előfizetésem
Hírlevél
Húsbavágó őszinteséggel beszél a modern családokról a Berlinale nyitófilmje
Az egyik ember drámája a másik számára a megváltás útja lehet? Erre a kérdésre keresi a választ Tom Tykwer 2025-ös filmje, A fény (Das Licht / The Light egy diszfunkcionális berlini értelmiségi család és a titokzatos szíriai házvezetőnő kapcsolatában. Farrah érkezése új érzelmeket és régi konfliktusokat hoz a felszínre az Engels család életében, s miközben katalizálja azokat, megéli saját drámáját is, amivel évek óta nem tudott szembenézni.
A fény egy társadalmi látlelet, amelyben a rendező a nyugat-európai középosztály válságát mutatja be. A film erőssége a groteszk humor, a zenei betétek és a rendezőre jellemző vizuális túlzások, amelyek egyszerre váltanak ki nevetést és feszültséget - bár megosztó alkotás, fesztiválokon jelentős figyelmet kapott, és tovább erősítette Tykwer pozícióját a kortárs európai film élvonalában.
Tom Tykwer német rendező, aki olyan kultikus alkotásairól ismert, mint a Lé meg a Lola (Lola rennt, 1998) és a Parfüm: Egy gyilkos története (2006). Az utóbbi években a nagyszabású sorozat, a Babylon Berlin társrendezőjeként is nagy sikert aratott. Erre utalt egy, a filmmel kapcsolatos interjúban is: „...hosszú idő után végre újra a jelen felé fordulhat a figyelmem: A fényben van veszekedés, birkózás és verekedés, de van nevetés, éneklés és tánc is.
A film az érzelmek teljes spektrumát és a hozzájuk tartozó elbeszélői lehetőségeket próbálja feszegetni. A szereplők nagyon is ismerősek számomra, ezért megpróbálom a bennük lévő káoszt és egyben a szolidaritásukat is visszaadni és kézzelfoghatóvá tenni a nézők számára.”
Ezt a filmet indítja az Oscar-díjért Spanyolország, és nem véletlenül
Pszichodráma és groteszk humor
A történet középpontjában a négy plusz egy tagú Engels család áll: Tim és Milena (Lars Eidinger és Nicolette Krebitz), valamint gyermekeik, a tinédzser ikrek és Milena egy munkakapcsolatából született kisfia, aki Timmel való házassága során, az ikrek után jött a világra. A film a család hétköznapjait, belső feszültségeit és egymástól való eltávolodását követi, miközben a külvilág is egyre kiszámíthatatlanabbá válik számukra. A szülők karrierje egymástól függetlenül válságba kerül, s miközben kapaszkodó nélkül maradnak, kiderül számukra, hogy teljesen elveszették a kapcsolatot egymással és gyerekeikkel is, így a változások viharában a világuk szétrepedezik, majd atomjaira hullik.
A cselekmény fordulópontja, amikor hozzájuk csatlakozik Farrah, a szíriai házvezetőnő, akinek jelenléte lassan felkavarja a család dinamikáját és új kérdéseket vet fel a kötődésről és felelősségről. Farrah Szíriában pszichiáter volt, a családja – férje és két gyereke nélkül érkezett Németországba. Miközben lélekben az övéihez kapcsolódik, szaktudását latba vetve fejti fel az Engels családot felmorzsoló blokkokat, melyek Milena szülés közben megélt halálközeli élményéhez köthetők. Ezzel elindul a filmben egy erős, spirituális, testen kívüli szál, mely mint Ariadné fonala, végül elvezeti a szereplőket A FÉNY-be – az érzelmi feloldódás és a megoldás felé.
A film pszichodrámai elemeket, zenei betéteket és groteszk humorral átszőtt jeleneteket kombinál, melyeket rendezetlenül épít be a normális hétköznapok folyamába, ezzel érzékeltetve a szereplők belső zavarodottságát és a társadalmi környezet széthullását: így jelenik meg a posztmodern nyugati társadalom kritikája,
valamint a bevándorlás és identitás kérdéseinek finom, de néha ellentmondásos kezelése.
Zenei betétei nem csupán hangulatfestésre szolgálnak: Tykwer filmjeiben a zene és a vágás szoros kölcsönhatásban van – a zenei textúra változásaihoz igazodik a képi ritmus, a vágások tempója és a kameramozgás. Ez az audiovizuális szinkronizáció erősíti a véletlenek dramaturgiáját és a karakterek belső feszültségét.
Te mit szólnál, ha egy mentális betegséggel élő lakó költözne a szomszédodba?
A fény, mint motívum
Tykwer nemcsak rendezőként, hanem zeneszerzőként is aktív, a film zenéjét Johnny Klimekkel közösen alkották meg. A filmben A FÉNY egyszerre működik konkrét, vizuális motívumként és belső, spirituális jelként: a tudati áttörés, a lelki szembesülés és a remény lehetőségének jelképe.
A karakterek gyakran akkor találkoznak erősebb fényforrásokkal - ablakok, lámpák, reflektorok - amikor belső konfliktusaik felszínre törnek. Ezek a pillanatok nem csupán dramaturgiai csúcspontok, hanem a spirituális értelemben vett „megvilágosodás” lehetőségei is. A rendező szimbolikus rétegeket épít a fény köré, melyet nem csak esztétikai eszközként, hanem a kapcsolatok és a megbocsátás lehetséges útjaként használ.
A zárójelenet már teljesen átvisz bennünket a vizuális szempontból mesterien megalkotott földöntúli szférába – ezzel is jelezve, hogy a problémák alapvetően nem a fizikai valóságban nyernek megoldást, hanem felsőbb szinten és a hétköznapi valóságban a kemény lelki munka gyümölcseit élvezhetjük.
A színészi stáb legkiemelkedőbb tagja az apát alakító Lars Eidinger, aki a kortárs német színjátszás egyik legkülönlegesebb és legeredetibb alakja. A rendezők azért keresik, mert ritka módon ötvözi az intellektuális mélységet az ösztönös, testi jelenléttel, és minden szerepében képes valami zavarba ejtően emberit megmutatni.
Nemzetközi áttörését sorozatok hozták meg: a Babylon Berlin és az Irma Vep révén világszerte ismertté vált egyszerre elegáns és fenyegető karizmája, amelyet a kritika gyakran a „német Daniel Day-Lewis” jelenségként ír le - Eidinger minden alakítása teljes átlényegülés. Nemsokára belép a szuperhősök univerzumába is: James Gunn őt választotta Brainiac szerepére a Superman: A holnap embere című filmben, mely 2027-ben debütál.
Forgalmazó: ADS Filmek, a művészmozik mellett a Cinego.hu kínálatában online is megtekinthető.
