előfizetésem
Hírlevél
A nők mindössze 16%-át rendezték 2024 top 250 legtöbb bevételt hozó filmjének
Két hollywoodi csillag is rendezőként mutatkozott be a 78. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában. Scarlett Johansson az Eleanor the Great című drámával, míg Kristen Stewart a The Chronology of Water című életrajzi filmmel. De miért fontos a female gaze, vagyis a női tekintet a filmvásznon, és ők vajon hogy vélekednek erről?
Lassan a végéhez közeledik az idei cannes-i filmfesztivál, amelynek Un Certain Regard válogatásában ismét pályakezdő filmrendezők, köztük Scarlett Johansson és Kristen Stewart munkái is versenyeztek az elmúlt hetekben. A közönség és a kritikusok magas elvárásokkal ültek be a filmekre, lássuk, milyen volt a fogadtatás.
Scarlett Johansson szívmelengető alkotása
Scarlett Johansson pályafutása május 20-án hatalmas mérföldkőhöz érkezett. Ekkor debütált első nagyjátékfilmje, a kilencvenöt éves June Squibb főszereplésével készült Eleanor the Great. Minden idők legjobban fizetett színésznője, akit a Marvel-filmek mellett olyan alkotásokban láthatott a közönség, mint az Elveszett jelentés, a Lucy és a Házassági történet, egyúttal Wes Anderson legújabb filmje, A föníciai séma miatt is hivatalos volt Cannes-ba, a reflektorfény mégis a keddi premieren vetült rá igazán.
A rendezővé avanzsált színésznő igyekezett kilépni a figyelem középpontjából, hogy az este teljes mértékben June Squibb ünnepléséről szólhasson. „Az volt az álmom, hogy June-t a cannes-i Croisette-n láthassam, és most itt vagyunk. Szóval ez tényleg egy valóra vált álom.” – szólt az ötperces álló tapsot követően a közönséghez. „Ez a film sok mindenről szól: a barátságról, a gyászról, a megbocsátásról. És azt hiszem, ezek mind olyan témák, amelyekből manapság sokkal többre lenne szükségünk.” – folytatta.
Ismét Wes Anderson lehet a cannes-i filmfesztivál királya?
Az Eleanor the Great a kilencvenes éveiben járó szellemes, megrögzött hazudozó Eleanor Morgenstein fordulatos történetét meséli el, aki miután elveszíti a legjobb barátnőjét, belegabalyodik a hazugságokba, amelyekkel csak emlékezni próbálna rá. „A premier alatt nem egyszer suttogta egy mellettem ülő nő, hogy »Ó, Eleanor, ne!«. Amikor a hazugságok következményei megmutatkoztak, a színházterem zokogástól és szipogástól visszhangzott.” – számolt be az estéről Jada Yuan, a Yahoo Entertainment újságírója.
„A moziban hallható rengeteg nevetésből és sírásból ítélve van kereskedelmi közönsége ennek a filmnek. Csak nem érzem úgy, hogy a merészebb, vizuálisan ötletesebb filmek mellett lenne a helye, amelyeket Cannes-hoz társítunk.” – tette hozzá. A kritikusok vegyes fogadtatásban részesítették a filmet: „Tekintettel arra, hogy Johansson 25 éves pályafutása során hány filmkészítővel dolgozott együtt, [helytelen], hogy többet mertünk várni tőle?” – írta az egyikük. Nézőpont kérdése, hiszen privilegizált, de elsőfilmes.
A női filmrendezők hiánya
A nők mindössze 16%-át rendezték a 2024-es év top 250 legtöbb bevételt hozó filmjeinek Hollywoodban.
Privilegizáltak vagy nem, női perspektívákra márpedig szükség van.
Lehetséges, hogy egy hollywoodi filmcsillag előbb kap lehetőséget, hogy a kamera túloldalára álljon, de legalább töri az utat a történetek előtt, amelyeket nők mesélnek, nőkről, mert a nők tekintete igenis másként lát, mint a férfiaké. Mindkettőre szükség van, de az utóbbi a filmipar születése óta előnyt élvez.
Sofia Coppola, a rendező, akinek egyetlen férfi sem diktál Hollywoodban
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Kristen Stewart tabukat döntögető alkotása
Kristen Stewart, aki már az Alkonyat-sorozat elsöprő sikerét követően a független produkciók felé vette az irányt, május 17-én szintén első nagyjátékfilmjével debütált Cannes-ban. A The Chronology of Water Lidia Yuknavitch 2011-es memoárja alapján készült Imogen Poots főszereplésével. A dráma nem lineárisan mesél az írónő életéről, olyan felkavaró témákat feldolgozva, mint a családon belüli szexuális erőszak és a kábítószer-fogyasztásba sodródás, amelyek alól a víz hozhat feloldozást.
A rendezés mellett Stewart társírója volt a forgatókönyvnek Yuknavitch férje, Andy Mingo mellett. Nyolc évig dolgozott a projekten, amelynek kezdetben lehetetlennek tűnt a finanszírozása. „Azt hiszem, van egy teljes, még megírásra váró női nyelvezet.” – mondta a Variety magazinnak 2024-ben hozzátéve, hogy nehezen adta el a filmet jellemző testiséget. „Arról van szó, hogy valaki elvégzi magán a Heimlich-fogást, és kontextusba helyezi, hogy miért nyelte le a saját hangját egész életében.” – tette hozzá.
„Nőnek lenni nagyon erőszakos tapasztalat, még ha nem is olyan szélsőséges élményben van részed, mint amit a filmben ábrázolunk, vagy amit Lidia átélt, és amiből nagyon szépen kijött.” – részletezte a Brut interjújában hozzátéve, hogy a nők sétáló titkok, akik rengeteg erőszakot hordoznak magukban. „Azért akartam elkészíteni ezt a filmet, hogy megbolygassam a formát, mert ez nem arról szól, hogy mi történt Lidiával, hanem arról, hogy mi történik mindannyiunkkal, és hogyan internalizáljuk az erőszakot.” – fogalmazott Cannes-ban.
A kritikusok szerint a rendező stílusa művészi, nyers és kíméletlen, bár sokan pont az epizodikus szerkezetet nehezményezték. A filmet négyperces álló tapsviharral fogadta a könnyeivel küszködő közönség. Kristen Stewart szerint a film mindenkivel rezonálhat, akinek nyitott sebe van és vérzik, ami szerinte a népesség ötven százalékára jellemző. Az sem véletlen, hogy a hősnő a művészeten és a történetmesélésen keresztül talál rá a gyógyulás útjára, hisz emberként csak így maradhatunk életben.
