előfizetésem
Hírlevél
Titkos és zseniális írónők, akik helyett a férjük zsebelte be a világhírt
Régen elég gyakran előfordult, hogy egy sikeres szerzőnőt csak a házastársa nevével azonosítottak az olvasók. Sőt, az sem volt ritka, hogy egy ünnepelt szerző könyveit a felesége írta meg helyette, a legnagyobb csendben, az elhúzott függönyök mögötti magányban.
Egészen a legutóbbi időkig nem volt kérdés, hogyha egy nő megházasodott, felvette a férje nevét. A leánykori családnevét elveszítette, saját keresztneve pedig láthatatlanná vált: így az írónők számára magától értetődő volt, hogy ha dolgoznak, azt is a férjük neve alatt teszik; mintegy kiterjesztve a házastársi függést a hivatásukra is.
Ráadásul a tizenkilencedik században a nők önálló, nyilvános névhasználata sok esetben nem egyszerűen szokatlan volt, hanem egyenesen nyílt provokációnak számított. Különösen akkor, ha a név fikciót, társadalmi kérdéseket, vallási kételyt boncolgató művek szerzőjeként jelent meg. Így számos írónő életművében a férj nevén való publikálás kompromisszum volt: a férj vezetékneve mintegy garanciát adott arra, hogy a könyvet egy tisztes háziasszony írta, aki csont nélkül illeszkedik a patriarchális rendbe.
Sőt, néha még az sem derült ki, hogy egy férfi irodalmi sikerének záloga a felesége, aki egy eldugott szobában, egymás után írta a könyveket, a férje pedig bezsebelte a jogdíjakat.
Leánykori neve: Teljesen Mindegy
Az elveszett nevek közé tartozik Mary Augusta Arnold, aki a tizenkilencedik század közepén, Angliában született, és a húszas évei elején egy oxfordi tudóshoz, Humphry Wardhoz ment férjhez. Az 1880-as években kezdett regényeket írni, ráadásul rendkívül sikeresen.
A magyar írónő, akinek még a Buckingham palotába is eljutottak a regényei
Mary Augusta könyvei, melyekben rendszeresen boncolgatta a női autonómia kérdését; következetesen „Mrs Humphry Ward” neve alatt jelentek meg, így a kritikusok és a könyvpiac is a férje nevén tartották számon az írónőt, aki meglehetősen ellentmondásos személyiség lehetett. Fontos szerepet vállalt a kor szociális reformjaiban, rengeteget tett a nincstelen gyerekek iskoláztatásáért, és azért, hogy nőket is felvegyenek a felsőoktatásba. Ugyanakkor Mary Augusta határozottan meghúzta a vonalat a női választójognál, amit kifejezetten ellenzett, és aktívan küzdött is a bevezetése ellene.
Természetesen a Szavazati Jog Ellenes Ligát is Mrs Humphry Ward néven vezette. Mivel ő maga sikeres és befolyásos írónő volt, legalább annyira különös figura lehetett a liga élén, mint azok a mai trad wife-ok, akik milliós követőtáboruknak magyarázzák kenyérdagasztás közben, hogy mások miért ne menjenek el dolgozni.
A Mrs Wardnál húsz évvel idősebb skót Margaret Oliphant hiába veszítette el fiatalon a férjét, egész életében Mrs Oliphant néven publikált. Mindeközben Margaret szereplői sokszor a férfiaktól való anyagi és erkölcsi függés csapdáiban vergődtek és a korabeli társadalmi elvárásokkal küszködtek, hasonlóan a megálmodójukhoz. Margaret Oliphant egész élete során írásaiból tartotta el a rokonságot, mégis a szerzői nevében nem a saját keresztnevét, hanem özvegyi státuszát hangsúlyozta.
A „Mrs Oliphant” név alatt megjelenő regények így egyszerre működtek a szigorú viktoriánus erkölcsök igazolásaként és annak kritikájaként is: a szerző neve mögött valójában nem egy engedelmes háziasszony, hanem egy modern kenyérkereső nő állt.
Így írunk és olvasunk 2035-ben – Az AI átalakítja az írók és kiadók szerepét
Az igazi francia lány: Colette története
Azonban Mrs Ward és Mrs Oliphant legalább tudhatóan nők voltak, de a francia Colette esetében – akinek a történetét néhány évvel ezelőtt Keira Knightley keltette életre a moziban – sokáig az írónő létezéséről sem tudtak az olvasói. Sidonie-Gabrielle Colette vidéki lány volt, aki egy nála jóval idősebb párizsi íróhoz ment férjhez. Henry Gauthier-Villars, barátainak csak „Willy” elbűvölő férfi lehetett, aki bevezette az alig húszéves, tapasztalatlan fiatal lányt a századfordulós párizsi szalonok mozgalmas világába; a kapcsolat azonban korántsem volt harmonikus.
Willy annyira egészen biztosan tudott írni, hogy a feleségében meglássa a tehetséget, de Colette friss, egyedi hangját inkább a saját sikerének szolgálatába állította. A fiatal nő zárt ajtók mögött írta meg az első regényét, hogy aztán éveken keresztül csak a férje neve alatt publikálhasson. A pillanatok alatt bestseller státusba kerülő Claudine‑regények kivétel nélkül Willy neve alatt jelentek meg; Párizs pedig csodájára járt, hogy ismerheti ilyen jól egy középkorú férfi a kamaszlányok lelkivilágát.
A szabadszájú, erotikus hangvételű könyvek óriási közönségsikert arattak, Claudine pedig a századfordulós Franciaország egyik legismertebb brandje lett. A színpadi adaptációk megtekintése mellett a korabeli franciák vásárolhattak Claudine cigarettát és hozzávaló dobozt, parfümöt, szappant, kalapot, gallért és még fagylaltot is. A siker egészen hihetetlen volt, azonban Colette a jogdíjakhoz alig jutott hozzá, hiszen Willy tartotta kézben a bevételeket is.
„Vannak romantikus írók, realisták, naturalisták, kollektivisták – és vannak nők"
A férfi egyre ismertebb lett, miközben Colette otthon, láthatatlanul és sokszor szó szerint lakat alatt írta egymás után a sikerkönyveket. Annak ellenére, hogy az ő munkáján múlott a férje egzisztenciája, teljes anyagi függésben élte az életét.
Colette végül elhagyta Willy-t, és hiába volt valójában bestseller szerző, azonnal súlyos anyagi gondokkal kellett megküzdenie: hiszen a Claudine‑sorozat jogai továbbra is a férfi nevéhez kötődtek, Colette pedig legfeljebb a könyvesboltok kirakatán át láthatta, hogyan kapkodják el a történeteit. Azonban a nő ha már egyszer a saját kezébe vette a sorsát, nem szerette volna megint kiengedni a gyeplőt, így átmeneti megoldásként párizsi mulatókban lépett fel, gyakran hatalmas botrányt kavarva az androgün szerepeivel.
Később újra férjhez ment egy napilap főszerkesztőjéhez, és megint írni kezdett, azonban a második házassága sem bizonyult hosszú életűnek. Itt nem az volt a baj, hogy a férje írásra kényszerítette volna, inkább az, hogy Colette-nek viszonya volt a férfi fiával. Így ez a kapcsolat is zátonyra futott, és az írónő – aki most már a saját nevén volt sikeres – végül egy nála tizenhat évvel fiatalabb férfi odalán találta meg a tartós boldogságot.
A legtöbb esetben soha nem fog egyértelműen kiderülni, hogy egy-egy feleség nemcsak múzsa volt, aki a háttérben összetartott mindent, hogy a férje alkothasson, hanem egyenesen ő írta meg a műveket. Azonban a férje helyett, lehúzott redőnyök mögött író Colette története egészen biztosan nem volt egyedi. Az elviselhetetlen vergődés a kiszolgáltatott művészi autonómiáról pedig egy kortárs írónőt is megihletett: Meg Wolitzer A feleség című regényét Glenn Close főszereplésével filmesítették meg, ahol a címben szereplő asszony a világsikerig juttatja el a férjét, titokban megírva a teljes életművet.
