„A vidéki élet lehetőséget teremtett arra, hogy megtaláljam önmagamat”

A mai világ szinte rákényszerít bennünket arra, hogy mindenből többet akarjunk, mindenre gyorsabban vágyjunk, bármi, ami nagyobb és fényesebb, az biztosan jobb választás. Nem segítenek ebben az óriásplakátok, a közösségi média, a reklámok sem, amelyek mind ugyanazt sugallják: fogyasszunk, szerezzük meg, menjünk még tovább, még feljebb, és ne hagyjunk semmit annyiban. Ebben a folyamatos rohanásban azonban sokan már azt sem veszik észre, hogy rég nem a saját tempójukat követik. Az életünk láthatatlan rohanássá vált, ha pedig valaminek íze, illata, esetleg ritmusa van, egyszer csak eltűnik a mindennapjainkból.

A bőség zavara és a kiégés határán billegünk

Vajon miért lehet, hogy egyre többen a lassabb, szerényebb életet választják ebben a rohanó világban? Sokan úgy élik le az éveiket, hogy csak rohannak előre a pénz, a siker, az előléptetés irányába, míg egy nap rádöbbennek: valami hiányzik. Nem is valami, hanem inkább minden. Hiányoznak a nyugodt reggelek, amikor a napfelkeltekor, teával a kezünkben hallgatjuk a madárcsicsergést, hiányzik az, hogy azt a bizonyos kávét végre egyszer ne papírpohárból, hanem egy valódi csészéből fogyasszunk el otthon, a teraszon. Ez a felismerés az, ami egyre többeket fordít az önkéntes egyszerűség felé.

Ez azonban nem arról szól, hogy lemondunk a boldogságról, az örömről vagy nélkülözni kezdünk. Sokkal inkább arról, hogy tudatosan választunk egy kicsit szerényebb, lassabb, átláthatóbb életet. Nem a hiány miatt, hanem azért, mert megtapasztaltuk: a kevesebb néha tényleg több. Dr. Bagdy Emőke az Utak Önmagamhoz című könyvében így fogalmazott: „Az önkéntes egyszerűség választásának naiv vélelmével szemben a személyes és közösségi kiszabadulás lehetőségeire törekednünk.”

Hangsúlyozza, hogy az egyszerű élet lehetőséget ad az egyéni komfortérzet és vitalitás erősítésére. De kitért arra is, hogy más az egyedüllét és más a magány. Sokan ezt is összekeverik, hiszen úgy gondolják, hogy aki boldog egyedül, nem igényel maga mellé senki mást, az élete végéig magányos marad. „A magány az, hogy lelkileg tényleg nincs senki, akihez fordulhatnánk. Az egyedüllét az azt jelenti, hogy a másik ember nincs jelen az életterünkben. Az egyedüllét az lehet egy vágyott dolog is.”

Bali nem csak nyaralás: egy utazás, ami belül is megváltoztatott

Magam is végigjártam ezt az utat, mindezt úgy, hogy még városban sem éltem soha - ha a kollégiumot nem számítjuk annak. A nyüzsgő élet sosem volt nekem való, hosszabb távon semmiképpen. Amikor erre vágyom, akkor utazom, ahol általában felfedezem a nagyvárosokat, majd jövök haza vissza, vidékre, a nyugalomba. Amikor főállásban dolgoztam, akkor egyszerűen azt éreztem, ez az állandó tempó, ahol a hétköznapok gyakran úgy rohannak el mellettem, hogy levegőt sem volt időm venni, nem az én életem.

Az tény, hogy ezek a helyek izgalmasak, sokszínűek, főleg Budapest, de nekem már csak néhány napig vonzóak ezek a helyek, utána kezd fojtogatóvá válni a zaj, a sietség, a zsúfoltság, a rohanás. Fontos megemlítenem, hogy világéletemben falun éltem, kerttel, állatokkal.

De ezt az életet nem kényszerből választottam.

Emlékszem anno többször említettem a szüleimnek, hogy én bizony nem ebben a faluban fogom leélni az életemet. Aztán, ahogy teltek az évek, valahogy mindig visszatértem ide, ez vált az otthonommá, és bár a mai napig azt gondolom, nem biztos, hogy itt fogok megöregedni, városba akkor sem vágyom. Itt találtam meg azt a ritmust, ami az enyém. Kertészkedem, állatokat tartok, itthonról dolgozom, és amikor itt vagyok, akkor valóban otthon vagyok, testben és lélekben egyaránt.

Ehhez persze hozzátartozik, hogy saját vállalkozásom van, amit bárhonnan működtethetek, de azt gondolom, hogy a falusi lét egy olyan személy számára is megoldást jelenthet, aki a városban dolgozik. Lehet, hogy nem minden fiatal számára vonzó ez az életmód, de abban biztos vagyok, hogy sokkal kevesebb stresszel, idegeskedéssel, szorongással jár, ami bizony néhány év alatt teljesen kiszipolyozhatja az embert.

Az egyszerűség szépsége a mindennapokban

A saját bőrömön tapasztalom meg nap mint nap, hogy mennyi öröm rejlik az egyszerű dolgokban. Míg korábban nem kifejezetten értékeltem, hogy 9-10 évesen nekem egész nyáron zöldbabot és cukorborsót kell szedni - mert édesanyám összeírta a napi feladatokat, amiket estére el kellett végezni, de ezek persze nem tartottak tovább, mint 10-15 perc -, addig mára imádok elmélyedni a gazolásban, az öntözésben, az ültetésben vagy éppen a paradicsomok kötözésében.

Egy frissen szedett paprika, egy nem túl forró délelőtt a kertben, ahol a föld illata keveredik a napsütéssel, vagy egy este, amikor a nyári hűs levegőn olvasom a kedvenc könyvem, mindig olyan pillanatokat rejtenek magukban, amelyek a valódi gazdagságot jelentik számomra. Az önkéntes egyszerűség viszont nem azt takarja, hogy sosem utazom, sosem fedezem fel a világot. Sőt, gyakran heteket vagyok távol az otthonomtól, de ekkor is inkább a csendes országokat, városokat, területeket keresem.