Borbély Alexandra kislányai komoly mérföldkőhöz értek

Borbély Alexandra tündéri ikerbabái áprilisban lesznek fél évesek, és azon túl, hogy mennyire gyorsan telik az idő, a lányok életében már több mérföldkő is eljött. Talán mondhatjuk azt, hogy ez az eddigi legmeghatározóbb, eljött ugyanis a keresztelő napja.

Borbély Alexandra ikerlányait megkeresztelték
Borbély Alexandra ikerlányait megkeresztelték
Fotó: Profimedia

Nagy Ervin és Borbély Alexandra kislányai, Elza és Franciska megkeresztélésére a napokban került sor. A színésznő tegnap Instagram sztorijában osztotta meg a nagy pillanatot. Több képpel is megörvendeztetett minket: az egyiken a babák keresztszüleik karjában láthatók, míg a másikon Alexandra épp egy autóban ül rózsaszín lufikkal a kezében.

Egymást támogatják

A keresztszülők a pár közeli barátai, köztük Pálmai Anna színésznő is, aki Alexandra legjobb barátnője. A GLAMOUR-nak korábban adott interjújában így nyilatkozott a hozzá legközelebb álló két lányról: „Történhet bármi, két barátnőm, Trokán Nóra és Pálmai Anna mindig kitartanak mellettem. Pályatársként akár még rivalizálhatnánk is, de ehelyett inkább egymás támaszai vagyunk.”

Az ikrek kapcsolata nagyon különleges, hiszen már ilyen pici korban is erősen kötődnek egymáshoz, amelyet a színésznő a közelmúltban egy szívmelengető fotóval mutatott meg; a babák pici keze édesen egymásba fonódik.

Borbély Alexandra ölelkező ikerlányainál nem látsz ma édesebbet

Nagyon családcentrikus

Alexandra interjúnkban azt is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos számára a család, édesanyjáról nagy szeretettel beszélt: „Édesanyám Böbe, nemcsak azért példakép, mert az anyukám. Bármeddig tanulhatnék, nekem sosem lesz olyan kifinomult stílusom és ízlésvilágom mint neki. Olyan dolgokban is meglátja a szépet, amire ha nem hívná fel a figyelmemet, valószínűleg észre sem vennék. Nagyon jó szeme van! Hálás vagyok neki."

Zseniális lesz a Mellékhatás második évada

A Mellékhatás 2. évada még az elsőnél is ütősebbnek ígérkezik
Fotó: RTL Sajtóklub

Az anyaság mellett karrierjében is ki tud teljesedni; újra visszatért a képernyőre, ugyanis március 29-én érkezik a Mellékhatás második évada, amely az elsőhöz hasonlóan hihetetlenül izgalmas lesz, ugyanakkor nagyon mély üzenetet hordoz. „Nem kezdi a karakterem vidáman a második évadot, és később is többször kerül nehéz élethelyzetbe. Nagyon szerettem ezekkel a nehéz jelentekkel járó kihívást. Ráadásul egy új rendezővel, Bagota Bélával dolgoztunk együtt (a második évad főrendezője Kovács Dániel Richárd volt), és már vártam a közös munkát” - mesélte Borbély Alexandra.

Tudj meg többet a kis család életéről:

Ez is érdekelhet

„Neked mi volt a legextrémebb szexélményed?" - Ezért ne tedd fel soha ezt a kérdést egy szakértő szerint

„Neked mi volt a legextrémebb szexélményed?" - Ezért ne tedd fel soha ezt a kérdést egy szakértő szerint

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

PR

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

PR

Így pakolj be helytakarékosan a nyári utazásokhoz (x)

Így pakolj be helytakarékosan a nyári utazásokhoz (x)