Girlbossként állt a világhírű magyar márka mögött, neve mégis eltűnt a történelemből

Az aranykor férfiak uralta világában kevesen mertek volna arra fogadni, hogy egy frissen megözvegyült nő egyszer csak a kontinens egyik legsikeresebb vállalkozásának élére áll – és nemcsak megtartja annak pozícióját, hanem történelmi léptékben meg is növeli azt. Saxlehner Emília azonban kilógott kortársai közül. Férje, Saxlehner András halála után olyan magabiztossággal vette át a Hunyadi János keserűvizet gyártó és forgalmazó cégbirodalom irányítását, mintha egész életében erre készült volna.

Bár a neve méltatlanul ritkán kerül elő, története felér egy korai, magyar „girlboss” legendával. Ki volt valójában Saxlehner Emília és hogyan vált özvegyből olyan üzletasszonnyá, akinek csak a történelem radikális fordulatai tudtak határt szabni?

Boldog békeidők

S.A és S.E. Saxlehner András és felesége, Saxlehner Emília (eredeti nevén Pelikán Emília) monogramjai számtalan helyen megtalálhatók egykori palotájuk, családi otthonuk, az Andrássy út 3-as szám alatt álló Saxlehner palota különböző pontjain. Az Imagine Budapest csapatának és Czakó Zsófia sétavezetőnek köszönhetően a nemcsak a palota, hanem a család életébe is betekintést nyerhetünk A nagy Saxlehner-titok elnevezésű sétán: akárcsak egykori otthonuk, úgy történetük is átlagon felüli!

A szappankészítő mester lányaként született Emília elképesztő sikeréhez elengedhetetlen feltérképezni nála húsz évvel idősebb férje, Saxlehner András életét. (A páros 1855-ben találkozott, Emília pedig azonnal feleségül ment kérőjéhez, akinek első felesége és gyermeke egyidőben hunyt el.)

Bár Saxlehner András egy tradicionálisan posztókészítő német családból származott, felmenőivel ellentétben korán a kereskedelem felé fordult a figyelme. A krónikák szerint Kossuth Lajos a negyvenes években maga kérte fel Andrást arra, hogy hozzon létre egy olyan üzletet, ahol a magyar katonák magyar posztót vásárolhatnak Pest városában. András, és testvére, Sámuel ennek hatására nyitotta meg Fekete Kutya nevezetű posztókereskedését 1845-ben, amely egyrészt (Kossuth kérésének megfelelően valóban) a magyar katonaságot, másrészt a budai sváb parasztságot szolgálja ki portékáival.

Prostituáltak mellett várta a bécsi vonatot Sisi, a magyarok kedvenc királynéja?

Bár az üzlet hamar virágzásnak indult, az utóbbi célközönség kapcsán olykor adódtak fizetési nehézségek. (A gazdák gyakran csak akkor tudták kifizetni a posztót, amikor beérett a termés, vagy levágták az állataikat...) Így esett, hogy egy bizonyos Bayer József arról kezdett panaszkodni Saxlehner Andrásnak, hogy később sem fog tudni fizetni, mert nem híznak az állatai: elmondása szerint a földjén található víz rendkívül rossz ízű, keserű, egyúttal hasmenést is okoz bárkinek, aki iszik belőle. Miután Bayer földje közel helyezkedett el az egykori Erzsébet fürdőhöz (ma Szent Imre Kórház területe), amelyben köztudottan gyógyvíz keringett, Saxlehnernek azonnal szöget ütött a fejébe a gondolat, hogy valószínűleg Bayernál is gyógyvíz csörgedezik a földben.

András és Emília együtt látogattak ki Bayer földjére, sőt, a krónikák szerint András Emília segítségével húzta fel az első palack vizet a kútból. A kémiai bevizsgáltatást követően Saxlehner a vételi ár ötszöröséért vásárolta meg Bayer földjét, a többi pedig már történelem: elindult a Hunyadi János keserűvízre keresztelt „csodacseppek” útja.

Épülő birodalom, bővülő család

Őrmező felvásárlását követően András figyelme teljes mértékben az üzlet felé fordult. A posztókereskedés mellett megkezdte a keserűvíz értékesítését: 1863-ban 40 ezer palackot értékesített, az üzlet pedig olyan mértékű növekedésnek indult, hogy hamar technológiai fejlesztésekre is szükség volt. A víz mielőbbi kinyeréséhez szivattyúrendszert hozott létre a vízlelőhelyeken (szinte minden telket felvásárolt a környéken), saját gépészmérnökeinek palacktöltő készüléke 1886-ban került szabadalmaztatásra (ezekkel óránként tízezer palackot tudnak megtölteni), Vácott ládagyárat hozott létre, Őrmező és a Kelenföldi pályaudvar között pedig egy 2,5 kilométeres iparvágányt alkotott meg, hogy megkönnyítse a ládák transzportálását.

1873-ra már nemcsak Magyarországon, hanem szinte teljes Európában, így Németországban, Franciaországban és Angliában is forgalmazta már a keserűvizet, a terjeszkedésnek pedig az óceán sem szabott határt: 1875-re már Amerikában is megtalálható volt a hungarikum.