előfizetésem
Hírlevél
Benedict Bridgerton botrányos kérdése mögött sötétebb valóság húzódik, mint gondolnád
„Sophie. Legyél a szeretőm!” A Bridgertonnak mindössze egyetlen mondat kellett, hogy újra felrobbantsa a netet. A negyedik évad ugyanis egy máig kényes társadalmi konstrukciót állít a reflektorfénybe: a szeretői státuszt. Mit jelentett szeretőnek lenni a régens-érában? Kiváltságot, bukást, felemelkedést, vagy szimplán túlélést?
Bár azt már a Bridgerton negyedik évada előtt sejteni lehetett, hogy újabb botrány készülődik a család körül, még a hardcore rajongókat is megdöbbentette az első etap negyedik részének egyik kulcsmomentuma; amikor Benedict (közvetlenül egy fülledt jelenet után) arra kéri Sophie-t, legyen a szeretője. Miután többen „red flagnek” ítélték Benedict viselkedését, utána jártunk, házasság helyett miért egy ennyire szokatlan kéréssel fordult a Bridgerton ház második fia a(z egyelőre) szobalányként ismert Sophie felé. Benedict tényleg csak egy 19. századi playboy, vagy a kérésének nyomós oka van?
A húspiac alapszabályai
A kérdések megválaszolásához érdemes először térben és időben orientálódnunk. A Bridgerton az úgynevezett régens-érában (angolul regency era) játszódik. Noha a sorozatban Sarolta királyné veszi át a mentális problémákkal küzdő III. György király uralkodói szerepét a szigetországban, a valóságban elsőszülött fiuk, IV. György irányította az országot az 1811-20 közötti időszakban. Az ő hivatalos titulusa (régens) miatt nevezik a történészek ezt az időszakot régens-érának.
Noha a korszakban számos, fontos történelmi esemény történt, a Bridgerton szirupos világa természetesen nem a csatatereket, hanem a házassági piacot jeleníti meg évadról évadra. A házasságkötések alaptétele egy igen egyszerű, mégis rigid szabály: mindenki a saját társadalmi osztályán belül házasodhat, a különböző csoportok között pedig nem lehet átjárás.
A Bridgerton nem véletlenül a báli szezonokat veszi górcső alá: az év ezen időszaka dedikáltan arra szolgált, hogy a brit felsőosztály fiai és lányai találkozhassanak egymással (mindezt, persze a szülők felügyelete alatt) és új házasságok jöhessenek létre a – sokszor – több százéves gyökerekkel rendelkező családok között. A báli szezon végeláthatatlan vacsorái és partijai egyfajta garanciát jelentettek a privilegizált elitnek arra, hogy csak a saját kasztjukba tartozókkal keveredjenek, kizárva az osztályok közötti átjárást, egyúttal biztosítva, hogy a családi vagyon és hatalom a megfelelő kezekben öröklődjön tovább. (Érdekesség, hogy a társadalom alsóbb rétegei is hasonló alapon házasították ki egymással saját utódjaikat.)
Pukedli egy torta előtt, egerek a táncparketten: A londoni bálok világa a valóságban néha hihetetlenebb, mint maga a Bridgerton
Ami a párkeresést illeti, nemcsak a vagyon és a hatalom átörökítése számított fontosnak a folyamat során. Úgy tartották, jó, ha a férfinak és a nőnek minél több, közös témája van, mert – az akkori felfogás szerint – ez szavatolta a kiegyensúlyozott házasságot. Violet Bridgerton pedig nincs egyedül azzal a véleménnyel, miszerint jó, ha a fiatalok – fizikai értelemben is – érdeklődnek egymás iránt. „A boldogság titka a kölcsönös vonzalmon alapul,” – írja például egy nemes a jövendőbeli vejének egy, a korszakból származó levélben, amelyet a Weird History nevű YouTube-csatorna a témában készült videójában idéznek a készítők.
Érdekesség, hogy még az egymással rangban és „vonzerőben összeillő” párok házasságkötését is hosszadalmas, jogi procedúra előzte meg: a fiatalok sokszor hónapokat kellett várjanak, mire a szüleik, gyámjaik lefolytatták az anyagiakat érintő, szigorú tárgyalásokat. És hogy Sophie miért vonakodik sokáig a keresztnevén szólítani Benedictet? A fiatal nők és férfiak csak akkor kezdhették el egymást keresztnéven szólítani, hogy megtörtént az eljegyzés, akkor is csak abban az esetben, amikor maguk között voltak. (A társaságban semmiképp!)
Visszakanyarodva a társadalmi osztályok közötti átjárásra: a hatalom és a családi örökség biztos tovább örökítésén túl a „cancel culture” visszatartó ereje talán még többet nyomott a latban a párválasztás során. Azok, akik megszegték a házasodásra vonatkozó alapszabályt, gyakran kirekesztéssel kellett szembenézzenek.
Nem véletlen tehát, hogy Benedictben (egyelőre) fel sem merült a házasság ötlete, hiszen tisztában van azzal, hogy ezzel nemcsak saját maga, hanem az egész családja reputációját tönkre tenné, ez pedig főképp a még házasulófélben lévő húgai és öccse számára járna katasztrofális végkimenetellel.
A társadalom szigorán túl: a kurtizánok fényűző élete
Bár kétségtelen, hogy a „kujonként” aposztrofált Benedict nem feltétlenül a fiatalabb testvérei jólétét tartotta szem előtt a lépcsőn lejátszódó, forró jelenet alatt, az általa felkínált szeretői pozíció korántsem annyira ördögtől való, mint ahogy azt mai fejjel értékeljük. A régens-éra egy elfeledett, társadalmi csoportja azoknak a nőknek a sora, akiket kurtizánként aposztrofáltak.
A kurtizánok afféle átmenetet képeztek a feleségek és a prostituáltak között. Nemesi sorból származó férfiak kis csoportjával (vagy sokszor csak egyetlen férfival) tartották fent kapcsolatot, cserébe a nemesek eltartották őket, otthont biztosítottak számukra, sőt, sokszor a kurtizánoktól született gyermekeiket is elismerték, nevükre vették és örökítették a családi vagyonból. A kurtizánok társadalmi csoportja főképp a rigid házassági szabályok miatt jött létre. „Az ember a férjével létezik, a szeretőjével él” – fogalmaz Vandenesse márkiné Balzac Éva lánya c. művében, amely megmutatja, hogy olykor a férjes asszonyok is ki-kiléptek az elrendezett házasság gyakran hűvös hálószobafalai közül.
A kurtizánok azonban jóval többet nyújtottak az udvarlóiknak, mint a „szimpla” erotika. Ezek a (többségében) nők magasan művelt, szellemes, elbűvölő és elegáns társai voltak a kor nagy embereinek. Afféle celebek, akikről jócskán megemlékeztek a kor folyóiratai, különösképp, ami a megjelenésüket illeti: a kurtizánok ugyanis komoly döntőbíráknak számítottak az ízlés és a trendek területén.
A csillogáson másik oldalán viszont ott virított a csúf igazság: hiába figyelték őket a legyezők mögül sokszor csillogó szemmel a férjezett asszonyok, a kurtizánok gyakran váltak fizikai bosszú áldozatává, és – a kor előrehaladtával megkopott kérők száma együtt járt az apanázs megszűnésével is, így a nők nagy részének hasonlóan végződött az élete, mint ahogy indult: mérhetetlen szegénységben.
Ha nincs pénz, elvész a titok
Harriette Wilson a régens-éra egyik méltán leghíresebb kurtizánjaként írta be magát a történelemkönyvekbe. (Ne legyenek illúzióink, a kurtizánok nevei maximum egy-egy lábjegyzet apropóján váltak csak ismertté, annak ellenére, hogy nagyobb politikai befolyásuk volt, mint a feleségek tetemes hányadának.) Wilson azonban – több szempontból is kivétel ezeknek a nőknek a sorában.
A svájci édesapa és brit édesanya házasságából született Harriette 15 évesen lett Craven gróf szeretője, később pedig Arthur Wellesley (Wellington hercege) is a kegyeit kereste. Családjából nem ő volt az egyetlen, aki kurtizánként kereste a kenyerét, sőt: az 1825-ben kiadott The Memoirs of Harriette Wilson: Written by Herself c. memoárja szerint nővére, Amy vezette be az életmód rejtelmeibe, csakúgy, ahogy húgait Sophia-t és Fanny-t is. Amy-t nem véletlenül nevezték fúriának a testvérei, ugyanis számtalanszor előfordult, hogy „elhappolta” a húgai elől a szimpatikus „kérőket”, Harriette-től például Argyll hercegét, akinek később gyermeket is szült.
Fiatalabb éveiben Harriette fényűző életmódot folytatott Craven grófja és Wellington hercege mellett. A luxus azonban félelmetes kiszolgáltatottsággal is járt: emlékirataiban felfedi, hogy Melbourne III. vikomtja, Frederick Lamb szexuálisan bántalmazta. Wilson ezt a férfi féltékenységének tulajdonította be, amely szintúgy nem volt ritka a korban. A kurtizánok kegyeiért esdeklő udvarlók gyakran ölre menő harcokat folytattak egymással, vagy épp a – sok esetben kiszolgáltatott – szeretőjükkel, akit nem akartak megosztani mással.
A kurtizánok rá voltak szorulva arra, hogy több lábon álljanak: egyrészt mert egyetlen férfi jellemzően képtelen lett volna biztosítani számukra mindazt a luxust, amelyben az életüket élték, másrészt a nemesek egyik pillanatról a másikra megtagadhatták tőlük az apanázs kifizetését, ez pedig a nincstelenség fenyegetésével járt. Harriette Wilson is erre a sorsra jutott volna, azonban volt a birtokában valami, amiről tudta, hogy rengeteget ér: információ arról, ki fordult meg a hálószobájában. Wilson említett memoárját óriási érdeklődéssel fogadta a közönség, és legalább akkora botrány kerekedett körülötte, mintha a Bridgerton világában kitudódna, mi történt Benedict és Sophie között a lépcsőn.
A Bridgerton 4. évadának első fele varázslatos, csak épp az igaz szerelmet hagyták ki belőle
Hasonlóan keserédes sorsa jutott Mary Anne Clarke is, a korszak másik, ismert kurtizánja. Clarke egy kereskedő lányaként született Londonban, és – Harriette-tel ellentétben – 16 éves korában – annak rendje és módja szerint – férjhez ment egy kőműveshez. Férje, Joseph Clarke azonban hamar csődbe ment, így Mary Anne a kezébe vette életének irányítását. 1803-ban már Frigyes herceg (aki egyébként a brit hadsereg főparancsnokaként szolgált) szeretője volt, a férfinak köszönhetően a marylebone-i Gloucester Place-en kapott szállást.
Frigyes azonban – egy idő után – képtelen volt finanszírozni Mary Anne életét, Clarke pedig (bosszúból) a Képviselőház előtt arról tett tanúvallomást, hogy a szeretője tudtával adott ki katonai megbízásokat. A férfi ugyan belebukott a botrányba, de a felső osztály összezárt körülötte, így később visszahelyezték ugyanarra a posztra, amelyben korábban tevékenykedett. Frigyes a köztes időszakban minden kapcsolatot megszakított Clarke-kal, később pedig tetemes összegeket fizetett neki azért, hogy megakadályozza a kapcsolatuk alatt egymásnak írt levelek közzétételét. A botrány miatt Clarke végül kénytelen volt elhagyni Londont. Essexbe költözött, sorsát viszont nem kerülhette el. 1813-ban 9 hónapra bebörtönözték rágalmazás miatt, szabadulása után pedig meg sem állt Franciaországig, ahol – nem sokkal később – elhunyt.
A leírtak fényében a Bridgertonban elhangzó kérdés már nem csupán egy playboy elkeseredett próbálkozásának tűnik arra nézve, hogy megszerezze magának a vágyai tárgyát, hanem tükröt mutat a történelmi kor rigid szabályairól is. Sophie dilemmája pedig jóval több, mint egy szimpla szerelmi dráma: durva felismerés, hogy egy nő teste és reputációja valutaként (is) szolgálhat. Feltéve, ha hajlandó kompromisszumokat kötni. Talán épp ez az, ami miatt Benedict ajánlata ma is kényelmetlen azok számára, akik az elhangzott kérdés miatt azonnal farkast kiáltottak, hiszen felveti a kérdést: vajon változott-e azóta a társadalom, vagy ugyanott tartunk?
