előfizetésem
Hírlevél
Hitler kedvenc rendezőnője haláláig tagadta, hogy támogatta volna a nácikat
Andres Veiel dokumentumfilmje az ellentmondásos rendezőzseni hagyatékának feldolgozását követően készült. Olyan feszes és fordulatos, mintha egy krimit néznénk és olyan mélységeket mutat meg Leni Riefenstahl német filmrendező személyiségéből, melyet korábban nem volt alkalmunk megfigyelni – elsősorban a rendezőnő öncenzúrájának köszönhetően.
Leni Riefenstahl színésznőként kezdte karrierjét, majd Adolf Hitler kedvenc rendezője lett, és hamar a diktátor propagandafilmesévé vált. Bár tehetséges és technikailag innovatív filmes volt, munkássága erősen vitatott a náci rezsimmel való együttműködése miatt. A háború után Riefenstahl tagadta, hogy a náci ideológiát támogatta volna, és azt állította, hogy pusztán művészi szempontok vezérelték. Ennek ellenére élete végéig viták övezték szerepét a Harmadik Birodalomban.
Az életéről szóló, frissen megjelent dokumentumfilm során kibontakozó történet merőben új hátteret és motivációt tár fel és végleg megdönti az évtizedek során fenntartott „tudatlan alkotó” sztereotípiáját. Mivel interjúk, tévéfelvételek mentén építkezik, nemcsak kimondott szavai, hanem beszélgetőtársaira adott reakciói is feltáró jellegűek: a nárcisztikus pszichopata tankönyvi példája elevenedik meg a vásznon, ami különösen érdekes mindennapjainkban, amikor a „nárcisztikus” és a „pszichopata” lassacskán tartalom nélkül való köznyelvi szitokszóvá válik.
A film elkészülte
A film története 2017 március elejéig nyúlik vissza, mikor Leni Riefenstahl 30 évvel fiatalabb élettársa, Horst Kettner hirtelen szívhalál következtében elhunyt. A rendező 2003-ban, 101 éves korában fejezte be földi pályafutását, de hagyatéka csak élettársa halálát követően került az általa megjelölt örökös, a berlini Porosz Kulturális Örökség Alapítvány birtokába: hosszú életének relikviái és egyben a német történelem legsötétebb éveiben végzett munkásságának fontos dokumentumai, poroszos rendszerbe foglalva és 700 dobozba csomagolva.
A hagyaték feldolgozásának jogát Sandra Maischberger oknyomozó újságíró, televíziós személyiség és producer kapta meg, aki az utolsó interjút készítette Riefenstahllal annak 100. születésnapja apropóján. Ő kérte fel Andres Veielt a dokumentumfilm elkészítésére. A munka öt évig tartott, az anyag feldolgozását egy kutatókból és történészekből álló team végezte el.
Andres Veiel a kész filmben úgy rendezi el a hagyatékot, ahogyan Riefenstahl hagyta maga után: személyes dokumentumok mappákban, fotók albumokban vagy kontaktlapként, pergamenszerű védőhüvelyekben, kartondobozokban, filmtekercsek, mozgóképen vagy állóképként filmezve. Ez lehetővé tette, hogy a hagyatékból származó anyagokat narratívába foglalja, például válogatott fotókkal elmeséli Riefenstahl öregedésének történetét.
A film szerkezetének központi eleme a talk show-kból és televíziós interjúkból vett részletek felhasználása, melyeket nem csak tájékoztatás céljából használ fel: néha hang nélkül, lassított felvételen mutatja be őket, hogy jobban megfigyelhessük Riefenstahl gesztusait és arckifejezését és
ezáltal olyan hazugság homlokzata mögé nézhessünk be, melyet az illető már olyan régóta mondogat magának, hogy mostanra azt hiszi, hogy az az igazság.
Miért olyan fontos ma újra megvizsgálni Riefenstahl munkásságát és életét?
„Mert olyan időket élünk, amikor a fasiszta minták nemcsak újra aktuálissá, hanem társadalmilag is elfogadhatóvá válnak. Naponta találkozunk propagandával, torzítással, „álhírekkel” is. A háború és a totalitárius rendszerek szintén fenyegetnek, ráadásul a közvetlen közelünkben. Mindez fájdalmasan emlékeztet bennünket demokráciánk sebezhetőségére, a megtévesztés fontos szerepére és az autokratikus gondolkodás pusztító erejére.
Sok modern „Riefenstahlról” van szó, és éppen ebben a kritikus pillanatban hagynak el bennünket az utolsó tanúk, akik a fiatalabbaknak elmesélhetnék, hogyan hódolt be egy egész nemzet egy bűnöző rezsimnek és annak látszólag ártalmatlan erő- és szépségideáljának - és hogy ebben milyen szerepet játszottak a rezsim propagandistái, például Riefenstahl.” – mondta Andres Veiel rendező egy interjúban.
Szimler Bálint, a Fekete Pont rendezője: „Perspektíva, pénz és az előremutató döntések hiányában csodálatos emberek tartják lélegeztetőgépen az oktatást”
„Ez az, amiről ez a dokumentumfilm szól – hangsúlyozta a filmről szólva a producer, Sandra Maischberger – Leni Riefenstahl életének és hatásának százéves története kulcs a manipuláció mechanizmusainak megértéséhez, amelyekkel most újra találkozunk. Ez teszi a hagyatékának mélyére történő utazást fontos kultúrtörténeti feladattá: munkásságának megfejtése a filmpropaganda egyik ősbűnének leleplezését jelenti, hogy a mai világban is felismerhessük.
A film során a rendkívül ambiciózus, mindenekelőtt opportunista indíttatású művész képe, aki tehetségét bármilyen olyan hatalom szolgálatába állította, amely csak elegendő forrást és lehetőséget biztosított számára, a szemünk előtt omlik össze. Ehelyett egy olyan „aktivistát” látunk, aki meg volt győződve a nemzetiszocialista eszméről, és aki az utolsó leheletéig nem tudta elengedni régi eszméit.”
„Riefenstahl képi világa most is a diadalról szól. Diadal a kétségek, az ambivalencia, a feltételezett gyengeség és a tökéletlenség felett. A mai világot szemlélve sürgetően fontossá vált számomra egy Riefenstahlról szóló film” – foglalta össze a film mondanivalóját Andres Veiel. – A rendező kiterjedt öröksége, magánhagyatékának fényében újraértelmezve, lehetőséget kínál arra, hogy új megközelítésben vizsgáljuk meg a birodalmi nagyság időtlen vonzerejét és a tökéletesek és győztesek színpadra állításának szükségességét – amit ma újra erősödni látunk.”
A Riefenstahl már nézhető itthon is, a Cirko Film forgalmazásában.