előfizetésem
Hírlevél
Ausztrália legmenőbb nagyvárosa, ami jobb, mint Sydney vagy Melbourne, és nem is ismered
Ha valaki Ausztráliába utazna, a legelső gondolata valószínűleg Sydney vagy Melbourne lesz. Pedig ott van Perth is, a világ legelszigeteltebb nagyvárosa, ami sokszor fel sem kerül az úticéljaink közé, pedig kihagyhatatlan. Tavaly októberben egy hónapig ott éltem, elmesélem, milyen volt.
Perth a világ legelszigeteltebb nagyvárosa, és bár kicsit furcsának tűnhet, hiszen mégis csak egy hatalmas országban található, van benne igazság. A Nyugat-Ausztráliában fekvő városban 2,3 millióan élnek, a területe pedig tízszer akkora, mint Budapest. Ebből már rögtön érezhető, hogy mennyire kevés emberrel találkozik itt az ember: mert nagyon kevéssel. A kontinens nyugati csücskén kialakult nagyváros fizikailag mindentől távol van, főleg a nagy ausztrál központból. A legközelebb Adelaide található, de az is több mint 2100 km-re fekszik Perth-től. Hogy mi ennek a következménye? Egy teljesen más világ.
Ez a magányos földrajzi helyzet sok szempontból hátrány, de bizony vannak áldásos hatásai is. Igaz, hogy minden kapcsolatért látványosan többet kell fizetni, beleértve a repülőutakat, valamint az árucikkeket, a város önállóképessége és rugalmassága jóval nagyobb, mint bármely más területé a világon. Saját kulturális életet alakítottak itt ki, erős központtal rendelkezik, emellett egy teljesen más gondolkodásmód is társul ahhoz, hogy kevés ilyen messzi hely van még a világon.
Perth az Economist Intelligence Unit 2021-as rangsora szerint a világ hatodik legélhetőbb városa volt akkor, és bár azóta kicsit visszaestek, a település hangulatán ez mit sem érződik. Amikor kaptam egy lehetőséget, hogy októberben közel egy hónapra Perth-be költözzek, akkor felkészültem arra, hogy mi vár rám. Legalábbis ezt gondoltam.
Sosem hittem volna, hogy léteznek ekkora távolságok.
Sokszor még otthon, faluról városra közlekedve is elgondolkodom, hogy akarok-e 15-20 percet vezetni azért, hogy beugorjak a boltba vásárolni, igyak egy kávét vagy csak elmenjek az uszodába. Azóta felértékelődött bennem az idő és a távolság fogalma. Perthben szinte a „belvárosban” éltem - legalábbis a térkép szerint mindenképpen -, mégis, minimum 50 perc bejutni a központba, egy óra a tengerpart, és nem akarom tudni, hogy mennyi időbe telne a város északi vagy déli részét is bejárni. Természetesen nem csak a szálláson ültem és vigyáztam a macskákra egy újabb pet-sitting keretein belül, de az biztos, hogy autó és idő nélkül, senkinek nem ajánlott Perth vagy más ausztrál régió.
Napsütés, tengerpart, burjánzó parkok
Nagyon érdekes megélni azt, hogy míg otthon éppen csak megérkezett az ősz, hullottak a falevelek, és egyre sötétebb és hűvösebb volt, a nap ereje is folyamatosan csökkent, addig ott minden pontosan az ellenkezője. Nem, nem azt mondom, hogy fordítva folyik a víz a csapban, hanem azt, hogy éppen melegedett a levegő, virágoznak a fák, a bokrok, most tudok spárgát és friss epret fogyasztani, és éppen csak kezdődik a dinnyeszezon.
Perth-t sokan a napsütés városaként emlegetik, ami nem csoda: az évi napsütéses órák száma bőven átlépi a 3000 órát, ami hatással van a helyiek életstílusára. A szabadtéri programok, a strandélet, a sportkultúra mindenhol jelen van. Úgy értem: tényleg mindenhol. Sokkoló volt azt átélni, hogy itt az élet hajnalban kezdődik - legalábbis az én szememben ez hajnal. Öt-hat körül nyit minden kávézó, bolt, délután kettő-háromra pedig szinte minden bezár. A plázák is maximum ötig vannak nyitva. De tényleg.
Egyik nap nyugodtan nézelődtem a boltokban, majd beszéltem videóchaten az otthoniakkal, és mire eljutottam volna oda, hogy akkor végre vásárolok, négy óra volt, és minden üzlet kezdett bezárni. Egyszerűen nem nekem találták ki. Én éjjeli bagoly vagyok, engem senki sem fog megtalálni a parton szörfözve reggel hétkor. Az ausztrálokat igen.
Két hónapig utaztam Ausztráliában, és ezek a dolgok végleg megváltoztak bennem
Visszatérve a városra, a látnivalókra, az élményekre. A Swan River partjai mentén számtalan kávézó, piknikező, és futópálya sorakozik. A közelben található a Kings Park, amely a világ legnagyobb városi parkjai közé tartozik, kilátással a városra és a folyóra. Csodálatos élmény a tavaszi virágzáskor ott sétálni, bár a méretével megint csak nem voltam teljesen tisztában. Imádok gyalogolni - akár 30-40 ezer lépést is egy nap -, de valahogy sehogy nem tudtam kijutni a parkból, még egy-két óra gyaloglással sem.
A mediterrán jellegű klíma azonban mindenért kárpótol. Októberben teljesen olyan érzése volt itt, mintha április lenne. Kissé szeszélyes, egyik nap 26 fok van, és halálra akar égni az ember, a másik nap leviszi a fejünket a hatalmas szél, és megjön a “monszun” is. De ez cseppet sem szegte a kedvemet, hogy bejárjam a környéket.
A szabadtéri élethez szorosan hozzátartozik a Swan Valley borvidék, amely méltán népszerű a helyiek és a turisták életében. Emellett a Kings Park nem az egyetlen hely, ahol sétálni, kikapcsolódni lehet. A város területe nem véletlenül ekkora, hiszen úton-útfélen parkok, természetvédelmi területek találhatóak. A szállásomtól néhány száz méterre fekszik a Bicentennial Adenia Park, de ez kettő másikkal összeköttetésben áll, így tulajdonképpen 20 km-t simán le tud bárki gyalogolni vagy futni úgy, hogy egyszer sem érinti ugyanazt a pontot.
A természeti látnivalókból tehát nincsen hiány. Ezzel együtt rengeteg állat, főleg madarak szegik az ember útját, ha gyalog indul el felfedezni a várost. Megismertem például a galah nevezetű állattal, amely a kakadu és a galamb keveréke. Mindenhol ott van. De láttam rengeteg fehér papagájt, egy kígyót - természetesen -, és ne feledjük a halakat sem a folyóban. Amikor pedig az óceánra látogattam el, akkor
nem kellett sokat keresgélnem, hogy összefussak néhány bálnával.
Itt biztosan nem lesz gond a közlekedéssel
Perth infrastruktúrája egyszerre modern és regionális. A városi közlekedést vasút- és buszhálózat szolgálja (Transperth - aminek használata vasárnap ingyenes), míg a hajóközlekedés a rövid távú tengeri kapcsolatokat biztosítja. Ennek köszönhetően fedezhettem fel a Rottnest Islandot, ahol a világon egyedülálló populációban találkozhattam quokkákkal, avagy a kurtafarkú kengurukkal. A szigetre nagyjából 20-30 perc alatt ér át a komp, amely délután fél ötkor indul vissza a városba.
De ez is bőven elég ahhoz, hogy biciklivel körbetekerjük, és mozogjunk egy jót, miközben soha nem látott tengerpartokat fedezünk fel. Kétségkívül kötelező látnivaló, ha valaki veszi a fáradtságot, és nem csak Sydney-be vagy Melbourne-be látogat el az ausztrál útja során. Apropó közlekedés. A Transperth hálózattól lenne mit tanulnia a magyaroknak. Sokszor bár egyedül voltam a buszon - a sofőr társaságában -, szinte sosem késett, mindig jött, az átszállásoknál pedig maximum 5-10 percet kellett várni. Annak ellenére tehát, hogy egyes helyek nehezen, hosszú menetidővel érhetőek el, sosem kell amiatt aggódni, hogy nem jutunk haza, nem tudunk bevásárolni, nem láthatjuk a csodálatos tengerpartot.
Ausztráliai magyarokkal beszélgettünk, ilyen tízezer kilométerre élni a hazádtól
Hogy mi ennek az oka? A nyugat-ausztrál gazdaságot nagyrészt az erőteljes bányászati és erőforrás-szektor hajtja. A tartomány GDP-je messze az egyik legmagasabb, amely jelentős szerepet játszik az ország ipari exportjában, így szolgálja mind a belföldi jólétet, mind a város látképét. És bár igen magas az átlagbér ezen a környéken, mégis az egyik “legolcsóbb” lakhatási költségekkel rendelkező település az országban. Még annak ellenére is, hogy az utóbbi években erőteljes áremelkedést hajtottak végre az ingatlanpiacon.
De szerencsére ez sem okoz fennakadásokat, nem teszik tönkre a környezetet, a parkok, a tengerpart ugyanúgy megmarad az ausztrálok, és a rengeteg bevándorló számára. Mert belőlük is akad bőven.
Egy más világ
Perth közösségi élete egyszerre laza és aktív. Programokból nincsen hiány, amelyek elősegítik a munka és magánélet egyensúlyát. Emellett igen erős a kávéházi kultúra, nagy számban vannak éttermek, amelyek főleg ázsiai, és néhány helyi ételt kínálnak a helyiek és a vendégek számára. A város nem éleződik ki a turistákra, nem őket akarják kiszolgálni. Sőt, a túlturizmus itt nem ismert fogalom, és talán ez az, ami legjobban megfogott a helyben.
Egyszerűen olyan érzésem volt végig, mintha egy teljesen más bolygón lennék. Mindenhol leszólítanak, beszélgetnek, kedvesek, köszönnek, hálásak, és mindenért bocsánatot kérnek - még akkor is, ha nem ők voltak a hibásak. Turista alig, helyi alig, igazi Mekka azok számára, akik csendes, nyugodt, meleg helyre vágynak, ahol elbújhatnak a világ elől.
A város mérete lehetővé teszi azt is, hogy a helyi közösségek valóban megismerjék egymást. A külvárosi negyedekben gyakoriak a piacok, az utcai rendezvények, a sportesemények, amelyek jelentősen erősítik a társadalmi összefogást. A parkokban bárki süthet vagy főzhet az ott kialakított grillezőknél, amit ki is használnak. Gyakran láttam kisebb-nagyobb közösségeket, akik az egész délutánt vagy estét a szabadban töltötték.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy kinek való Perth? Mert ugye az izoláltság, a hatalmas távolságok, néha pedig az időjárás beleszólhat a kikapcsolódásunkba. Akik szeretik az ázsiai ételeket, kultúrát, embereket, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia Nyugat-Ausztráliába. Ha pedig sport- vagy természetkedvelők vagyunk, szeretjük a közösségi életet, a kültéri grillezéseket, a korai kelést, valamint a szörfözést és az érintetlen tengerpartokat, akkor érdemes felvenni a listára Perth városát Sydney és Melbourne mellé. Az országon belüli repjegyek nem annyira drágák, és bár az út például Brisbane-ből közel öt óra repülővel, garantáltan megéri.
A világ legelszigeteltebb nagyvárosa tehát egyszerre önálló és világi. A kontinens nyugati peremén fekvő elszigeteltség egy olyan közösséget teremtett meg, amely úgy éli a mindennapjait, hogy nem aggódik az életen. Természetesen itt is vannak nehéz helyzetben lévő családok, szegények és gazdagok, de valahogy végig az volt az érzésem: bennük csak egy atombomba tehet kárt. Egyszerűen annyira el vannak szigetelve mindentől és mindenkitől, hogy nekik „semmi sem számít”.
