonban, hogy mindig, mindenhogyan szeretnünk kell magunkat, sokakban újabb szorongást szült. Ahelyett, hogy felszabadultunk volna, új mércéknek kezdtünk el megfelelni: mosolyogva kellett elviselni a napokat, amikor legszívesebben eltűntünk volna a világ elől. Az önszeretet így – talán észrevétlenül – önmagát írta felül: aki nem tudta szívből szeretni magát, azt is elkezdte hibáztatni. Pedig az érzelmek nem parancsszóra működnek. Nem lehet beléjük posztolni magunkat, nem lehet „inspiráló” mondatokkal meggyőzni őket.
Az átlagos élet is lehet teljesen egyedi és értékes, ha őszinte vagy magaddal
Ekkor sokakban felmerült a kérdés, hogy szabad-e egyáltalán kritikusnak lenni az önszeretet-kultúrával szemben? A válasz: nemcsak szabad, hanem szükséges is. „A kritikus gondolkodás kimondottan hasznos az élet bármely területén. A végletek sosem jók, így a túlzott pozitivizmus és önszeretet is tud épp olyan toxikus lenni, mint az ellenkezője - hatására lehasíthatunk (figyelmen kívül hagyhatunk) fontos felismeréseket/visszajelzéseket, amelyek egyébként az önfejlesztésre, határaink feszegetésére sarkallnának” – emelte ki Ádám Annabella, BeBalanced Pszichológiai Pont pszichológusa.
Minden mozgalom, még a legnemesebb szándékú is, akkor maradhat élő és igaz, ha nyitott az önreflexióra. A kritika nem feltétlenül rombolás, lehet szeretetteljes, javító szándékú visszajelzés is. A kérdés nem az, hogy meg kell-e semmisíteni az önszeretet eszméjét, hanem az, hogy hogyan tarthatjuk élőnek, hitelesnek, emberségesnek. „Ha a pozitív üzenetek inkább frusztrálnak, érdemes megvizsgálni, milyen belső elvárásaink vagy berögzült hiedelmeink ütköznek velük.
Nem kell erőltetnünk az azonnali megbarátkozást a jelenséggel; elég, ha kíváncsian, ítélkezés nélkül közelítünk önmagunk felé. Az önszeretet valójában nem egzakt cél, hanem egy folyamat, kapcsolatépítés saját magunkkal. Ráadásul egy olyan fajta, amelyre valljuk be, (még) nincsenek stabil, generációk óta fennálló, csettintésre bármikor előhívható mintáink - a frusztráció részben ebből is fakadhat” – fejtette ki a szakértő. És itt érkezik el a feminizmus új üzenete: Nem kell mindig szeretned magad. És ettől még teljes vagy.
Fárasztó az állandó jobbá válás
Az önfejlesztés ma már szinte alapkövetelménynek számít. A közösségi médiában, a könyvesboltok polcain, a munkahelyi workshopokon mindenütt azt halljuk: legyél jobb, erősebb, produktívabb, önmagad legjobb verziója! A fejlődés természetes igényünk: szeretnénk tanulni, változni, új lehetőségeket felfedezni önmagunkban és a világban. De valahol az út mentén a motiváló üzenetek átváltottak valami másba.
A folyamatos önjavítás nemcsak inspirációvá, hanem elvárássá, sőt kényszerré vált.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Ma már nemcsak lehetőség fejlődni, hanem szinte kötelező. Ha nem vagyunk mindig jobbá váló, önmagukon dolgozó emberek, akkor mintha hibáznánk - ezt sugallja a láthatatlan nyomás. Hol húzódik tehát a határ? Mikor válik az egészséges önfejlesztés valódi kiteljesedéssé, és mikor csúszik át „pozitív kényszerbe” - abba a fárasztó spirálba, ahol már nem önmagunk örömére változunk, hanem félelemből, megfelelési vágyból?
Ezért veszélyes mindig erősnek mutatni magunkat – A lelki kiégés első jelei
Az egészséges önfejlesztés belső motivációból és kíváncsiságból fakad a szakértő elmondása szerint, míg a “pozitív kényszer” érzetét gyakran külső elvárások diktálják. Az egészséges önfejlesztés folyamatában minden érzelemnek (pozitív, negatív, passzív, aktív) van helye és ezek megélése segíti a belső béke megteremtését vagy például a másokkal való együttműködésünket is. „Pozitív kényszer hatása alatt az lehet a megélésünk, hogy a negatív érzelmek “rosszak” és háttérbe kell szorítani őket. Ennek az elfojtásnak a hatására viszont szorongás és/vagy állandó "nem vagyok elég jó" érzés kísérheti a folyamatot. Ilyen esetben érdemes megállni és feltenni magunknak a kérdést: kinek és miért akarunk bizonyítani? És miért nem inkább saját magunknak? – magyarázta a pszichológus.
Body neutrality: a csendes forradalom
A testsemlegesség (body neutrality) nem a harsány szeretetről szól, hanem a békéről. Arról, hogy elfogadod: a tested nem egy esztétikai projekt. Nem egy cél, amit el kell érni. Nem kell rajongani érte minden pillanatban. Elég, ha csak vagy benne. A body neutrality megengedő: vannak napok, amikor jól érzed magad a bőrödben, és vannak napok, amikor nem. És mindkettő érvényes. Nem kell legyőznöd a rossz napokat.
Nem kell feltétlenül átfordítani minden szomorúságot pozitív megerősítéssé. Néha az is elég, ha csak megengeded magadnak: ma ennyi telik tőlem. Ez a hozzáállás élesen szemben áll a mainstream body positivity harsány optimizmusával, de éppen ettől lehet sokak számára gyógyítóbb. A helyett, hogy új kötelező boldogságműsort írna elő, szabad teret ad az érzelmek természetes hullámzásának.
Slow confidence: az önbizalom új ritmusa
A slow confidence, vagyis „lassú önbizalom” mozgalma egy újfajta viszonyt kínál magunkhoz. Nem azt várja, hogy egyik napról a másikra megtaláljuk a feltétel nélküli szeretetet önmagunk iránt. Inkább azt tanítja: az önbizalom is egy út, nem sprint, hanem hosszú séta. Ebben a szemléletben nincsenek kötelező boldog reggelek, nincsenek kötelező tükör előtti mantrák. Van helye a kétkedésnek, a bizonytalanságnak, a csendes napoknak.
Az önértékelés nem lineáris fejlődés, hanem lassú, időnként visszahulló, majd újra kapaszkodó folyamat. A slow confidence felszabadít a verseny nyomása alól: nem kell elsőnek célba érned, nem kell mindig erősnek mutatkoznod. Elég, ha haladsz. Akár csigalassúsággal is. A 2025-ös feminizmus nem újabb követelményeket állít elénk. Épp ellenkezőleg: lebontja a láthatatlan követelményeket, amiket még az önszeretet nevében is magunkra vettünk. Az új hullám azt üzeni: Szabad néha nem szeretni magad. Szabad kétségeidnek hangot adni. Szabad nem mindig „jól lenni”. Szabad a saját tempódban gyógyulni. Szabad csak létezni.
A testpozitivitás forradalma: így szabadította fel a divatot az önelfogadás
Az új feminizmus nem tesz különbséget „jó” és „rossz” napok között. Nem várja el, hogy folyamatosan fejlődj, boldog légy, pozitívan gondolkodj. A legnagyobb ajándéka az, hogy visszaadja az emberi tapasztalat teljességét: a hullámzás, az esendőség, a változás jogát. 2025-ben egyre többen ismerik fel: a szépség fogalma többé nem diktálhat. Sem a magazinok csillogó címlapjairól, sem a self-love posztok alól. A szépség ma már nem esztétikai elvárás, hanem egyre inkább személyes viszony: valami, amit nem megmutatni kell, hanem érezni – vagy épp nem érezni. És mindkettő rendben van.
A szorongás ott kezdődött, amikor a szépséget mércévé tettük, akár külső, akár belső értelemben. A béke pedig ott kezdődik, amikor ezt a mércét letesszük. A 2025-ös feminizmus egyik legmélyebb igazsága éppen ebben áll: hogy nem kell folyamatosan győznünk. Kételyeket, aggályokat nyugodtan fogalmazhatunk meg a szakértő szerint akkor is, ha egy üzenet elsőre alapvetően vonzónak tűnik. A hiteles önszeretet és önelfogadás nem parancsra születik, hanem önkéntes, személyes választás alapján, adott esetben különböző szempontok, nézőpontok ütköztetésével.
