A szívem mindig Budapesté marad, de soha nem költöznék haza Olaszországból

Évente tízezrek hagyják el Magyarországot azért, hogy külföldön próbáljanak szerencsét - egy részük ott marad, másik részük hazatér. Gawelda Mónika előbbiek közé tartozik, már több, mint 35 éve él Olaszországban, és nem vágyik haza.

Mónika 1989-ben, a berlini fal leomlása előtt egy hónappal indult el Olaszországba, és azóta is ott él. A magyar vállalkozó imádja új hazáját, de a szíve mindig Budapesté marad. Milyenek az olaszok, mit tanulhatnánk tőlük, és mit változtatna meg rajtuk? Többek között erről is beszélgettünk.

Miért határozta el, hogy elindul?

Nem terveztem, teljesen véletlenül jött az ötlet. Az ismerősi körömből jött az ihlet, így lett az úti cél Róma. Fiatal voltam, 19 éves, amikor elindultam Kőbányáról. Gondoltam, nyelvtanulásnak mindenképpen hasznos lesz az út, és világot akartam látni. Találtam egy bébiszitter állást egy családnál, és az élet úgy hozta, hogy itt ragadtam. Nem volt egyszerű, hiszen kezdetben nem beszéltem a nyelvet, de beleszerettem Olaszországba, így nem volt kérdés, hogy maradok-e.

Hogyan alakult a kezdeti időszak?

Négy hónap alatt megtanultam a nyelvet, és onnantól már mindent megértettem. Utána már könnyebb helyzetben voltam. Az itteni emberek nagyon segítőkészek voltak. Nagyon barátságos és kedves nép az olasz. Ugyanakkor a család, akiknél egy kétéves kisfiúra vigyáztam, nem volt túl kedves, ezért hamar új munka után néztem. Azóta bejárhattam a világot.

Vajon lehet ezer kilométerről igazgatni egy márkát? A Kamay Ko maradt Budapesten, alapítója Rómába költözött

Most hogyan néz ki az élete?

Most a tengerhez közel, Ostiában élek. Az otthonomtól három perc séta a tenger, és körülbelül egy óra a belváros. A mai napig elcsodálkozom azon, milyen szép, amikor arra járok. A szívem mindig Budapesté marad, de soha nem költöznék vissza, csak látogatóba szoktam hazamenni. Nem tudom, hogyan alakult volna ott az életem, de itt azért könnyebb. Gazdag életem lehetett. Itt nagyon sok a lehetőség egy talpraesett ember számára. Sokat dolgoztam: voltam felszolgáló, modell, a volt férjemmel éttermeink is voltak, a válás után pedig biztosítási kárpótlással foglalkoztam.

Utána vettem egy patyolatot is. Jelenleg műszaki import-exporttal foglalkozom, egy magyar cégem is van. A szüleim otthon maradtak, a testvéremnek pedig étterme van Angliában – ő Kanada után ott telepedett le. A fiam 20 éves, már itt született Rómában, és étteremtulajdonos a barátaival Riminiben.

Milyen nehézségekkel szembesült kint?

Nehéz volt megszokni az itteni mentalitást. Egyszerűen más. Nehéz beilleszkedni, hiszen a szülőhazából mindenki visz magával egy gondolkodásmódot, ami velünk marad, akárhova is sodorjon az élet. Persze sokan gondolják, hogy máshol könnyebb, de tudjuk, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb. Ráadásul minden olasz ismerősöm, aki elhagyta az országot, ugyanezt mondja. Ők is visszavágynak.

Miért érzi, hogy könnyebb külföldön?

Az a természeti szépség és napsütés, ami itt körülvesz, mindenképpen megkönnyíti az életet mentálisan. A tenger közelsége sokat számít. Ezt az időjárást könnyű megszokni. Sosem fordult meg a fejemben, hogy visszaköltözzek Magyarországra. Amikor hazalátogatok, és látom a körülményeket, mindig eszembe jut, miért mentem el. Sok barátom boldog otthon, de én örülök, hogy eljöttem.

Beleszerettek Tenerifébe, hétszer nyaraltak ott, mielőtt végleg kiköltöztek volna

Milyenek az olaszok?

Hatalmas a különbség az északi és déli régiók között: délen kedvesebbek, és szerényebben élnek az emberek, ugyanakkor kényelmesebbek és lustábbak is. Északon pedig komolyabban, fegyelmezettebben kezelik a munkát. Az adott szónak értéke van. Róma pedig pontosan olyan, mint a régi Római Birodalom: hierarchikusabb a társadalmi rendszer. Tapasztalatom szerint mindenütt sokat panaszkodnak az emberek, de itt mindenképpen egy jóléti társadalom működik.