A Twilight sztár szívét meghódította a különc popsztár

2014. szeptember 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az angol The Sun lap szerint Robert Pattinson és FKA twigs egy párt alkotnak már jó ideje ideje, és erre 100%-os bizonyítékuk is van egy névtelen "besúgó" által.

R-Patz-et Kristen Stewarttal való viharos szakítása óta rengeteg híres és szebbnél szebb hölgyeménnyel már szóba hozták a pletykalapok. Nos, mi minden alkalommal magasan felvont szemöldökkel vettük tudomásul a híreket, és sosem akartuk igazán elhinni.

Ez a legutóbbi már valóban igaznak tűnik. A forrás szerint: "Valóban komoly Rob és Tahliah között a dolog. Mostanáig sikerült kapcsolatukat titokban tartaniuk, de kétségtelenül odavannak egymásért. Az elmúlt több mint egy hónapban több randira vitte el a lányt, és ki is repítette New Yorkba, hogy együtt legyenek. Emellett a koncertjeire is nagyon szeret eljárni. A legfontosabb az Tahliah számára, hogy a párkapcsolatot ne verjék nagydobra. Zenéje miatt akar ismert lenni, nem Robert Pattinson barátnőjeként. Attól tart, hogy állandóan Kristenhez fogják hasonlítgatni" – írta a The Sun.

Nos, már korábbi komoly kapcsolatakor is megállapítottuk a 28 éves dögös színészről, hogy remekül összeillettek Kristen Stewarttal, hiszen mindketten éppen eléggé utálják a felhajtás és a csillogást maguk körül, és slampos stílusukban is remekül kiegészítették egymást. Az előbbi alól FKA twigs sem kivétel, és mi tényleg el tudjuk képzelni, hogy a 26 éves énekesnő mellett Robert Pattinson megtalálja a boldogságot. Kétségtelenül mindketten éppen eléggé elvontak ehhez.

Ti mit gondoltok? Szerintetek összeillenek?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod?

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod?

Támogatott Tartalom

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Bűntudat nélküli énidő: így néz ki egy őszi családi wellness, ahol te is tényleg pihenhetsz

Támogatott Tartalom

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom