Kik voltak az amerikai „dollárhercegnők”, akik visszahozták a pénzt Európába?

Az olyan sorozatokban, mint a valós karaktereket felsorakoztató The Gilded Age, az Edith Wharton befejezetlen regényén alapuló erőteljes popzenével dolgozó The Buccaneers, vagy a klasszikusabb kosztümös produkció, a The Downton Abbey egy dologban hasonlítanak: mindhárom sorozatban felbukkannak az Amerikából érkező dúsgazdag örökösnők, akik hatalmas hozományaikat európai nemesi címre cserélik. A valóságos dollárhercegnők sorsa pedig legalább annyira változatos volt, mint ezt a három sorozat.

A Gilded Age erőteljesen merít a leghíresebb dollárhercegnő, Consuelo Vanderbilt sorsából, Edith Wharton írónő pedig annak idején maga is mesésen gazdag amerikai volt, aki bejáratos volt a legjobb körökbe az óceán mindkét partján. Wharton a regénytöredékén alapuló The Buccaneers történetében kulcsszerepet játszó, Cornwall-ban található Tintagel kastélyt is meglátogatta.

A The Downton Abbey Lady Grantham-je pedig szintén amerikai örökösnőként érkezett annak idején a kastélyba, ahogy erre az anyósa rendszeresen és fullánkosan emlékezteti. A tizenkilencedik század utolsó éveiben az angol Lordok Háza tagjainak több, mint egyharmada amerikai nőt vett feleségül, de a dollárhercegnők jelensége még a pesti Andrássy úton is port kavart. Kik voltak ezek a lányok, és hogyan tudtak beilleszkedni az európai arisztokrácia meglehetősen kritikus világába?

Amerikából jöttem

Azok az amerikai örökösnők, akiket az old money-t képviselő new york-i társaság – akik sokszor szigorúbbak voltak az európaiaknál is – nem tartott volna elfogadható menynek, sokszor felkerekedtek, hogy Európában próbáljanak szerencsét, és hozományukért cserébe nemesi címet kapjanak. Az egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerülő európai arisztokrácia pedig tárt karokkal várta a lányokat és a vagyonukat, amivel megmentették a tizenkilencedik század végén már sokszor csak kínkeservvel fenntartott családi birtokokat és a gondtalan életmód látszatát.

Audrey Hepburn filmre vitte, Marilyn Monroe megénekelte - A Tiffany & Co. története

A trendszetter pedig maga a királyi család volt, legalábbis a walesi herceg, ugyanis a később VII. Eduárd király kifejezetten szívesen vette magát körül jómódú amerikai üzletemberekkel, illetve gyönyörű lányaikkal. Az egyik legismertebb dollárhercegnő Consuelo Vanderbilt volt, akit az anyja, Alva Vanderbilt hozzákényszerített Marlborough hercegéhez, a szomorú történet pedig a Gilded Age harmadik évadában is visszaköszön.

Consuelo egy hozzá hasonló, gazdag és befolyásos amerikaihoz akart hozzámenni, az anyjának azonban nagyratörőbb tervei voltak, mindenáron hercegnét akart csinálni a lányából. A dúsgazdag tizenkilenc éves örökösnő annyira nem akart férjhez menni a kijelölt vőlegényhez, hogy az esküvő előtti napokban szabályosan házi őrizetben tartották, nehogy megszökjön a frigy elől. Alva még azzal is megfenyegette, hogy agyonlövi a lány igazi szerelmét, ha nem megy hozzá a herceghez.

Végül a hatalmas, fényűző new york-i esküvő, ahova egyenesen Angliából szállították a menyasszonyi csokor virágait, húsz percet késett, annyira sírt Consuelo. A házasság pedig – nem meglepő módon – katasztrofálisan sikerült; a herceg egyáltalán nem csinált titkot abból, hogy kizárólag a pénzéért vette el a lányt. Consuelo végül két közös gyerekkel és több mint húsz évvel később tudott elválni a kellemetlen hercegtől, akinek ironikus módon „Sunny” volt a beceneve. Persze egyáltalán nem a napsugaras természete miatt nevezték így, hanem gyerekkori címe, az Earl of Sunderland után.

Nem minden dollárhercegnőnek jutott olyan szerencsétlen házasság, mint Consuelónak, de az Európába költöző amerikai menyasszonyoknak általában nem volt könnyű dolguk.

Sokszor nemcsak az új férjük, hanem a tágabb környezetük is csak a szükséges rosszat látta a messziről érkezett újgazdag lányokban, akiknek szükségük volt a vagyonára, de közben mélyen meg is vetették őket. Arról nem is beszélve, hogy – ahogy a The Buccaneers történetéből is kiderül – a korabeli amerikai lányok, hiába beszéltek elméletileg egy nyelvet az angolokkal, valójában teljesen más értékrenddel érkeztek Európába, mint brit társaik, akik sokszor képzetlenebbek, de visszafogottabbak is voltak az amerikai jövevényeknél.

Viszont az Atlanti-óceán túlpartján sem volt mindenki lelkes ezektől a házasságoktól, melyekkel felmérhetetlen vagyonok távoztak Amerikából Európába az áhított nemesi rang kedvéért. Egy washingtoni szenátor még azt is indítványozta, hogy a távozó örökösnőket alaposan vámoltassák meg, egészen a kivitt vagyon huszonöt százalékának mértékében.

Zadie Smith, a zseni, akinek művei egyszerre szórakoztatnak és gondolkodtatnak

Széchenyi Lászlóné, született Vanderbilt Gladys

Persze voltak olyan házasságok is, amelyek végül valóban hosszú és boldog kapcsolatok lettek. Consuelo unokatestvére, Gladys Vanderbilt például sokkal jobban járt a saját férjével, Széchenyi Lászlóval, akivel egy berlini követségi bálon találkoztak, és szerettek egymásba. A kapcsolat őszinteségét persze a teljes nemzetközi sajtó nagy élvezettel boncolgatta. Heltai Jenő Szerelmi házasság címen gúnyverset közölt a Pesti Hírlap hasábjain, Mark Twain még emlékiratában is megemlítette az amerikai-magyar párt: „It is a love match – of this there is no doubt.” – elmélkedett az író.

Ady Endre pedig, akiről nehezen lehet elhinni, hogy nála volt a sikeres házasság titka, Rózsika és Gladys című írásában fejtegette, hogy a fiatal pár boldogtalanságra van ítélve: „Bizony csak szép gyerekmesékben vihet el Hamupipőkét idegen országba idegen királyfi...” – jelentette ki magabiztosan a költő. Az amerikai sajtó pedig egyszerűen hozományvadásznak tartotta Széchenyi grófot, aki így válaszolt a vádakra: „Minálunk nem rohan a férj korán reggel az üzletbe, nem issza meg reggeli kávéját állva egy-két perc alatt, hogy azután újra üzletébe rohanjon. Ne higgyék, hogy minden házasság boldogtalan, amelyet amerikai lányok európai nemesemberekkel kötnek..”