előfizetésem
Hírlevél
Nők, akik szó szerint a fotelből változtatták meg a világot: a szalonok mindenható háziasszonyai
Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy „szalon”? Egy különösen rendezett nappali, ahol tilos hátradőlni? Rejtélyes kulturális események, ahova csak a kiváltságosok léphetnek be? Befolyásos, nagyszoknyás asszonyok? A szalon mindez, és még sokkal több.
A szalonok története egészen az 1600-as évekre vezethető vissza, amikor a francia arisztokrácia asszonyai nem nagyon tudták kitenni a lábukat a palotájukból. Nagyon messzire voltunk még attól, hogy olyan nyilvános terek legyenek az európai nagyvárosokban, ahol egy nő biztonságban időt tölthet a barátaival, így a szociális élet túlnyomórészben magánterekre, rokonok és barátok otthonaira korlátozódott. Igény azonban bőven lett volt ennél többre, változatosabbra és izgalmasabbra, így mivel a nők nem léphettek ki a világba, párhuzamos univerzumokat hoztak létre a saját otthonaikban.
Az így létrehozott kulturális szalonokban pedig addig sohasem tapasztalt kötetlen hangulatban beszélgethettek nemesek, polgárok, művészek; nők és férfiak vegyesen. A meghívókért harcoltak a korabeli párizsiak, a szalonok háziasszonyai, a fifikás salonnière-ek pedig hamarosan elképesztő befolyásra tettek szert, gyakran a háttérből irányítva a korszak kulturális trendjeit és politikai erővonalait, megteremtve a Felvilágosodás korának egyik legfontosabb szellemi bázisát. Mindezt az otthonuk kényelméből.
Értelmiségiek, ápolók és munkások - nők az 1956-os forradalom felkelői között
Networking, de rizsporos parókában
Egy-egy szalon elindítása és fenntartása összetett képességeket és sok munkát igényelt: egyszerre kellett kiváló rendezvényszerzőnek lenni, megfelelni a folyamatos kreatív kihívásnak, hogy a szalonok előadói és témái elég izgalmasak legyenek, és közben elég empatikusnak ahhoz, hogy a salonnière elsimítsa az esetleges konfliktusokat. Egy szalon és a háziasszony sikeréhez pedig hozzátartozott a kitartás is: ahogy ma a lustán posztolóból sohasem lesz influenszer, régen ritkásan szerveződő szalonból sem lett igazi beszédtéma, meghatározó intellektuális hotspot.
A korabeli francia arisztokrácia pedig gyakran költözött a királyi udvar és a saját különböző birtokaik között, ami kiszámíthatatlanná és népszerűtlenné tett volna egy-egy szalont: Julie de Lespinasse így szembement a forgalommal, amikor tizenkét éven keresztül minden áldott este az otthonában tartózkodott öt és kilenc óra között, hogy fogadni tudja a betoppanó vendégeket. Madame Necker gondosan vezetett naplójából pedig megtudhatjuk, hogy egy-egy estére komoly haditervvel készült, hogy kivel miről fog beszélni, és kiket fog bemutatni egymásnak, akár azt is meghatározva, hogy különböző ismerőseinek milyen potenciális közös témái lehetnek.
Egy-egy esemény háziasszonya állította össze ezeknek a tizenhetedik-tizenyolcadik századi networking eseményeknek a vendéglistáját, kiválasztották az előadókat, a megvitatandó kérdéseket, illetve gyakran mentoráltak más nőket is, hogy azok is elindíthassák a saját szalonjukat, amit a védencek gyakran csak évtizedeken át tartó „gyakornokoskodás” és a mentor halála után tettek meg. A szalonok így olyan korabeli szabadegyetemekké fejlődtek, ahol – egyedülálló módon – mindenki megcsillogtathatta a tudását és a szellemességét.
A sokszor semmilyen, vagy hiányos neveltetést kapó arisztokrata lányok pedig betömhették a műveltségük hézagjait, anélkül, hogy részt vettek volna a formális oktatásban, ami lényegében nem létezett a korabeli lányok számára. A zárdák, ahol az arisztokrata lányok gyakran éveket töltöttek a házasságuk előtt, inkább a megfelelő keresztény értékeket próbálták a gondjaikra bízott fiatalok fejébe verni, az oktatás messze elmaradt a morális nevelés mögött. Így a lányok ismereteiben bőven akadtak lyukak: például Madame Geoffrin-t, aki később sikeres szalont vezetett Párizsban, annak idején csak olvasni tanították meg, az írást már feleslegesnek ítélte a gyámja.
Hatvany Lili bárónő, aki már akkor influenszer volt, amikor nemhogy TikTok, de még TV sem volt a világon
Ménage, vagyis az intellektuális állatkert
A francia királyi udvar merev protokolljával szemben a szalonok légköre annyira oldott, a felvetett témák pedig olyan radikálisak voltak, hogy ezeket a nők által szervezett félnyilvános tereket még a „Francia forradalom bölcsői”-ként is szokták emlegetni. Nem véletlenül, hiszen azzal, hogy mindenekfelett az intellektust helyezte a középpontba, a salonnière elhintette azt a gondolatot, hogy a nemesség, a felsőbbrendűség nem feltétlenül csak örökölhető. Meg is lehet szerezni azt.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
A szalonok befolyására és informális hangulatára jó példa Claudine-Alexandrine Guérin de Tencin, a korszak egyik ismert háziasszonya, aki csak „állatkert”-ként emlegette a szalonját, a vendégek pedig „szörnyetegek” név alatt futottak. A korábban már emlegetett Madame Geoffrin pedig felnőtt korában annyira megtanult írni, hogy rendszeres levelezésben állt magával Nagy Katalin cárnővel. A háziasszony levelei alapvető fontosságúak voltak a szalon működése szempontjából.
Ugyanis sokan leveleken keresztül, a távolból követték nyomon egy-egy kör tevékenységét, a szalonokban pedig fontos programpont volt az érdekesebb levelek felolvasása, megtárgyalása, a levelek írói pedig számítottak is arra, hogy az írásaikat tág körben fogják megbeszélni, vagy akár kölcsön is adják. Így lassan kicsiszolódott a hírlevél, a levél, melyet egy valaki írt sok más embernek, és nem várt rá választ.
Mivel a korabeli írók gyakori vendégek voltak, sokszor a szalonok közönsége halhatta először egy-egy felolvasáson a legújabb műveiket, és természetesen maga a szalon mint jelenség is megjelent az irodalomban, mint a szerelem és az intrika fontos helyszíne. Sőt, még az is előfordult, hogy egy-egy salonnière kiadta a saját írásait, ez a fajta öntudatos, ambíciózus hozzáállás pedig pontosan az ellenkezője volt annak a szelíd engedelmességnek, amit ebben a korban elvártak a nőktől.
Persze a jelenség nem mindenkinek volt szimpatikus. Molière a szalonok fontoskodó asszonyait gúnyolta ki „Tudós nők” című darabjában. Tény, hogy előfordult, hogy egy-egy kör nem feltétlenül mély intellektuális célok miatt indult, hanem olyan prózai oka volt a szalonalapításnak, mint például Madame Lambert erős szerencsejáték-függősége. A hölgy alternatív, kártya-mentes szórakozási lehetőséget keresett, amikor elindította a saját estjeit a tizennyolcadik század eleji Párizsban, ahol a szerencsejáték szinte járványszerű méreteket öltött az arisztokrácia köreiben.
Olyan hangok is akadtak, akik attól tartottak, hogy a szalonok és szervezőik befolyása miatt lassan az egész francia társadalom elnőiesedik. Így gondolkozott a híres filozófus, Jean-Jacques Rousseau is, aki azt kifogásolta, hogy amiatt, hogy a szalonokat nők irányítják, hamar az az áldatlan állapot jöhet el, amikor férfiak próbálnak a nőknek megfelelni, és ezáltal maguk is nőiesek lesznek: „Képtelenek magukból férfit csinálni, hát belőlünk csinálnak nőt.” – puffogott Rousseau.
Ezek voltak Jane Godall utolsó szavai - A Netflix dokumentumfilmjét mindnekinek látnia kell
Azonban a filozófusnak nem volt igaza, amikor azt hirdette, hogy a szalonok a frivol szórakozás melegágyai, hiszen az intézmény pont, hogy egyre komolyabb lett az 1630-es évekbeli indulása óta: az 1760-as évek végére a szalonok vendégeinek túlnyomó része filozófus volt, vagy legalábbis annak vallotta magát.
A vádak ellenére pontosan azok a salonnière-k tudtak hosszú éveken át sikeresen működni, akik nem hagyták, hogy az általuk létrehozott körök kiüresedjenek, és csak a szórakozásról szóljanak, mélyebb tartalom nélkül. A folyamatos intellektuális stimuláció biztosítása, a nagylétszámú vendégségek folyamatos szervezése és a különféle emberi érzékenységek állandó észbentartása pedig nagyon is komoly munka volt. Még akkor is, ha fizetés sohasem járt érte.
