Nedjalkov Beáta

Nedjalkov Beáta

Online szerkesztő

8 év szakmai tapasztalat
4 éve a Glamournál

Kiemelt terület: életmód, sportos témák, interjúk

Tanulmányok: Pécsi Tudományegyetem

Az életben mindent a sportnak köszönhetek, ami gyerekkorom óta meghatározza a mindennapjaimat. Ahogy rengeteg féle sportágat kipróbáltam, úgy munkahelyem is nagyon sok volt mire megtaláltam az igazán nekem való kihívást és feladatot, de tizenévesen még nem tudtam mi leszek, ha nagy leszek. Az érettségi előtt fogalmam sem volt arról mit kezdjek magammal, végül hirtelen ötlettől vezérelve műszaki egyetemre jelentkeztem, holott a mérnöki precizitás sosem volt az erősségem. A tervezés és az alkotás kreatív része annál inkább, örök optimista álmodozóként pedig hiszem, hogy a munka lehet valódi szenvedély. Így hosszú évek után egyik napról a másikra hátat fordítottam a vezető beosztású, biztos hivatali állásnak, hogy az önmegvalósítás útjára lépjek. Állni ugyanis nem szeretek, haladni annál inkább, ezért is lett a futás végül az igazi sportágam. Mert szeretem a kihívásokat, de a kemény munkában hiszek, na meg a csillagokban.

Szerencsés vagyok, hogy volt bátorságom 30-on túl is újra iskolapadba ülni, képezni magam, és meglépni a karrierváltást. Az újságírásnak hála az elmúlt években fantasztikus embereket ismerhettem meg, színművészekkel, zenészekkel, sportolókkal készítettem interjút, akiktől minden egyes beszélgetés során kaptam egy kis útravalót. Épp emiatt is csodálatos munka az újságírás, annak ellenére, hogy ebben a mai, rettentően zajos világban nagyon nehéz értéket adni az olvasóknak. Ezt is amolyan kihívásként élem meg, ami nap, mint nap inspirál, hogy még jobb legyek a szakmában. A GLAMOUR szerkesztőségével pedig sokkal könnyebb, mert ez itt tényleg egy nagybetűs csapat, amihez szuper érzés tartozni.

A Ringier kiadóhoz hosszú és kanyargós út vezetett számomra, olyan, mint amikor célba érek egy maratonon: amiért tudom, hogy kitartóan megdolgoztam, és amiért minden nap hálás vagyok.

Hobbim: utazás, futás, jóga, kirándulás a kutyáimmal

Tanulmányok
Sportújságíró Eurosport Hungary, 2019
Urbanisztika MBA Pécsi Tudományegyetem, 2010
Tagságok
Futapécs SE

Legfrissebb cikkeim:

Nagy Katica: „Semmilyen képnek vagy elvárásnak nem szeretnék megfelelni” GLAMOUR 20

Nagy Katica: „Semmilyen képnek vagy elvárásnak nem szeretnék megfelelni”

„A kutyák pont abban a legcsodálatosabbak, hogy velünk ellentétben nem merengenek a múlton” - Ezért az első két év a legfontosabb a kutya-gazdi kapcsolat kialakulásában Plusz | Aktuális

glamour plusz ikon „A kutyák pont abban a legcsodálatosabbak, hogy velünk ellentétben nem merengenek a múlton” - Ezért az első két év a legfontosabb a kutya-gazdi kapcsolat kialakulásában

Az alkohol, a társadalmi szorongás biológiája, és az ezeket övező mítoszok - beszélgetés dr. Schwab Richárddal és Sztankovics Mártával Plusz | Életmód

glamour plusz ikon Az alkohol, a társadalmi szorongás biológiája, és az ezeket övező mítoszok - beszélgetés dr. Schwab Richárddal és Sztankovics Mártával

Lubics Szilvia: A rendszeres futás a menopauza tüneteinek enyhítésében is segíthet Plusz | Életmód

glamour plusz ikon Lubics Szilvia: A rendszeres futás a menopauza tüneteinek enyhítésében is segíthet

Dr. Schwab Richárd: „A bélrendszer nem tudja, hogy karácsony van” Plusz | Életmód

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A bélrendszer nem tudja, hogy karácsony van”

Erő és elegancia: a délszláv nők stílustitkai - Divatkörkép a Balkánról Plusz | Divat

glamour plusz ikon Erő és elegancia: a délszláv nők stílustitkai - Divatkörkép a Balkánról