Mi van a függetlenség páncélja mögött? Hol ér véget az énidő és hol kezdődik az elkerülés?

A pasid rendszeresen „feltöltődős” motoros hétvégékre megy, de sosem javasol közös programot és te egyre inkább kételkedsz abban, hogy a kapcsolat fontos neki. A férjed esténként munkára hivatkozva a garázsban barkácsol egyedül, de valójában a gyerekek körüli káosz és a család érzelmi igényei elől vonul vissza. Esetleg te vagy az, aki a nemrég megismert helyes fiú elől napokra eltűnsz, és csak jelentős késéssel válaszolsz az üzeneteire, és ragaszkodsz a több napos szünetekhez a találkozások között, énidőre, munkára, függetlenségre hivatkozva. Ha ismerős valamelyik helyzet, akkor ez a cikk biztosan neked szól!

„Most szükségem van egy kis térre, majd kereslek, ha lenyugodtam.” „Nem értem, hogy te miért nem tudsz egyedül lenni, nekem ez létszükséglet.” „Ne kérdezd, mikor jövök, nem tudom, mennyi idő kell.” „Hétvégén is egyedül akarok túrázni, még ha két hete nem voltunk randin akkor is.” Ismerős helyzetek, mondatok? Akár te, egy barátod vagy a párod puffogtat hasonlókat, ideje elgondolkodnod azon, ez vajon tényleg jogos énidő, vagy inkább kapcsolatromboló elkerülő magatartás a részéről.

Az én-idő önmagában nem probléma. A kérdés az, hogy mit vesz ez el az emberi kapcsolatoktól, lehetséges-e, hogy konfliktus- vagy intimitáskerülésként jelenik meg. Ha igen, az elkerülő kötődési mintára utalhat. A felismerés az első lépés, aztán jöhet az őszinte kommunikáció, majd, ha szükséges, szakmai segítség.

Én-idő vagy menekülés?

Az én-idő a tudatosan megteremtett, pihentető egyedüllét a mentális egészség egyik alapköve. Végeredménye kevesebb stresszhormon, több önreflexió és kerativitás. A rejtett elkerülés látszólag ugyanazt a viselkedést (visszahúzódást, csendet, „egyedüllétet”) takarja, de mögötte szorongáscsökkentés vagy konfliktuskerülés áll. A cél utóbbinál nem a feltöltődés, hanem a fájdalmas érzelmek, kapcsolati feszültségek, vagy döntések elodázása, persze tudattalanul. Az eredménye? Leginkább magány és elégedetlenség.

Fiatalon mentem férjhez, és elmondom, miért nem bántam meg

Konfliktusmentes képernyőmagány

Biztosan hallottál már a kötődéselméletekről: a kora gyerekkori kapcsolataink egy életre képesek meghatározni, hogyan kötődünk másokhoz, biztonságosan vagy bizonytalanul. Ahol a szülők, gondozók nem reagálnak megfelelően a gyerek igényeire, vagy következetlenül teszik azt, ahol az önállóság a legnagyobb erény, vagy ahol az érzelmi közeledésre kritika és elutasítás a válasz, ott a gyerek könnyedén válhat elkerülővé. „Aki nekem fontos, sosem érhető el, ezért a legbiztonságosabb, ha nem mutatom a szükségleteimet és önállóan oldom meg a problémáimat” – a tudat mélyében ez az állítás rögzül, és ez határozza majd meg a legfontosabb kapcsolatokat.

Az elkerülő kötődés tehát nem „rossz személyiségjegy”, hanem egyfajta megküzdés: a gyermek így védte magát az elérhetetlen vagy bántó gondozó okozta fájdalomtól. Felnőttként azonban ez a stratégia korlátozza az intimitást. Az önállóság, talpraesettség, függetlenség pozitív címkéi mögé bújva élik magányos életüket az elkerülők. Magabiztosak és céltudatosak, egészen addig, amíg nem szoros emberi kapcsolatokról, intimitásról vagy konfliktusokról van szó. Aztán amikor közel kerül hozzájuk valaki, elindul a húzd meg, ereszd meg: a közeledésre távolodással reagálnak, a távolságra közeledéssel, érzelmeiket minimalizálják vagy elfojtják, a konfliktusokat pedig elkerülik.

Az elkerülők számára a közelség veszélyes és ingoványos talaj, ahol könnyen megsérülhetnek, ezért gyakran választják a magányt. Talán csak a social media, a streamingszolgáltatók, tehát a képernyők magányába menekülnek esténként, de így is megközelíthetetlennek tűnnek, mint akik falat húztak maguk köré. Máskor rengeteg munkájukra hivatkozva vonódnak ki – sokszor szívügyük a munka, amit önállóan végezhetnek, és másokra utaltság nélkül érhetnek el benne sikereket.

Az is lehet, hogy hétvégéket szeretnének egyedül tölteni, estéket, vagy a hosszú közös utazásokat, esetleg az összeköltözést halogatják, látszólag érthetetlen okból, vagy racionálisnak tűnő okokra hivatkozva. És igen, az elkerülők olykor külső kapcsolatot, azaz szeretőt is tartanak, ezáltal is garantálva, hogy igazi intimitásra és bevonódásra ne kerülhessen sor életükben, és hogy elnyomott konfliktusaik feszültségét levezethessék.

Ezzel a technikával bárki megerősítheti magát, ha hűtlenség áldozata lett

Az elkerülő ideje nem mások értékességének mércéje

Az én-időhöz való egészséges hozzáállás, ha tudatosan, előre tervezetten, belső motivációból döntünk, valahogy így: „Most vasárnap két órát csak magamra szeretnék szánni, és a feltöltő élmény után energikusan visszatérek a társam mellé”. A rejtett elkerülés inkább nyomás miatt jön létre, és szintre robbanásszerűen üt be: „Nem bírom, el kell tűnnöm”. Az eltűnést titkolózás vagy mentegetőzés kísérheti, a visszatérést fáradtság, bűntudat, szorongás, önkritika. Ám ez a rágódás nem olyan erős, hogy a tendencia ne folytatódna: aki gyerekkora óta az egyedüllétben találja meg a komfortját, annak ez a fajta rövidtávú megkönnyebbülés elég jutalom ahhoz, hogy újra és újra visszatérjen hozzá.