Nedjalkov Beáta

Nedjalkov Beáta

Online szerkesztő

8 év szakmai tapasztalat
4 éve a Glamournál

Kiemelt terület: életmód, sportos témák, interjúk

Tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem

Az életben mindent a sportnak köszönhetek, ami gyerekkorom óta meghatározza a mindennapjaimat. Ahogy rengeteg féle sportágat kipróbáltam, úgy munkahelyem is nagyon sok volt mire megtaláltam az igazán nekem való kihívást és feladatot, de tizenévesen még nem tudtam mi leszek, ha nagy leszek. Az érettségi előtt fogalmam sem volt arról mit kezdjek magammal, végül hirtelen ötlettől vezérelve műszaki egyetemre jelentkeztem, holott a mérnöki precizitás sosem volt az erősségem. A tervezés és az alkotás kreatív része annál inkább, örök optimista álmodozóként pedig hiszem, hogy a munka lehet valódi szenvedély. Így hosszú évek után egyik napról a másikra hátat fordítottam a vezető beosztású, biztos hivatali állásnak, hogy az önmegvalósítás útjára lépjek. Állni ugyanis nem szeretek, haladni annál inkább, ezért is lett a futás végül az igazi sportágam. Mert szeretem a kihívásokat, de a kemény munkában hiszek, na meg a csillagokban.

Szerencsés vagyok, hogy volt bátorságom 30-on túl is újra iskolapadba ülni, képezni magam, és meglépni a karrierváltást. Az újságírásnak hála az elmúlt években fantasztikus embereket ismerhettem meg, színművészekkel, zenészekkel, sportolókkal készítettem interjút, akiktől minden egyes beszélgetés során kaptam egy kis útravalót. Épp emiatt is csodálatos munka az újságírás, annak ellenére, hogy ebben a mai, rettentően zajos világban nagyon nehéz értéket adni az olvasóknak. Ezt is amolyan kihívásként élem meg, ami nap, mint nap inspirál, hogy még jobb legyek a szakmában. A GLAMOUR szerkesztőségével pedig sokkal könnyebb, mert ez itt tényleg egy nagybetűs csapat, amihez szuper érzés tartozni.

A Ringier kiadóhoz hosszú és kanyargós út vezetett számomra, olyan, mint amikor célba érek egy maratonon: amiért tudom, hogy kitartóan megdolgoztam, és amiért minden nap hálás vagyok.

Hobbim: utazás, futás, jóga, kirándulás a kutyáimmal

Tanulmányok
Sportújságíró Eurosport Hungary, 2019
Urbanisztika MBA Pécsi Tudományegyetem, 2010
Tagságok
Futapécs SE

Legfrissebb cikkeim:

A pénzügyekhez való értés nem kiváltság, hanem alapvető jog – nőként is Plusz | Aktuális

glamour plusz ikon A pénzügyekhez való értés nem kiváltság, hanem alapvető jog – nőként is

„Meg akarom mutatni, mennyi nő él bennünk” – Sandra Poliakov világáról, nőiességről, anyaságról Plusz | Kultúra

glamour plusz ikon „Meg akarom mutatni, mennyi nő él bennünk” – Sandra Poliakov világáról, nőiességről, anyaságról

Kabát gombagyökérből, digitális szoknya: így lehet egyre kevesebb a ruházati hulladék Plusz | Divat

glamour plusz ikon Kabát gombagyökérből, digitális szoknya: így lehet egyre kevesebb a ruházati hulladék

Ma egy átlagos szombat este, régen Snuglepupping: Flapper lányok és petting partik a Jazz-korszak amerikai nagyvárosaiban Plusz | Kultúra

glamour plusz ikon Ma egy átlagos szombat este, régen Snuglepupping: Flapper lányok és petting partik a Jazz-korszak amerikai nagyvárosaiban

Anya, lány, harcos, szerető:  Hollywood szerint ennyi a feminizmus – De tényleg jól van ez így? Plusz | Kultúra

glamour plusz ikon Anya, lány, harcos, szerető: Hollywood szerint ennyi a feminizmus – De tényleg jól van ez így?

„A több az több, a kevesebb meg unalmas” - Iris Apfel üzenete a mai napig velünk van Plusz | Divat

glamour plusz ikon „A több az több, a kevesebb meg unalmas” - Iris Apfel üzenete a mai napig velünk van