Nedjalkov Beáta

Nedjalkov Beáta

Online szerkesztő

8 év szakmai tapasztalat
4 éve a Glamournál

Kiemelt terület: életmód, sportos témák, interjúk

Tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem

Az életben mindent a sportnak köszönhetek, ami gyerekkorom óta meghatározza a mindennapjaimat. Ahogy rengeteg féle sportágat kipróbáltam, úgy munkahelyem is nagyon sok volt mire megtaláltam az igazán nekem való kihívást és feladatot, de tizenévesen még nem tudtam mi leszek, ha nagy leszek. Az érettségi előtt fogalmam sem volt arról mit kezdjek magammal, végül hirtelen ötlettől vezérelve műszaki egyetemre jelentkeztem, holott a mérnöki precizitás sosem volt az erősségem. A tervezés és az alkotás kreatív része annál inkább, örök optimista álmodozóként pedig hiszem, hogy a munka lehet valódi szenvedély. Így hosszú évek után egyik napról a másikra hátat fordítottam a vezető beosztású, biztos hivatali állásnak, hogy az önmegvalósítás útjára lépjek. Állni ugyanis nem szeretek, haladni annál inkább, ezért is lett a futás végül az igazi sportágam. Mert szeretem a kihívásokat, de a kemény munkában hiszek, na meg a csillagokban.

Szerencsés vagyok, hogy volt bátorságom 30-on túl is újra iskolapadba ülni, képezni magam, és meglépni a karrierváltást. Az újságírásnak hála az elmúlt években fantasztikus embereket ismerhettem meg, színművészekkel, zenészekkel, sportolókkal készítettem interjút, akiktől minden egyes beszélgetés során kaptam egy kis útravalót. Épp emiatt is csodálatos munka az újságírás, annak ellenére, hogy ebben a mai, rettentően zajos világban nagyon nehéz értéket adni az olvasóknak. Ezt is amolyan kihívásként élem meg, ami nap, mint nap inspirál, hogy még jobb legyek a szakmában. A GLAMOUR szerkesztőségével pedig sokkal könnyebb, mert ez itt tényleg egy nagybetűs csapat, amihez szuper érzés tartozni.

A Ringier kiadóhoz hosszú és kanyargós út vezetett számomra, olyan, mint amikor célba érek egy maratonon: amiért tudom, hogy kitartóan megdolgoztam, és amiért minden nap hálás vagyok.

Hobbim: utazás, futás, jóga, kirándulás a kutyáimmal

Tanulmányok
Sportújságíró Eurosport Hungary, 2019
Urbanisztika MBA Pécsi Tudományegyetem, 2010
Tagságok
Futapécs SE

Legfrissebb cikkeim:

„A Közel-Kelet nem az, amit a hírekből ismersz” – Leskó Diána utazóbloggerrel beszélgettünk Plusz | Kultúra

glamour plusz ikon „A Közel-Kelet nem az, amit a hírekből ismersz” – Leskó Diána utazóbloggerrel beszélgettünk

„A gyerekvállalás nem verseny, és nem számháború” – mi történik, ha lejár a Babaváró türelmi idő, de még nincs baba? Szakértő válaszol Plusz | Aktuális

glamour plusz ikon „A gyerekvállalás nem verseny, és nem számháború” – mi történik, ha lejár a Babaváró türelmi idő, de még nincs baba? Szakértő válaszol

Leborotváltam a hajam - És soha nem voltam még ennyire nő Plusz | Szépség

glamour plusz ikon Leborotváltam a hajam - És soha nem voltam még ennyire nő

Engedd el, ami visszatart – Selenvie júliusi horoszkópja segít továbblépni Plusz | Aktuális

glamour plusz ikon Engedd el, ami visszatart – Selenvie júliusi horoszkópja segít továbblépni

A hátunkon cipeljük a stresszt - Dr. Entz László idegsebésszel beszélgettünk Plusz | Életmód

glamour plusz ikon A hátunkon cipeljük a stresszt - Dr. Entz László idegsebésszel beszélgettünk

A ló plüss, a küzdelem valós – így lett TikTok-trendből versenysport a hobbilovaglás Plusz | Életmód

glamour plusz ikon A ló plüss, a küzdelem valós – így lett TikTok-trendből versenysport a hobbilovaglás