előfizetésem
Hírlevél
Ki volt a nő, aki mindössze 18 évesen lerakta a horror műfajának alapkövét?
November hetedikén kerül fel a Netflix kínálatába Guillermo del Toro Frankensteinje, az ikonikus sztori újragondolt változata. Frankenstein és szörnyetegének történetét mind ismerjük, ám történetet megalkotó írót csak kevesen. Azt hihetnénk, hogy egy kemény szívű férfi áll a história mögött, pedig Frankensteint egy fiatal lány hívta életre. Ezzel pedig Mary Shelley megteremtette a horror műfaját.
Bármilyen meglepő, de a tudományos fantasztikum sarokkövét egy fiatal lány tette le a 18. század végén. Habár nem volt tudatos, mert nem akart ő mást, mint érvényes erkölcsi kérdéseket boncolgatni az emberi felelősségről, a hatalomvágy természetéről és a teremtés határairól. Így született meg tollából a modern Prométheusz mítosza, amelyben az ember szembenéz saját teremtő vágyával, és rájön, hogy a legnagyobb szörnyeteg talán nem a laboratóriumban, hanem a szívében lakozik.
Írók és filozófusok között nőtt fel
Mary Wollstonecraft Godwin 1797. augusztus 30-án született Londonban, két különc zseni gyermekeként. Édesanyja, Mary Wollstonecraft a női egyenjogúság egyik első harcosa volt, aki A nők jogainak védelmében című könyvével olyan radikális gondolatokat fogalmazott meg, amelyeket még egy évszázaddal később is merésznek tartottak. Mary azonban nem ismerhette őt, ugyanis anyja néhány nappal a szülés után meghalt.
Az újszülött lány tehát a halál árnyékában nőtt fel, és ez a trauma egész életét végigkísérte. Habár a kis Mary apja minden tőle telhetőt megtett, hogy kivételes közegben nevelje. Édesapja, William Godwin filozófus és anarchista gondolkodó, aki az ész hatalmában hitt, és azt tanította lányának, hogy az embernek joga van megkérdőjelezni mindent, amit a társadalom természetesnek vesz.
Démon helyett feminista erő: a boszorkánykultusz újjászületett és bátrabb, mint valaha
Mary számára természetessé vált, hogy otthonuk egyfajta szellemi központ, ahol állandóan megfordultak a kor gondolkodói, költői, radikális politikusai. Ez pedig hatással volt a lányra, aki tizenévesen már Milton Elveszett paradicsomát és Rousseau filozófiai írásait olvasta. Műveltsége messze megelőzte kortársait, mégsem tűnt ki közülük. Visszahúzódó és magányos volt, köszönhetően annak, hogy apja újraházasodott. Mostohaanyja ugyanis féltékeny volt a lány szellemi képességeire, ezért minden létező módon megpróbálta elnyomi. Ebből a magányból és elnyomásából sarjadt ki az a képzelet, amely később egy egész világot teremtett.
Botrányos szerelem
Tizenhat éves volt, amikor megismerte Percy Bysshe Shelleyt, a fiatal, lázadó költőt, aki már híres volt botrányairól, politikai radikalizmusáról és szabad szerelemről vallott nézeteiről. Percy ekkor még nős volt, de a köztük szövődő kapcsolat hevesebbnek bizonyult a társadalmi konvencióknál. 1814-ben megszöktek Franciaországba, majd Svájcba, és ezzel visszavonhatatlanul kitaszították magukat az angol úri társadalomból. A fiatal pár anyagi nehézségekkel, gyászokkal és kitaszítottsággal küzdött, de Mary mégis szellemi társat talált a férfiban.
Percy nem csupán szerette, de komolyan is vette a gondolatait.
A közös olvasások, viták és írások révén pedig Mary intellektuálisan egyenrangúvá vált egy férfival egy olyan korban, amikor a nőknek legfeljebb olvasni volt szabad. A kapcsolat viszont nem volt mentes a tragédiáktól. Első gyermekük alig néhány hetesen meghalt, és Mary súlyos depresszióba süllyedt. Mardosta a gyász, a bűntudat és a test gyengesége. Ezek a tapasztalatok táplálták később a Frankenstein mély, emberi fájdalmát.
Az elengedés a gyógyulás kezdete: mit tanít a Samhain, a pogány ünnep a túlhajszolt világnak?
Bezártság alatt született történet
1816 nyarán a fiatal házaspár Svájcba utazott, ahol Lord Byron vendégszeretetét élvezték. A történelembe „a nyár nélküli évként” vonult be: a Tambora vulkán kitörése után a légkörben annyi hamu lebegett, hogy Európát hideg, sötét, esős hónapok borították. A társaság – Byron, Shelley, Mary, valamint a fiatal orvos, John Polidori – a Genfi-tó partján, bezárkózva töltötte a napokat, és unalmukban hátborzongató történeteket meséltek egymásnak. Byron javasolta, hogy mindannyian írjanak egy rémtörténetet. Maryt hetekig gyötörte az írói bénultság, mígnem egy álmatlan éjszakán látomása támadt.
Meglátta maga előtt a képet, meghozzá egy tudósét, aki a halott anyagból élő testet formál, és egy lényt, aki könyörög a teremtőjének, hogy szeresse őt. A látomás olyan erővel ragadta magával, hogy másnap reggel megírta az első oldalakat. Két évvel később, 1818-ban megjelent a regény, Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címmel. Igaz, Mary neve nélkül, hiszen a kiadók nem hitték el, hogy egy nő írhatott ilyen komoly művet.
Mary kérdésére máig nem tudjuk a választ
A legtöbben máig „Frankensteinként” beszélnek a szörnyről, pedig a név a tudósé, nem a teremtményé. Victor Frankenstein az a férfi, aki megszállottan vágyik arra, hogy életet teremtsen, hogy legyőzze a halált és isteni hatalomra tegyen szert. Amikor azonban sikerül, azonnal elutasítja azt, amit alkotott. De a szörny, vagyis a teremtmény nem született gonosznak, épp ellenkezőleg: érző, tanulni vágyó, magányos lény, akit a világ taszít el magától.
Az emberek undorral fordulnak el tőle, a teremtője pedig elmenekül előle. Így válik belőle az, aminek nevezik: szörnyeteg. Ez a történet teremtette meg minden idők első horrorisztikus karakterét és ezzel együtt a horror műfaját. Ezen felül Mary Shelley regénye olyan filozófiai kérdést is boncolgat, mint hogy mit jelent embernek lenni, és hol húzódik a határ az emberi kíváncsiság és az isteni gőg között?
A történet egyszerre szól a tudomány korlátairól, a felelősségvállalásról és az elutasítottság fájdalmáról.
Ő Zadie Smith, a kortárs brit irodalom legélesebb és legérdekesebb hangja
A 19. század elején, amikor az ipari forradalom és az orvostudomány a határokat feszegette, Mary Shelley a legfontosabb kérdést tette fel: ha képesek vagyunk életet adni, vajon képesek vagyunk szeretni is azt, amit életre hívtunk? Frankenstein dilemmája így ma is aktuális. A mesterséges intelligencia, a génszerkesztés vagy a klónozás korában ugyanez a kérdés: vajon a tudomány meddig szolgálja az embert, és mikor fordul ellene?
Halála után ismerték el a munkáját
Mary Shelley 1851-ben halt meg, 53 évesen, agydaganatban. Haláláig fia és menye gondoskodott róla, és csak évtizedekkel később ismerte el a világ, hogy egy irodalmi korszak alapkövét tette le. Azóta számtalan kutató és feminista irodalomtörténész tekint rá úttörőként, egy nőként, aki férfiak uralta világban írt a teremtésről, a hatalomról és az emberi felelősségről, és közben maga is új életet adott a gondolatnak, miszerint a női képzelet nemcsak érzelmes, hanem intellektuális, filozófiai és félelmetesen előrelátó is.
