Szakonyi Eszter: „Ma már nem akarok megfelelni senkinek”

Szakonyi Eszter neve régóta egybeforrt az általa alapított Vintage Beauty termékcsaláddal és szalonnal. A márka ráadásul nemcsak hazánkban fogalom, nemzetközileg is jegyzett és sokszorosan díjazott. Három éve, a legnagyobb szakmai sikerei csúcsán, családdal vágtak bele a világjáró kalandba, és Rotterdamba tették át a székhelyüket.

Illetve oda is, mert folyamatosan ingáztak. Hollandiában senki nem taposta ki számára az utat, mégsem esett nehezére mindent a nulláról kezdeni. A kétlakiságról, a tapasztalatairól és új termékeiről is kérdeztük Esztert.

Amikor útra keltetek Hollandiába, akkor nemcsak a kozmetikát, hanem egy arra épülő komplex vállalkozást is itt hagytál. Mennyire terveztél előre?

Fejben egy évre terveztük, tovább nem is szabad, mert akkor megijedsz önmagadtól. Kirándulásnak jó, és mindenkinek javasolnám, hogy lásson mást a saját atmoszféráján kívül, és életközepi pihenésként is jól jön. Túl jól sikerült az első évünk, ami az egész túrát, illetve Hollandiát is annyira vonzóvá tette, hogy még egy évet bevállaltunk. Aztán jöttünk volna haza, de olyan változások voltak a cégnél és az országban is, hogy maradtunk, így lett három év. De most sem hagytuk ott végleg Hollandiát, csak többet vagyunk itt, mint ott.

A család viszont bizonyos tekintetben „szétesett”, hiszen a négyből két gyerek kint maradt.

A két nagyobb gyerek érettségi előtt áll, a tanulmányaik jó sínre kerültek, tehát a kiruccanásunk nem volt hiábavaló. Sajnos a magyar oktatási rendszer képtelen volt felszívni őket. Azzal, hogy ők holland nyelven tanultak három évig mindent, szinte megugorhatatlan különbözeti vizsgákat kellett volna tenniük. És arra jutottunk, hogy talán ez így van jól, folytassák ott, hiszen jól asszimilálódtak a kinti rendszerbe. Egy bizonyos tanulmányi eredménnyel automatikusan tudnak menni egyetemre, kár lett volna bolygatni őket.

Ki dönt a szőrömről?! – A szőrtelenítés társadalmi nyomása a nők testén

Ezzel teljesen önállóvá váltak, vagy most is ingáztok?

Bár nagyfokú már az önállóságuk, önjáróak, de azért a kétlakiságunk megmaradt. Pesztrálni nem kell őket, főznek magukra. És dolgoznak is, ott ugyanis a középiskola mellett ez kötelező. Azáltal, hogy beszélik a nyelvet, nagyon sok kapu nyílik ki előttük. Korosztályonként meghatározzák, hogy mit dolgozhatnak, amiért fix bér jár, bejelentve. Elvégeztek egy gyeplabdabíró-képzést, és gyerekversenyeken bíráskodnak. Ők döntöttek úgy, hogy maradni akarnak, és mi teret engedtünk ennek.

Nem vártuk meg, hogy rájöjjenek, hogy felesleges önállósodni, ha mindent megkapnak otthon. Még kellően tudatlanok és naivak, ezért nem szabad visszafogni őket, és ez erősíti őket. Itthon eszükbe sem jutott főzni, maximum rendeltek maguknak, most meg úgy csinálnak hamburgert, hogy maguk készítik a bucit is.

Mennyire volt nekik ez az egész mély víz? Tanultak például előtte hollandul?

Egy szót sem tudtak, csak angolul. Nem is értem, hogy nem görcsöltek ezen, én annyira magunkkal és az üzlettel voltam elfoglalva, hogy erre nem is tudtam figyelni. Az elején nyilván nem volt könnyű, mégis jól vették az akadályokat. De ahogy ők is, mi is mindent a nulláról, sőt, bizonyos esetekben a mínuszról kezdtünk. Megpróbáltuk a holland piacot, de azt tapasztaltuk, hogy a pénzhez, az üzlethez való viszonyuk kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan.

Milyen tanulságot vontatok le ebből a három évből?

Több tanulsága is van, az egyik, hogy üzletet csak akkor érdemes csinálni egy új országban, ha már huzamosabb ideje ott élsz. Amikor ismered a mentalitásbeli különbségeket, a sajátosságokat, másrészt pontosan fel kell tudni mérni annak a piacnak a hagyományait, történetét, amelyben szeretnéd megvetni a lábadat. Harmadrészt az, hogy nem hollandok vagyunk, az egy hendikep náluk. Nagyon befogadóak és elfogadóak, egy szintig. Erős a lokálpatriotizmus a társadalomban, aki holland, az eggyel mindig beljebb van.

Akkor is azt választják, ha az alacsonyabb minőségű és drágább, mert ez a jól felfogott gazdasági érdekük. Ez egyfajta piacvédelem, ami ki nem mondott szabályok alapján működik, de nem tudsz vele mit csinálni. És ez nem a nyelven, vagy a hozzáálláson múlik – ha nem vagy holland, akkor nem vagy holland.

Ezt itthonról nem lehetett előre felmérni, kideríteni?

Ezt nem tudtuk felmérni, ehhez ott kellett lenni. Sőt, két év eltelt, mire magunknak is bevallottuk. Két és fél évig csináltuk a szalont, amit abból ki lehetett hozni, azt maximálisan kihoztuk, nincs miért szégyenkeznünk. Kellett volna öt év ahhoz, hogy jól működjön az üzlet, mert ott a vállalkozások minimum öt, de inkább tíz évre szerződnek. Bérleményt sem találni öt év alatt, ez is mutatja, hogy el is várják, hogy kitartó legyél, hogy hosszú távra tervezz. És akkor támogatólag állnak hozzád. Most is kapok visszajelzéseket, próbálják szervezni, hogy folytassuk, folyamatosan hívnak, de lejárt a bérleti jog, amivel ez eldőlt. És hát egy kicsit mi is elfáradtunk a kétlakiságban.

Nehéz volt meghozni a döntést? Nem élted meg kudarcként?

Volt egy pont, amikor dönteni kellett, és mivel a magyar vállalkozásra épült a holland, nem volt kérdés, hogy ezt a vasat kell ütni. Fizikailag és fejben is vissza kellett térnünk, mert rengeteg energiát vitt el az állandó utazgatás, a sok logisztika. Nem éltük meg kudarcként, mert mindent megtettünk. Ennyi fért bele. Az volt a vágyam, hogy visszanézve soha ne legyen olyan hiány az életünkben, ami feszítő, és ami állandó kérdőjelet hagy, hogy mi lett volna, ha… Ezután a három év után bennem semmilyen kérdőjel nem marad.

Az önismeret szintjén mit tanultál meg kint?

Azt, hogy végtelen alkalmazkodóképessége van az embernek. A túlélési ösztön hajt előre. Ha az kell, hogy teljesen elengedd a megszokott beidegződéseket, akkor elengeded. Mert nem tehetsz mást.

Megtanultam, hogy mennyire erősek vagyunk, viszont erősnek lenni hosszú távon sérülékennyé tesz.

Mert hosszú távon az állandó alkalmazkodás, a saját magad folyamatos megkérdőjelezése azért napi szintű koporsószeg. Koptam ebben az egészben, és rájöttem, hogy nem lehet a végtelenségig kizsigerelni magam.

A nagy próbafülke teszt – Egy ex-próbavásárló tollából

A vendégeid nagyon örültek a visszatérésednek, mert bár ha éppen itthon voltál, mindig dolgoztál, de szinte fizikai képtelenség volt hozzád bejutni.

Bármennyit tudnék dolgozni, és sokszor az sem lenne elég, de mióta visszajöttünk, kicsit hátraléptem. Muszáj megtalálni a munka és magánélet közötti egyensúlyt, különben valamelyik sérülni fog. Háromig vállalok vendéget, de nem azért, mert utána hátradőlök, hanem mert onnantól intézem az adminisztrációs feladatokat és a marketinget.