Ezt csináld a szem alatti karikák ellen!

Jól tudjuk, hogy egy-egy végigbulizott éjszaka vagy stresszesebb hét a munkában bizony láthatóan megviseli a bőrt. Ráadásul a szem alatti területeken is egyből nyomot hagy. Azonban ha a hétköznapokon is minden egyes reggeled a sötét karikáid eltüntetéséről szól, érdemes utánajárnod, hiszen lehet, hogy valami egészen más van a háttérben.

Az egyik legfőbb ellenségünk a szem alatti karikák
Az egyik legfőbb ellenségünk a szem alatti karikák
Fotó: Shutterstock

Nem vagy egyedül ezzel a problémáddal, az egyik leggyakrabban feltett kérdés a nők részéről, hogy hogyan tudnak megszabadulni a szem alatti karikáktól, duzzanatoktól, a fáradtság jeleitől.

Genetika

Még véletlenül sem próbáljuk a szülőkre kenni a dolgot, de az egyszer biztos, hogy a karikás szem legtöbb esetben öröklött tulajdonság, sőt, akár a mélyen ülő elhelyezkedés is árnyékolhatja a területet. Nagyon erős lilás-kékes elszíneződésnél jól jöhetnek a barackos, vagy extrémebb esetben az élénk narancssárga korrektorok (utóbbival nem árt csínján bánni), hogy "kiüssék" a meglévő tónust. Ezután érdemes a megszokott, nem túl világos korrektorral rádolgozni.

Rendszertelen alvásrutin

Bármennyire hihetetlenül hangzik, nem csak a kevés alvás okozhat sötét karikákat, hanem a túl sokszor lenyomott "szundi" gomb is. Bizonyára megfigyelted már, hogy egy hétvégi 10 órás alvás után is épp olyan karikássá válnak a szemeid, mintha alig pihentél volna. Figyelj, hogy ha csak lehet, próbáld rendszerezni alvásrutinod! Hidd el, napi 7 óra alvás után szuper frissnek és kipihentnek érzed majd magad, ráadásul nem kell az egész napos nyomott érzéssel küzdened.

Nem megfelelő életmód

Nem hiába mondják, hogy igyunk sok-sok vizet. Igaz egy jó korrektor elfedi a karikákat, de bőröd idősebb kori kondíciójáért te felelsz, és szinte biztosak vagyunk benne, hogy nem szeretnél idő előtt látható, mély ráncokat a pofidra. A vízfogyasztás mellett ugyancsak jelentős szerepe van a sportnak, mely javítja a keringést, így láthatóan csökkenti a szem alatti karikákat.

Fehér, apró dudorok az arcbőr felszínén - Mik azok a miliák, és mihez kezdj velük?

Ne dörzsöld!

Bármennyire is jól esik a nap végén jó erősen ledörzsölni a szempillaspirálod egy lemosós vattakoronggal, inkább próbálj meg gyengéd lenni. Ugyanis ha túl nagy nyomást gyakorolsz erre a rendkívül érzékeny területre, akár néhány apró erecske is elpattanhat, sötétebb pigmentációt és pirosságot okozva. Légy türelmes és használj inkább lágy simító mozdulatokat és ápold szemkörnyéked egy gazdagabb textúrájú krémmel.

Foglalkozz magaddal, sokkal jobban érzed majd magad!

Ez is érdekelhet

3 egyértelmű jel, hogy nem illetek össze a másikkal

3 egyértelmű jel, hogy nem illetek össze a másikkal

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

PR

Így pakolj be helytakarékosan a nyári utazásokhoz (x)

Így pakolj be helytakarékosan a nyári utazásokhoz (x)

PR

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)