előfizetésem
Hírlevél
A pszichológus szerint a téli lelassulás nem depresszió, hanem a tested üzenete
Ahogy megérkeznek a hideg hónapok, nemcsak a természet húzódik vissza, hanem mi magunk is. A testünk reagál a fény hiányára, a lelkünk pedig érzékenyebbé válik. Ilyenkor gyakrabban vágyunk biztonságra, melegségre, ugyanakkor erősebben érezzük az önállóság szükségét is. Ez a kettősség – a gyengédség iránti igény és a függetlenség vágya – különösen ismerős lehet azoknak, akik már sok életszakaszt megéltek, és megtanultak egyedül is talpon maradni. A pszichológusok szerint ez nem ellentmondás, hanem természetes alkalmazkodás: a lélek ilyenkor újrahangolja magát.
Van valami mélyen ismerős abban, ahogy a hideg beköszöntével visszahúzódunk: melegebb ruhákat veszünk fel, gyertyát gyújtunk, meleg italokat kortyolunk, és egyre több időt töltünk otthon. De nemcsak a fizikai tér változik meg ilyenkor – a belső világunk is új működésre vált. Sokan tapasztalják, hogy az őszi-téli időszakban érzékenyebbek, sebezhetőbbek, néha magányosabbak lesznek. Ugyanakkor furcsa módon egyfajta fokozott belső erő is megjelenik: jobban strukturáljuk a napjainkat, szervezettebbé válunk, és tudatosabban reflektálunk önmagunkra.
Ez az érzelmi kettősség nem véletlen. Ahogy Czuppon Zsuzsanna pszichológus fogalmaz: „A hidegebb, sötétebb évszakok beköszöntével az emberi pszichében egy látszólagos paradoxon figyelhető meg: egyszerre válunk érzelmileg sebezhetőbbé és önállóbbá. Ez a kettősség nem ellentmondás, hanem egy természetes, adaptív működés.”
A kevesebb napfény, a megváltozott hormonháztartás – például a szerotonin csökkenése és a melatonin növekedése – testi szinten is visszahat a hangulatunkra. Fáradékonyabbak, kedvetlenebbek lehetünk, jobban vágyunk a biztonságos kapcsolódásra, a belső melegségre. Ugyanakkor a külső visszahúzódás teret ad az önreflexiónak, az önállóság gyakorlásának is – mintha egy benső hang csendesedésre és tudatosságra intene. Mi tehát ez a pszichológiai váltás, amit sokan csak „őszi befordulásnak” élnek meg – és hogyan lehet jól kezelni?
Biológia, lélektan és belső egyensúlykeresés
Ahogy rövidülnek a nappalok, és egyre több időt töltünk zárt térben, a testünk is reagál: csökken a fénynek való kitettség, ezzel pedig a szerotoninszint is visszaeshet, amely közvetlenül hat a hangulatunkra. A melatoninból – amely az alvást szabályozza – többet termelünk, ami miatt gyakrabban érezzük magunkat álmosnak vagy tompának. Ez a biológiai állapot könnyen érzelmi regresszióhoz vezethet.
„A kevesebb külső inger miatt több időnk jut befelé figyelni, visszahúzódni, ami felidézheti a gyermeki, gondoskodást kereső énrészeinket. Visszavágyunk az otthon melegébe – fizikai és lelki értelemben is” – mondja Czuppon Zsuzsanna.
Miközben tehát fokozódik a kapcsolódás iránti vágyunk, a mindennapi feladatok és a környezeti kihívások önálló cselekvésre is ösztönöznek: korai sötétedés, hideg reggelek, nehezebb szervezés, fáradékonyság. Ez tudatosságot kíván – és épp ez adhat lehetőséget a belső erőforrásaink aktiválására. Az „én irányítok” érzése megerősödhet – ha tudatosan kezeljük az érzelmi hullámzásainkat.
Az anyakomplexus és a bennünk élő kettősség
Az érzelmi érzékenység és az autonómia vágya között feszülő kettősség gyökerei gyakran mélyebben húzódnak, mint gondolnánk. A pszichológiai háttérben a korai kötődési élményeink húzódhatnak meg, amelyeket az ősz befelé forduló jellege könnyen aktivál.
„Az anyakomplexus nem konkrétan az anyánkról szól, hanem azokról a tudattalan mintázatokról, amelyeket az első gondoskodó kapcsolataink alakítottak ki bennünk. A hidegebb időkben, amikor fizikailag is visszahúzódunk, a lélek is visszavágyik az érzelmi biztonságba – az anyaöl melegébe” – magyarázza a szakértő.
A pszichológus szerint ez a dinamikus kettősség – a gyermeki vágyakozás a gondoskodásra és a felnőtt én függetlenedési igénye – leginkább Margaret Mahler szeparáció–individuáció elméletével írható le. Ez a fázis, amikor a kisgyermek leválik az anyáról, majd újra közeledik hozzá, tökéletesen megmutatkozik felnőtt élethelyzetekben is: vágyunk a közelségre, de ha túl közel kerül valaki, szorongani kezdünk.
A mindennapokban ez így jelenhet meg:
- hol vágyunk arra, hogy mások oldják meg a problémáinkat,
- máskor viszont görcsösen bizonyítani akarjuk, hogy „egyedül is megy”.
Ez az ambivalencia sokszor kapcsolati nehézségekhez, hangulati hullámzásokhoz vagy döntésképtelenséghez vezethet.
Öngondoskodás és belső szabadság
A kulcs a tudatosság és az önreflexió. Ha felismerjük, hogy ez az érzelmi hullámzás nem „gyengeség”, hanem természetes része az őszi-téli alkalmazkodásnak, máris közelebb vagyunk a belső egyensúlyhoz. Czuppon Zsuzsanna szerint a cél nem az, hogy egyik pólust elnyomjuk a másik rovására, hanem hogy megengedjük magunknak mindkettő megélését.
Az Instagram előtt a magyar Sylvia Plachy képeit várták hétről hétre New York lakói
Néhány gyakorlati tipp a pszichológustól:
- Tudatos kapcsolódás: szervezz rendszeres programot a barátaiddal vagy a családoddal – ne várd meg, amíg teljesen elszigetelődsz. A „társas melegség” alapvető szükséglet.
- Építő rutinok: alakíts ki olyan napi rituálékat, amelyek egyszerre adnak biztonságot és erősítik a kompetenciaérzeted (pl. reggeli zene, esti olvasás).
- Kreatív kiengedés: fess, írj naplót, vagy táncolj egyet otthon – ezek segítenek integrálni a gyermeki és felnőtt énrészeinket.
- Tiszta kommunikáció: fogalmazd meg pontosan, mire van szükséged: „Szeretném ezt egyedül megoldani, de jól esik, hogy itt vagy.” Ez segít elkerülni a passzív–agresszív viselkedést.
- Belső melegség megteremtése: kényeztesd magad apró dolgokkal – egy puha takaró, illatos tea vagy forró fürdő nem „luxus”, hanem lelki szükséglet ilyenkor.
Nem gyengeség a gyengédség iránti vágy.
A hidegebb időkben nemcsak a természet, de mi magunk is lehullajtunk néhány réteget. Megmutatkozik, mi van a felszín alatt: vágyaink a biztonságra, félelmeink az elszigetelődéstől, a belső hangunk, ami csendesebb időkben tisztábban szól. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy ne csak túléljük a telet – hanem újraértelmezzük a kapcsolatunkat önmagunkkal és másokkal.
Mert talán nem is az a legerősebb, aki mindig egyedül boldogul – hanem az, aki mer gyengédséget kérni, és közben tudja: akkor is képes boldogulni, ha épp senki nem ér rá. A csendesebb, hűvösebb hónapok így nemcsak befelé fordulásra, hanem önismeretre is hívnak – ha elég bátrak vagyunk meghallani, mit üzen a belső hangunk.
