Silvia Avallone: Az algoritmusok helyett a női barátság lehet a XXI század igazi forradalma

A digitális zajban, ahol az algoritmusok határozzák meg, mit látunk, mit érzünk és gyakran már azt is, miben higgyünk, valami egészen emberi tör utat magának. Az olasz kortárs irodalom egyik meghatározó hangja, Silvia Avallone szerint a XXI. század valódi forradalma nem a technológiai ugrásban, hanem a női barátságban rejlik. Abban a kapcsolatban, amely nem optimalizálható, nem mérhető és nem kattintásra működik. A felemelő, néha fájdalmas, mégis mindent átformáló női szövetségben, amely képes újraírni a világ működését.

Miközben mindenki a mesterséges intelligencia hatásairól beszél, Avallone arra emlékeztet, hogy a legnagyobb erő továbbra is bennünk, egymásban és a közöttünk létrejövő láthatatlan kapcsolatban van. A kérdés csak az, elég bátrak vagyunk-e ezt a forradalmat komolyan venni.

A számos irodalmi díjjal kitüntetett Silvia Avallone novemberben a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál vendégeként érkezett Budapestre. Magyarországi látogatása során arról kérdeztük az írót, hogyan látja a női barátságokat, miként hat a digitális kor a barátságokra, de azt is elárulta, mit tekint a 21. századi nők legnagyobb kihívásainak és erejének.

Milyen szerepe van a barátságnak az életedben?

A női barátságok témája mindhárom, magyarul is megjelent regényemben, az Acélban, az Egy barátság történetében és a Fekete szívben is központi szerepet kap. A barátság az egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk. Egy barát segíthet abban, hogy ne hagyjuk veszni azokat az álmokat, amelyeket egymagunk nem biztos, hogy meg mernénk valósítani. Úgy is mondhatnám, hogy a barátság a szabadság kulcsa, ami menekülőutat és megváltást jelenthet.

Milyen értelemben vett megváltást?

A nőket mindig nagyon szűk sztereotípiák közé próbálták szorítani, a férfiak mondták meg, hogy mik lehetünk, mivé válhatunk. Ilyen elvárás volt felénk, hogy a nő helye mindig eggyel hátrébb legyen a férfihoz képest, a nő mindig mosolyogjon, a nőnek legyenek anyai ösztönei, álljon a férfi szolgálatába – legyen az a férj, az apa vagy egy fiúgyermek. A férfiak belénk oltották azt az igényt is, hogy a nőnek szépnek kell lenni, és csak akkor értékes egy nő, ha ő a férfi vágyainak tárgya. Emiatt

mára eltárgyiasodott a nők szerepe.

A megváltás tehát azt jelenti, hogy kitörünk ebből a kalitkából, és vágyott tárgyak helyett mi leszünk az alanyok, hogy ne csak a férfiak hercegnői legyünk, hanem a saját történeteink főszereplői is, hogy beleszólhassunk a világ alakulásába, és egyes szám első személyben mesélhessük el, kik vagyunk, és mik szeretnénk lenni. Csakis így lehet elérni azt a függetlenséget, ami kreativitást és szabadságot ad nekünk.

Van olyan jellemzője az olasz barátságoknak, ami – más népekkel összevetve – egyedivé teszi ezeket?

Nem tudok a kérdésedre pontos választ adni. Azt viszont látom, hogy napjainkban erős szövetségek és testvériségek vannak kialakulóban. Ma Olaszországban az egész feminista mozgalom, a női emancipáció nagyon hangosan jelen van. Mi ennek az oka? Az, hogy a nemek közötti egyenlőség tekintetében még nagy hiányosságokkal küzdünk. Például a munka területén, ahol eltérő bérezésben részesülnek férfiak és nők.

Vagy a család tekintetében, ahol a nő szerepe, hogy hátrébb lépjen, hogy feladja magát, amikor megszaporodnak a családi feladatok. Más-más szituációkról beszélünk, de lényegében a lemondás és a diszkrimináció össztársadalmi szinten mindenhol jelen van.

Így lett Victoria Beckham pophercegnőből stílusnagykövet, majd sikeres divattervező

Hogy lehet ezt a problémát áthidalni?

Úgy, ha egymás felé fordulunk, és nem kötelezzük a másikat arra, hogy feladja magát, miközben mi sem adjuk fel magunkat.

Globálisan nézve mi a női barátságok erőssége és gyenge pontja?

Csak és kizárólag előnye lehet a női barátságoknak, mert egyedül nem tudjuk felszabadítani magunkat. A világ társadalmának a fele nő. Ők azok, akik a férfiakhoz képest nagyobb áldozatot hoznak a sikerekért, a családért; ők gondoskodnak a gyermekekről, a háztartásban élőkről és az idősekről. Eközben férfiak viszik véghez a nagy dolgokat, férfiak írják a történelmet. De milyen ez a történelem? Tele van erőszakkal, igazságtalansággal. Meg kell találnunk azt a szövetséget, ami ezt a hozzáállást meg tudja változtatni.

Segítségünkre lehet ebben a digitális kor?

Nagyon kritikus vagyok az algoritmusokkal kapcsolatban, mert az új technológiák, amelyek látszólag a segítségünkre vannak, valójában egyáltalán nem támogatják a szolidaritást, az empátiát, ezért teljesen mást adnak, mint amit egy igaz barátság nyújthatna. Az algoritmusok ugyanis a versenyszellemet erősítik, izolálnak bennünket, és a különbségekre helyezik a hangsúlyt. Emiatt gyakran azt kérdezzük magunktól, ki jobb, ki szebb nálunk. A digitális világ teljesen polarizál, és egységesíti azt a képet, amit vágyottnak tekinthetünk.

Teljesen lecsökkenti a kíváncsiságunkat a másik irányába. Mert mit csinálnak az algoritmusok? Összehozzák azokat az embereket, akik egyformán gondolkodnak, egy negyedben laknak, egy közösséghez tartoznak. Olyan ez, mintha összeterelnének minket egy ketrecbe.

Az online világ azt a látszatot kelti, hogy összekapcsol minket, de a valós életben semmiféle kapcsolatot nem jelent.

Ilyen módon ez az egész szemben áll az igazi barátsággal, ami viszont befogadást jelent. Egy barát nem ítélkezik, hanem elfogad a hibáimmal és az esendőségemmel együtt. Ehhez nagy szükségünk van empátiára, amelyet például könyveken keresztül, olvasással fejleszthetünk. Egy barát tehát csak akkor tud nekünk segíteni, csak akkor tud megváltani minket, ha felfedjük az őszinte oldalunkat, amelyben benne van a törékenység és a kétség is.

A közösségimédia-felületekkel szemben nemcsak azt mutathatjuk meg, akik lenni szeretnénk, hanem a valódi önmagunkat is. Egy barátságban ott az elfogadás, mert megnyílhatunk egymásnak mindenféle szégyen és félelem nélkül.

A társadalom még mindig tökéletes anyát és tökéletes dolgozót akar, miközben nők ezrei mennek csendesen tönkre

Tehát a barátság teljesen mást jelent az online és az offline térben. Ez a nagyfokú kettősség ellenére hogyan lehetne definiálni a barátságot?

Nagyon sok szép szó jut eszembe ennek kapcsán, de a barátság nemcsak a szép dolgokról szól. Nemcsak arról van szó, hogy elfogadóak vagyunk, és megértjük a másikat. A barátságban ott van a verseny, az irigység, sok esetben pedig a kétely is, amit nevén kell nevezni egy barátságban, amely ugyanolyan komplex, mint minden emberi dolog. A barátság nem fekete vagy fehér. Benne létezik a fény és az árnyék is. Ezáltal tudunk növekedni és fejlődni. Ha egy gondolatot ki kellene emelnem, úgy fogalmaznék, hogy

a barátság egy út, amit egyedül nem tudnánk bejárni.

A barát mellettünk van, ő egyszerre tanú, társ és szövetséges. Ilyen értelemben a barátság a magány ellentéte. Ha barátaink vannak, soha nem maradunk egyedül, viszont nagyon fontos, hogy a barátságban két külön, önálló személyként vagyunk jelen a saját szabadságunkkal, a saját döntéseinkkel. A barátság egyben a birtoklás ellentéte is, mert sosem birtoklom a barátomat, ehelyett megtanítom arra, hogyan találja meg a saját szabadságát. Vigyázok az ő szabadságára, és ezáltal én magam is szabad maradok.

A regényeidben hangsúlyos szerepet kapnak a kamasz barátságok. Van különbség a barátságok között aszerint, hogy milyen életkorban kötjük őket?

Abszolút. A barátságok ugyanis folyamatosan fejlődnek. Kamaszkorban a barátunk tükröt tart nekünk, amikor mi magunk is keressük még a saját identitásunkat, a saját utunkat. Az a barát, aki ebben az időszakban mellettünk áll, a személyiségünket is nagyon erősen befolyásolja. Úgy is mondhatnám, hogy szimbiózisban élünk a kamaszkori barátainkkal, akik a részünkké válnak.